kedd, március 25, 2008

but i do

2008-03-24, hétfő, húsvét
1249

Odakint esik, felhős, barátságtalan. Idebent jó meleg, főleg így zuhany után,
A múlt hét ugyanúgy telt, mint mostanában az összes, munkával, sörözéssel, barátkozással. Pénteken munka után sinkóval beültünk a vagonba és elég rendesen bepiáltunk. Hazajöttem, felborultam. Szombaton vendégeket vártam. Cukorka et gy feljöttek látogatóba tatáról. Esti prg stanton w volt. Átjött még borika before-ozni. Vettünk egy üveg rumot, öcskössel elmentem a piacra és hoztunk haza tonna zöldséget, gyümölcsöt, köztük lime-ot és mentát is. Az jól ment a bacardival. Mire a merlinbe értünk már fél kettő körül járhatott és szomjasak sem voltunk. Meglepően sok ember volt kiváncsi swr-a. tömegnyomor, wc-re fél óra sorbanállás, hering effektus jellemezte az estét. Csak az egyik warrior jött el, de ő kitett magáért. Nekem a cannes-i mutatványuk sokkal jobban tetszett, de eltáncikáltam meg örültem a barátaimnak. Talán plump jó lesz majd 2-3 hét múlva. Hazaérkezvén ráraboltunk anyu által készített töltött káposztára. Isteni volt. 11-ig dodokáztunk, a csajok nekiálltak gombát rántani, átugrott öcskös és bnője. Ebédhez megnéztük a dutyi dilit, el elaludva egy takaró alatt egymás hegyén hátán. Megnéztük még a hercules-t is, ami egyik kedvenc rajzfilmem. Imádom hádész karakterét.
A lányok vonathoz siettek délután, le is késték, hozzám átjött edit. Talán egy éve találkoztam vele utoljára.
Mivel ezen a héten sikerült minden nap meginnom vmilyen alkohol egységet most szent fogadalmat teszek és ezen a héten jó kisfiú leszek, mondjuk péntekig.
Azután vlagyik buli. Ott meg úgysem lehet nem beleesni a kísértésbe.
Cukor és gy… hmmm… fura egy dolog. A semmiből jöttek az életembe és szempillantás alatt megszerettem őket.

Szóval itt ülök lefürödve, át kellene mennem anyámhoz meglocsolni. Nem mintha érdekele húsvét akár egy kicsit is. Szarok az összes keresztény ünnepre. Persze a zsidó ünnepekre is.
Azon tűnődöm, hogy mit főzzek. Pénznek hiányában állok és ez így is marad még vagy 2 hétig. Aztán megint lesz annyi h célfotóval kihúzzam egy hónapig. Aztán megint. Aztán megint. Aztán már lehetne több is.
Szóval pénz az ugye nincs birtokomban, de van sok sok étel alapanyag.
Vegyük sorra:
- füstölt tarja
- paprika, paradicsom, 2 féle saláta
- krumpli
- hagyma, vörös, lila, új, fok
- ananász
- narancs, grapefruit, lime
- gomba
- tojás
- liszt, só, vegeta…

nnna ezeket milyen arányban keverjem össze, hogy valami finomat kapjak?

Nincsenek megjegyzések: