hétfő, március 17, 2008

ta tadada tata tadadaaaaaaaaa

s65

tata

frappáns lett mi? nahszóval a 7végét tata-n töltöttem, cukorka és kishúga társaságában.
pénteken munka után vonatra ültem a déli parasztelosztóban, majd egy órás kellemes utazást követően megérkeztem a tatai állomásra. a vonat nagyon high tech volt, belülről sárga mint egy vogon űrhajó kivűlről, minden ötödik méteren meg aa fejem felett kijelző lógott értesítvén az utast a köv megállóról, repülési sebességről, és magasságról. profi...
a lányok kis ernyők alatt megérkeztem, majd hazasétáltunk. fura dolog ez így ugye, h vkit megismersz a neten, aztán ott terem elötted hús vér valójában. pláne érdekes ha a találka (amit már előre megbeszéltünk h nem randi) nem csak pár órásra sikeredik, amit pld a margit szigeten, kevésbé kreatívok a burger kingben eltöltenek, hanem egy másik városban egész hétvégén.
a dolog egyszerűen annyi volt, h leutaztam tatára, meglátogatni 2 barátomat, akikkel igaziból még sosem találkoztam.
hogy ne nyújtsam hosszúra a történetet leírom pár szóban mit is tettünk. szombaton napos időben sétáltunk, tonna képet készítettünk, "nagyban voltunk", este pedig kamera elött karmesterkedtünk. eetünk ittunk mulattunk. kösz csajok... c ya soon

Nincsenek megjegyzések: