i am on the train

I am on a plain. Akarom mondani train.

Fogalmam sincs milyen sebességgel szelem ketté franciaországot, a fővárosából le délre a tengerhez. Vissza a kommunába. Kb 5 év után. Leírni is hihetetlenül soknak tűnik. Sőt valószínűleg tévedek és kevesebb... nah számoljunk csak utána. Bassza meg annyi lesz az. 5 év. :(

az elmúlt napokban nem írtam szinte semmit a blogra. Ennek az az egyszerű oka, hogy úgy döntöttem, hogy amíg nincs netem nem blogolok. Majdnem egy hónapja már, hogy arra várok, hogy bevezessék a netet, de itt franciáknál semmi sem megy egyszerűen. Én még az angolokra hittem h bürokraták, nah hát az a franciákhoz képest semmi. Nem szeretnek gondolkozni, cselekedni még kevésbé és ha netán valami gikszer akad lefagynak teljesen. Nap mint nap találkozom ezzel a boltban is.

Nem is bánom, hogy kimozdulok Párizsból. Itt végre szép zöld minden és süt a nap. Nem mintha az elmúlt egy héten ne lett volna gatyarohasztó meleg a fővárosban is. De mára megint összegyűltek a sötét fellegek. Szóval pont jókor keltem útra.

Ahhoz képest, hogy mennyit szoktam utazgatni ez az első igazi nyaralásom. Általában mindig dolgozni voltam külföldön, vagy már eleve ott éltem. Most pedig kiválasztottam egy úticélt és alig várom már, hogy megérkezzem.

Megnézem van e internet ezen a robogó vasdarabon. Nincs egy darab se. Nah jó annyira még nem nyugat. Viszont kényelmes. Nincs dugig és választani lehetett, hogy nyugis kocsiba vagy nyüzsgősbe akarok utazni. Nem is kérdés, hogy zen.

Valence-en megyünk éppen most keresztül. Sajnos gps jel sem üti fel a fejét, így nem tudom nyomon követni utazásom.

Nah de visszakanyarodom a mindennapjaimhoz.

Munka megvan. Bejárok. Az emberek elfogadtak. Kedvesek, viccelődnek, együtt iszogatok munka után néhányukkal. Főleg egy colos fr lánykával, aki szerintem szorosabbra is fűzné barátságunk fonalát, de nincs az az isten, hogy beadjam a derekam. Arra viszont nagyon jó, hogy a nyelvet gyakoroljam és rengeteget tanuljak eközben.
Szomszédkával is találkozgatok elég gyakran. Nem járunk, inkább csak úgy, mint tavaly nyáron, találkozunk, beszélgetünk, dugunk, filmezgetünk. Nem is kell ehhez járni senkivel. Abból csak a zavar van...

Volt egy telefoninterjúm pár napja. A francia nyelvtudásomra voltak kíváncsiak. Sajnálatos módon nem szerepeltem valami fényesen. Izgultam, dadogtam, belezavarodtam egyszerű kérdésekbe. Ez van, én hibám. Az interjú végén azért elmeséltem a vonal másik végén lévő kínzótisztnek, hogy én a munka azon felére jelentkeztem, ahol angolul kell beszélni a vendégekkel, ha ez abból nem eset volna le nekik, hogy a motiv levelet és a cv-met is angolul adtam be. Hát neki ez nem volt feltüntetve. Ez van. Agyrém. De mint mondtam itt nem gondolkoznak. Ha le van írva akkor talán megcsinálják.

Másik édes kis történet az új szemüvegemmel kapcsolatos. Le is írom, hogy megszabaduljak tőle.

Kötelezően levonnak minden hónapban a fizumból 30-40 eurot egy mutuel nevű biztosításra. Ebből vki hízik de cserébe felajánlották, hogy ha csináltatok egy szemcsit akkor 300 euros keretik állják.

Bementem az irodájukba, leadtam a papírjaimat és rákérdeztem, hogy akkor minden kerek-e? Azt mondták nincs semmi baj. Elmentem szemészhez, csináltattam szemüveget és visszavittem a számlát nekik, hogy oké, én kifizettem most a szemüt, rajtatok a sor, utaljátok vissza a pénzt. Ott közölte velem a nő, hogy én nem vagyok rá jogosult, mivel még nem dolgozom itt 6 hónapja. Agyam eldurrant, hogy ezt most mondja, amikor egy hónapja amikor itt jártam és megkérdeztem azt mondták, hogy minden rendben. Hát engem félretájékoztattak, amit ő nagyon sajnál, de nem az ő hibája. És mondom az a pénz amit 2010ben és 2011ben fizettem be? Nah az nem játszik, mert minden új szerződéssel lenullázódik. Persze nem hagyom ennyiben a dolgot. Visszaszerzem a pénzem tőlük az biztos. Már írtam egy nem túl kedves hangvételű levelet nekik. Majd ha visszajövök a szabimról, akkor indítom a második kört és személyesen és egyenként küldök el mindenkit az anyjába.

Addig viszont nem gondolok rá...

Kevesebb mint egy óra és megérkezem. Marseille-be. Onnan még egy másik vonatot kell lőnöm, ami elvisz a kommunába.

Alig kommunikáltam ebben az elmúlt 4 hónapban a barátaimmal. Szinte teljesen magam mögött hagytam Magyarországot. Persze net nélkül nem is könnyű tartani a kapcsolatot.

Anyám már nem akar szóba állni velem, mert elég csúnyán összevesztünk a legutóbbi alkalmakkor. Erről többet nem is írok. Egyrészt mert valószínűleg olvassa a blogot, másrészt mert jobb ha nem...

Nem hiszem, hogy vissza fogok menni és újra ott fogok élni. Semmi kedvem nincs hozzá. Most amikor kiderült, hogy kaphatok egy hét szabit, meg se néztem a repjegyeket Bp-re. Öcskös hiányzik, meg pár jó barát, de ez az érzés már olyan régóta velem van, állandósult. A lakással nem tudom mit csináljak. Eddigi tapasztalatim szerint kiadni nem olyan nagy buli, mert abból csak nekem van szívás. Az sem megoldás, hogy anyu ott lakjon még évekig, mert szegény öcsém beleszakad. Üresen nem állhat, mert akkor csak nyeli a pénzt aminek semmi értelme. Gondoltam rá, hogy eladom és lekötöm valami euró számlán egy két évre. Addig tuti itt maradok Franciaországban. Csak tartok tőle, hogy ha eladnám akkor az a mocskos állam megadóztatna. Márpedig olyan isten nincs ami rávenne, hogy egy fillért is adjak.

Avignonban vagyunk. Voltam már itt régebben is. Szép hely nagyon. Kár hogy nincs netem jó lenne találkozni Flo-val Marseille-ben. Ha még ott van egyáltalán.