deep down and dirty

2008-03-03
Searchin’…

Meghallgattam a Tilos rádió interjút. Akkor készült amikor hazajöttem nyár végén tavaly. Keresem a választ arra amit még meg sem fogalmaztam magamban. Így az igazi válasz után kutatni… amikor a kérdés sem világos. Sőt tök sötét. Mint te magad. Beszereztem minden kelléket, ami hozzá segíthet empírikus kutatómunkámhoz.
Név szerint: 3 dreher sör, egy doboz cigi, a laptop maga, zene benne, belőle.
Mivel az interjú vagy 2 órásra sikerült anno, már kiittam 2-t. szőke itt nagyon nyomja, baszki így nem tudok figyelni. Legyen valami más. Adam freeland essential mix. Kösz. Jó lesz, the man behind marine parade. Nem keveset sétáltam fel s alá ott. Messzinek tűnik, szinte valószerűtlennek. Biztos, h megtörtént? Nem csak álmodtam, nem csak elmesélte valaki? Így vagyok az életemmel már hosszú évek óta. Biztos, h én élem? Olyan ez, mint azok a szerepjátékok amiket nagy mennyiségben játszom? Tényleg én választom ki, h milyen emberként akarok érvényesülni az npc-kkel teletűzdelt világban? És van odakint egy npc, aki az én soulmate-em? damage control. Ennek kell most bekövetkeznie. Abban az értelemben, h minden amiben részt veszünk, átélünk, látunk, magunkévá teszünk formál minket… mivé formált engem az elmúlt egy év? Vagy menjünk vissza még tovább az időben? De meddig? Nem bírok tovább a magánnyal. fel kell hívnom vkit… oké… Vámpír, ő az… ha meg nem is ért, de elfogad és supportál amíg csak az erejéből futja. Hálám végtelen felé… hol tartottunk… megvan. Vannak könyvek, írások, amik, ugyanúgy mint a személyes tapasztalatok képesek megváltoztatni téged. Hatni rád. Emlékszem a történelem könyvemre, még a távoli gyermek koromból. … majd megjelent a magántulajdon – ezzel a rabszolgaság. Sok év telt el, amióta először olvastam, valószínűleg torzítja is a tapasztalatot az elmém. Akkor jött, gyermekként a felismerés. Amint az egyik embernek „több” tulajdona, java lett, mint a másiknak megkezdődött az elnyomás. Halálra rémisztett. Ennyi? Ennyi kellett hozzá? Majd a pénz, majd még kifinomultabb módszerek. Vallások, hitek, istenek, eszmék, divatok, trendek, messiások, tv celebrityk. Egyik könyv ami úgy érzem jó időben talált meg az 1984 volt. Évekig hallgattam a nagyszüleimet, amint azt mondogatták, fiam, amit megtanulsz a tied, senki nem veheti el tőled. Elolvastam és rájöttem hazugság volt az egész. A rendszer azt csinál veled amit akar. Műanyag katonákká formál, ha kedve, érdeke úgy hozza. Most a háborút nem a harctéren vívják. Terület az van. Nem ez a kulcs a győzelemhez. Hódítsuk meg a szabad akaratot. Mivel? Vallással? Ez még működött a középkorban, de a mai homo sapiens igencsak szereti hinni, h felvilágosult. Akkor sokkal eredményesebb, ha nem csak meghagyjuk ebben a hitében, de erősítjük is ezt. Adjuk el neki a társadalmat. Ezt a működő formáját a világnak, amiben kiteljesedhet és megválaszthatja fejlődésének és szabad önkifejezésének irányát. Mindezt olyan kifinomultan, hogy ne is vegye észre a lényeget, azt, hogy igazából egész élete és lénye egyetlen ominózus célt szolgál, azt hogy a rendszer fent maradjon. Változnak a korok, ezzel változik a dolog módszertana. Volt még egy könyv, amit most fejeztem be újra. Voltaire – Candide. Számtalanszor, amikor elkeseredtem, azon tűnődve, h mi a faszt csinálok és miért eszembe ötlöt, h vár a munka a kertben. Most, h hazajöttem levettem újra a polcról. Hogy is van ez? Mint az kiderülhetett azok számára akik közel állnak hozzám most valami olyasmin megyek át amit nem éreztem még soha. Ha fel akarjuk címkézni, biztosan találunk rá valami frappáns kifejezést, legyen az a quater life crisis vagy simán felnőtté válás, beilleszkedés, elfogadás, tökmindegy csak sikerüljön úrrá lennünk rajta. Hogyan lehet elűzni egy démont? Egyszerűen mondd ki a nevét. Erről van szó. Ugyan, nincs semmi baj a világgal, az életeddel, egyszerűen XYZ ez a bajod, előfordul mindenkinél… elő… talán… meg is birkóznak vele az emberek évek óta, de attól még itt és most ez az ami szétrág belülről. És lófaszt sem segít ha esetleg van ennek a jelenségnek latin neve. Akármerre nézek undorító varangyokat látok magam körül, amiket le kellene nyelnem azért, h eljöjjön a holnap majd a holnapután is. Végén az öregkorral és a halállal. Megalkuvásnak érzem a beilleszkedést. Mikor még más ember voltam, felelőtlen hübele balász, éretlen nem törődtem semmivel. Boldog a heringek módjára éltem bele a világba, majd csúfos kudarcot vallottam. Annak élem meg azt, hogy nem tudtam mit kezdeni a függetlenségemmel. Azzal, h azok az emberek, akiktől létem függött magamra hagytak. Nem azért, mert elpártoltak tőlem, vagy nem szerettek többé. Egyszerűen meghaltak. Lejárt az idejük. Mi maradt utánuk? Egy lény, sok emlék, néhány fal és tető. Mit tett ez a lény? Mint a tücsök nyáron, addig hegedült, amíg megrogytak a falak, lehullott a cserép (kristi u know 4 sure szó szerint ez történt), majd kiútként azt találta ki, h új életet kezd egy másik fészekben. A sajátjában. Aztán feladva azt is, disszidált. Fútt a szél ide, oda. Hosszú utat bejártam. Úgy érzem most jött el a számadás ideje. A pocsolya vizét felkavartam, talán bölcsebb lenne, ha megvárnám, amíg leülepszik az iszap és a kristálytiszta víztükörben próbálnám meg levonni a tanulságot, az alapján amit visszatükröz, de úgy látom, h a tetteim mint gonosz kis halacskák folyamatosan borzolják a felszínt. És ha pocsolyám fölé hajolva saját arcom akarom meglátni csak valami torz képet látok. Jó ideje próbálom megtalálni a helyem és a szerepem ebben a világban és vagy olyan dolgokba ütközöm, amik leküzdhetetlennek bizonyulnak vagy ha saját utamat járva próbálok rájönni arra h mi lenne a legjobb jövök rá, h nem is ezt akarom. Azon a napon, amikor a kommunában rájöttem, h ezt én nem vagyok képes egy életen át csinálni a barátaim, zene, társ, család nélkül, megvilágosodott, h nincs ott jövőm. Hazajöttem hát. Ide, ahol megvan a lakásom, ezzel a személyes terem, a magánéletem. Valamit valamiért alapon pénzt kell keresnem, hogy ezt a létet anyagilag finanszírozni tudjam. És most, 4 hét után visszajutottam a kör legelejére. Azzal a különbséggel, h mint megváltó alternatív ötlet, azaz a kommuna már inkább taszít mint megváltást, kiutat ígér. Goddamned. Boldogok a heringek. Annak kellett volna születnem. Hol zavarnának ezek dolgok? Vannak fordulópontjai életünknek. Biztos érezte mindenki, hogy ez vagy az esemény legyen akármi ráébresztette erre vagy arra. Fázisok, amikor ki kell élnünk a bennünk lakozó szükségleteinket, vágyainkat. Én egy félénk fiúcska voltam. Részben köszönhető ez szerintem annak, hogy a nagyszüleim neveltek, részben annak, hogy nem volt önbizalmam. Aztán hallgatva egy jó barát szavaira addig mantráztam a me above all-t, amíg hinni kezdtem magamban. Ez sokat segített abban, h csajozzak, hogy elüssek jó pár évet. Most az a nagy kérdés h ki vagy mi az a me? Who am i? who is above all?