j u n g l e w a r

hi out there

mit zongorázzak? lássuk csak.

"mintha egy védtelen bárka lennél akit az érzelmek tengerén dobálnak föl alá a viharok és mindenféle nők bukkannak fel amiken állandóan zátonyra futsz"

írja ezt egy szerelemhajóból borika, ami a kék mediterrán tengert szeli ketté, háttérben a drámai korzikai hegyekkel.

a zátonyra futsz persze erős túlzás. az igazság az, hogy a tengerészeti akadémián egy kisérleti osztályba soroltak be. 3an végeztük el összesen. oktató kapitányunk egy kiöregedett japán pilóta volt, aki miután a kamikaze mutatványát elbaltázta és belefúródott egy halászhajóba szégyenében ki se jött onnan. ott kuksolt, zabálta a Puffin lekvárt egészen addig, amíg a reader's digest felkérésére elhajózott akadémiánkra és megtanította nekünk a kamikaze vitrolázás minden csínyját és bínját. ebből kifolyólag vezetem kapcsolataim ladikját titanicot megszégyenítő módon neki a jéghegynek. ezt tanultam az iskolában.

nincs semmi dráma. kitaposott ösvényen haladok, ismerek minden liánt, láttam már minden bokrot, a csapdák nagy részét is én helyeztem el. tudom hol van szélárnyék és hol húzhatom meg magam éjszakára. tudom hova vezet ez az út, jártam már arra is. sőt... mostanában mintha mindig oda vinne a lábam. harcoltam. 2 napig. szellemekkel, saját magammal. új csapást kívántam vágni dzsungelem húsába. elfordítottam a tekintetem a megszokott útról és három lépésnyit bemerészkedtem a vadonba. rémisztő volt. ismeretlen. egyedül voltam... nem megyek oda többet.