szerda, március 31, 2010

day002

day002
2010.03.31. 20:08 egy átrendezett, és már illatos lakásban…
kicsit már fáradtan.
ma reggel felébredtem magamtól. hála istennek, mert tegnap lehalkítottam a mobilom az egyik előadás alkalmával, és ebben a módban az ébresztő funkció nem működik. ekkora marhaságot egyébként… nah mindegy.
szóval felkeltem, mosakodtam, kimentem a buszmegállóba. kezdenek az arcok ismerősek lenni. megjöttek a magyar arcok is. ezúttal a Balu házban tartották az agytágítást. 4 terembe osztottak be minket. én azonnal elfelejtettem, hogy a dzsungel könyvéből elnevezett szobák melyikében kell megjelennem. Ká, aham jó, akkor odakúszom.
ma egy visszafogottabb csóka tartotta az előadást. hogy miről? hmmm… nem is tudom, célokról, standardekről, a varázslatról… nagyon kemény egyébként, hogy létezik a varázslat. melós, de működik.
kimentünk kajálni a backstage-be. olcsón jó kaja. sőt. első nap kaptunk egy id card-ot, amivel belépünk, amivel elkezdjük / befejezzük a munkát, tölthetünk rá pénzt és akkor fizethetünk vele. állati jó. 
kolbászoltunk a parkban kicsit. majd elmentünk kiváltani a kosztümünket. mert MINDENKI be van öltözve. persze nem mikiegérnek meg pluto kutyának, de mivel az egész park tematikus így nem lóghatnak ki a dolgozók sem.
én a vadnyugaton dolgozom. a big thunder mountain aljában. az egy egész fasza hullámvasút. de a melóról később… majd ha tudom, hogy miről szól, mivel még egy percet sem dolgoztam. 
szóval… hogy is néz ki a kosztümös??? bazi nagy. hatalmas területen rengeteg folyosó, ruhák mindenütt. ki vannak téve kártyák, kb mint a képeslapok az utcai árusoknál. csak ezeken a kártyákon a különböző munkaterületeken használatos jelmez van feltüntetve. minden ruhadarabnak, az utolsó pár kesztyűig van egy kódja, ami alapján meg tudod találni, hogy mibe is öltözz be. vannak segítők is, akik végig járják veled a gondolákat és összeállítják számodra a munkaruhádat. hogy én hogy nézek ki? hát azt látnotok kellene. fekete alapon fehér vékony csíkos nadrág, fehér ing betűrve, boci mintás mellény, zöld csokornyakkendő, cowboy kalap. majd lefényképezem magam. kaptunk öltözőszekrényt is. (locker) mivel a kulcsokat gondolom mindenki elhagyta, ezért ezek olyan forgatós zárral van ellátva, mint a széfek. külön móka kinyitni.
becsekkoltam a munkahelyemre is. kedvesek voltak. pénteken várnak reggel kilenckor.
holnap dokival találkozunk. pisilni kell majd, meg gondolom megkérdezi, hogy látok-hallok e.
ennyi a melóról… azon filózom, hogy ezek a bleső infók vajon mennyire titkosak, illetve gáz e hogy megírom. még nem tudom. ha úgy döntök, hogy igen akkor a blogot lezárom.
lelkem egyben?
egyben. ennek egyetlen oka van. az hogy kapok jó híreket otthonról. nagyon az elején vagyok még ennek az útnak. kicsit ijesztő. kezd tisztulni a kép, ezerrel dolgozom azon, hogy minél hamarabb kialakítsak jó kapcsolatot az emberekkel, szerezzek stabil netet és hogy tiloska kijöjjön.
jelenleg arany életem van a lakásban. tök egyedül vagyok. szobatársam nem is jár ide vissza. gondolom jól elvan a barikájával. istenem kérlek, hogy maradjanak is együtt!!!!!!! takarítottam ma is, így már egész otthonos.
vasárnap lesz szabadnapom, akkor majd bejárom a környéket. akarok egy biciklit, mert marha drága a busz és nincs messze a munkahely, plusz a bringa jó dolog.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Majd kérünk képeket is /stop
Monitorod egyben van /stop

zol :)

Szuper65 írta...

lesz kép stop
ittminden kerek stop
dagobert bácsi