m.u.s.i.c.

„Hiszen te élsz, én nem, csak működöm…”

Ahogy változnak az idők, úgy változik az ízlésem is.

Eleinte, gyerekfejjel hard rock zenét hallgattam. Alice Coopert, Iggy Pop-ot, Hair filmzenét, éjjel nappal.
Emlékszem kint voltam uncsitesómmal izrealben és mind a ketten válaszhattunk egy műsoros kazit magunknak, én egy rock válogatást, uncsim egy queen best of-ot. Ami nagyon megtetszett…

Szücsi barátom teletömte a fejem rock and rollal. Volt olyan osztálykirándulás, ahol az én 2 r n r kazim pörgött a magnóban végig.

Teenager éveim későbbi szakaszában queen rajongó voltam. Oda meg vissza voltam a zenéjüktől, megvolt minden album, megszereztem sok-sok koncert videót, lejártam a pecsába fan clubba, könyveket olvastam a pályájukról.

Szakmunkás iskolában megismerkedtem a rage against the machine-nel. Egy házibulin általános iskolás haverokkal részegedtünk, amikor ratm-ra pogoztunk a nagyszoba közepén, meg pantera-ra. Onnan már úgy jöttem el, hogy követeltem danitól egy, ahogy akkor hittem Ray Jegens kazit.
Ezzel elkezdődött egy so called Hc-s korszak. Minden kellékével, body count pulóverrel, rajta egy kölök felkötve aka born dead, nagymuter követelte, hogy vigyem vissza ezt a borzalmat a boltba. Semmi érzéke nem volt az igazi nigger életérzéshez. Drága jó emberek… elszorul a szívem, ha rájuk gondolok, nekik a getto teljesen mást jelentett… nem kokainos orrot, cracken élő thug-okat, kurvákat, pimpeket, meg minden ilyen lószart, amit én beleképzeltem a hiányosan értelmezett dalszövegekbe. Ők megjárták azt a getto poklot, amit leírni nem képes jeges tea még a biohazarddal együtt sem…

Első saját pénzen vásárolt műsoros kazija a beastie boys – ill communication-ja volt. Rohantam át danihoz meghallgatni. Össze voltam zavarodva teljesen. Csalódottság érzése vett erőt rajtam. Hát ez nem is hasonlít a ratm-ra!!! Nekem azt mondták, hogy ez kurva jó. Láttam az mtv-n a sabotage-t, mekkora zúzás az, erre összesen 2 szám ilyen az egész albumon. Ráadásul sokáig töprengtem azon, hogy a kazi hibás vagy direkt torzított a hangjuk a számok többségében. De kitartottam és hallgattam serényen.

Munkát kaptam később egy fotex records-ban. Beszabadultam a paradicsomba. Éjszakákon át grabbeltem a zenéket a vinyómra. Egy 286-oson, amikor még a cd írás úgy ment, hogy el kellett vinnem a hard disc-et egy helyre és ott elég sok pénzért egy nap alatt kiírták a kért anyagot.
A grabbelés sem 5 percig tartott, hanem 2-3 órán át pörgött a gép. Hazahoztam 3 cd-t, ennyi volt a limit és beállítottam az órám, h ébresszen fel az éjszaka közepén kicserélni a muzsikát.

Hála jó barátoknak megismertem a freak power-t. nem hallottam még ehhez foghatót soha. Azonnal rákattantam a funk-ra és közelebb kerültem az elektronikához is.
Munkatársam és zenei oktatóm péter, akinek sok mindent köszönhetek fáradhatatlanul okított funk vonalon, megismertetett alap nagymesterekkel, a 70-80-as évek diszkó robbanásával, még mindig nagy szeretettel hallgatom a tőle kapott mp3-akat. Megfertőződtem egy életre a belém oltott groove-okkal.

A következő lépcső egy mix cd-nek volt köszönhető. Tetszett a borítója, egy régi zenegép, retro feeling, narancssárga és annak árnyalatai domináltak a képen. A címe is ígéretesen hangzott: dope on plastic.
Hideg tél volt akkor, odakint zordan fújta a szél a mínuszokat és még hó is volt rendesen, nem mint mostanában. De a szobámban, amit nagypapival osztottam meg, a mini hifiből a dope on plastic break ütemei törték meg csendet, barátságossá változtatva a kinti cidrit.

Innen utam az elte szociológiára vezetett. A könyvtárban serénykedtem, ismerkedtem és kergettem őrületbe a könyvtár vezetőjét és kedves feleségét. Szép katonaévek voltak. Polgári szolgálat hogy pontos legyek. És mire jó még egy egyetem? Megismerni sok-sok embert. Akik rengeteget változattak rajtam, formáltuk egymást, cseréltük az információt, kihatottunk egymásra és reményeim szerint örök barátságok szövődtek. Drága Nóri, Borika, Kristi és Fecó. Mind részesei azóta is életemnek.

Külön kiemelném kristit, aki … nem is tudom elmondani. Tiszta gay már az egész tudom, de ti nem voltatok ott. Zenei soulmate, a másik felem, sidewingem. (nagyon fontos h a zeneileg bullshit nem azt jelenti, h én valaha is felénekeltem, feljátszottam v letettem az asztalra akár egyetlen épkézláb dalocskát is, erről szó sincs.)

Szóval elkezdődött a dnb korszak. Ahogy peti anno, úgy kristi vezetett bele a dnb bugyraiba. Én funkkal terheltem a fejét. :P később pedig addig hallgattam a másik szobában a doors-t, amíg egy nap beadta a derekát és rákattant.
A dnb rész belerángatott a partyzásba. Bunnyval tilos partyk, big beat révület, kék pont party service, első garancsi tó, tört ütemek és még több tört ütem.

A funknak köszönhetem szintén, hogy a 4/4 az életembe lépett. Még mindig őrzök egy sms-t bateriiztől, amit egy daft punk mix hallgatása közben írt „bazzz, ezek nem egyszerűek, micheal jackson-t pörgetnek”
Funkhouse, french house, daft punk, cassius, basement jaxx mind mind ámulatba ejtettek. És mr. Norman cook aka fatboy slim. Persze ő már a freak powerből és a big beat rajongásomból is ismert szereplő volt.

Idő közben kinyílt a szemem a trip hop-ra. Annyi portishead-et hallgattam, hogy az egy fekete öves emo-snak is sok lenne. Meg howie b-t, death in vegast, massive attack-ot.

Sineger tomi barátom a gimis éveink alatt a rock zene, azon belül is a blues berkeibe húzott be. Első bob dylan album még mindig nagy kedvencem.

Ilyen háttérrel, előélettel és ekkora zeneszeretettel nem is csoda, hogy bedroom dj-vé váltam. Azon meg pláne kár lenne csodálkozni, hogy képtelen vagyok megmaradni egy stíluson belül. Amivel simán kergetek őrületbe bárkit, aki hallgatja ténykedésem.
Cipruson dolgoztam az állatkertben amikor újdonsült kollégám, egy a hatvanas éveit taposó angol fickó kiírt nekem 2 best of elvis cd-t. sorsom ismét megpecsételődött. Szerelem egyből.

És most, mint olvasztótégelyben a metál, úgy folyik össze minden. Innentől kezdve nincs sorrend, nincs stílus. Jó zene van és rossz zene.

Azt, hogy a funk az alapja mindennek szentül hiszem. Legyen az tánc zene, hip hop, break, dnb, teljesen mindegy. Karácsony nekem, azon belül is dec 25, nem az első hippi megszületése, inkább a JB elhalálozása. Nem vagyok túl időszerű, hiszen messzi még a tél, csak eszembe jutott… de akkor is emlékezzünk rá és munkásságára kicsit.

Az apropója ennek az írásnak egy jóbarát, kinek nevét többször nem írom le, mert isten sem mossa le rólunk a meleg barátság bélyegét, még domestossal sem.
Egy ma kapott mix tőle, ami szól e sorok írása közben is, túl pár sörön és küszködve a nosztalgiázással, az eltelt évek tovaszállásával, gyermekkorom visszasírásával és kimondhatatlan, végtelen és sosem szűnő hálával a nagyszüleim, a barátaim és a zene felé. Köszönöm.

És akkor most töltök még egyet.

Egy dolog van, amiről még nem írtam, pedig changed my world for a much better one, az pedig az MLY.

Szorosan kapcsolódik mindahhoz, amiről eddig hadováltam, ebben a három betűben összesűrítve van benne a zene szeretete, a barátság, az összetartozás, találkozások, jammek, tábortűz és bográcsban főtt vacsora, természetanya, sex and drugs and rockandroll. Volt, hogy úgy érezted, hogy igazán élsz? Hogy minden tökéletes körülötted? Hogy olyan vibráció vesz körül, amiben sugárzik a lényed? Hogy kebledre ölelnél mindent és mindenkit? Hogy olyan tiszta, mint semmi más dolog, amit eddig tapasztaltál. Hogy belesűrítették életed lényegét egy eszmébe, egy közös happeningbe. Hogy megismételhetetlen, de el nem fogod felejteni soha.

5 éve már és nem sok nap telt el azóta, hogy ne jusson eszembe. Túlzásnak tűnhet.


Az a baj, hogy amíg megírtam ezt itt, sikerült rendesen lerészegednem, plus felzaklatnom magam emlékeim felidézésével. De ebből is érezhetem, hogy élek, nem csak működöm.