Itt a folytatás. Amíg öcsém meg nem jön leírom, kifejtem, befejezem.
Vagy ha nem megy, akkor belekezdek valami újba.
Előjáróba annyit, hogy 80-as évek válogatás szól, most a Maneater…
Hosszú idő után felhoztam egy reklám újságot. Saturnra esett a választásom, az volt a legnagyobb meg legkékebb. Az újság akkora, hogy egy félkerületnyi hajléktalan nyugodtan álomra hajthatja a fejét az oldalak sűrűjében, minden lapon nagyobbnál nagyobb plazma és lcd hd tv-kel. Nem mondom, hogy én lennék a célközönség. Tv-m nincs amióta az eszemet tudom. Ami volt azt öcsém elajándékozta valakinek. Az összes tv képernyőjén futbalisták fejeltek, ölelkeztek, becsúsztak. Tuti valami vb vagy mi lesz a napokban.
Tudom most az udvarlásról kellene írnom, de kurvára elfelejtettem. Megfakult az emlék…
I wanna get down, lower than atlantis…- kicseréltem a zenét gorillazra, beszarás milyen szövegeket nyomnak.
Elszomorító, hogy ma is leragadnak a szemeim. Oké lehet ezt az időjárásra fogni, szürke minden odakint, esős, ragacsos, nyálkás. Elszívnék egy cigit, de nem biztos, hogy megéri a strapát lemenni a boltba. Az is igaz, hogy nem mondhatnám, hogy fordulatokban, vad spirálokban vagy csak úgy izgalmakban bővelkedik az életem. Munka után ugyanazt folytatom, itt ülök a monitor előtt. Azt a kocka úristenemet. Szóval ez is lehet oka annak, hogy álomra hajtanám kocka fejemet.
- Hehh kis szösszenet, de az előző beszarás szót aláhúzta a word, kiírva, hogy ilyen szót nem illik papírra, képernyőre vetni… dejó, hogy így vigyáznak reám, nehogy elkanászodjak –
Egye fene lemegyek dohányáruért, azzal is megy az idő. Egy hős vagyok, vettem cigit. És meguntam a gorillákat. Hallgassak nyerst.
Vérciki, de igaz. Múltkoriban t reggel sietve távozott hajlékomból, itt felejtvén mobilját. Ismerve merre fog bandukolni beleugrottam a cipőmbe és elfutottam a mexikóira. Gondoltam utolérem és odaadom neki munkájához és magánéletéhez eme nélkülözhetetlen kelléket. Nos, az idők folyamán vagy futni felejtettem el, vagy a cipőm alkalmatlan erre a tevékenységre, de minden szökellés után teli talppal értem földet. Ami nem kis hangzavart kavart én meg úgy éreztem magam, mint phoebe. Próbáltam finomítani a dolgon, de az meg a méter per secundum rovására ment. Oké, a járda helyett futkorásztam inkább a virágágyásokban, anyaföld úgy ahogy elnyelte lépéseim zaját. A lényeg az, hogy mire elértem a metróhoz, majd kiköptem a tüdőmet és azóta ólomnehezek a lábaim plus izomláz. A cink része az, hogy szegény lányt a halálba savazom állandóan, amiért rója a köröket a margit sziget körül, 5-10 km-eket. Én meg 800 métertől kifingok. Nnna szép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése