szombat, május 29, 2010

master of puppets

nem tom hol kezdjem
telnek itt a napok. jobbak rosszabbak. most pld volt pár olyan amilyet nem szeretnék megint.

kb félidőnél lehetek ha a 4 hónapos tervvel számolunk. van még hátra bőven. nem is írkálok erről sokat hiszen elmondtam már mindent ezerszer. egyedül a pénz miatt vagyok itt, ami igaziból sosem érdekelt és ez meg is látszik rajtam. sztem amint a zsebemben érzek egy kielégítőnek mondható összeget lelépek. az élet amit élni akarok otthon vár rám.

itt volt kisági. a parkba nem jutottunk be, mert elhasználtam már mind a 2 belépőmet. helyette videóztunk meg pörköltöztünk is.
plusz felidéztünk sok sok közös bulit, megnéztünk ezer éve készült képeket, amitől azonnal elfogott a honvágy és befordultam mert maradnom kell még. egyébként ma jöttem rá h nem kell. illetve nem ezt kell... otthon kell találni munkát és máris itt lehet hagyni ezt a lunatic place-t. úgyhogy most majd jól körbe is kérdezek mindenkit, hogy tud e vmilyen állást plusz felregelek mindenféle jobline-ra.

nem az itt létemet fogom foldozgatni, hanem az otthonit építeni tégláról téglára. és amilyen életet éltem eddig elég nulláról kell kezdenem. de úgy tűnik, hogy nem egyedül. és ha valami számít akkor ez számít. fura még az is ahogy most leírom és belegondolok...

hiányzik hogy megértsenek az emberek. itt ül velem szemben tuniszka de nem egy bright mind meg vannak nyelvi akadályok is szóval el sem kezdem mesélni neki, hogy mi zajlik a fejemben.

btw megismertem a kuzinját aki 57 éves és nizzában lakik és sztem nagyon jó fej. tegnap éjjel beszélgettünk sokat. még 2 cigit is elszívtam ami kitette az egész havi dohány fogyasztásomat.

immáron második reggel kezdtem a val d'europe commercial centerben. tegnap telefont lőttem, ma kábelt hozzá. sikerült az egyik eladót magamra haragítanom, pedig szépen tagoltan mondtam neki h mit is szeretnék. ÁSVÁNYVÍZ

egy icipici kábelt. miután felhúzta az orrát és elmormolta a kedvenc franciaországban miért nem franciául kérdezek monológot el akart adni egydrótot 88 euroért. még 2 emelettel feljebb is halloták mosolyomat. egy bolttal arébb megkaptam 10ért.
egyébként több mint zseniális, hogy ha már nem beszél angolul akkor előveszi ezt a nacionalista kártyát ahelyett h magába szállna és nyelveket tanulna. ha már én nyelvem kifacsarva brekegek frencsiül. plusz azt a szót hogy kábel-cable-kábl vagy mi simán meg lehet érteni azért...

megint kitörölt mindent amit írtam... kurva explorer...

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hiányoltunk a Maratonon. Még a 7térítőben is bemondtak. Nem szívfájdításból írom.
Boribon

Névtelen írta...

nekem is hiányoztok

még max 49

s65

Névtelen írta...

49? amiből már 20 nap eltelt, ha jól számolom! Hogyan fogjuk így a franszia kalandjaidat emlegetni, ha nem írod meg? Voltál vmi koncerten?
kitartás!
Boribon

Névtelen írta...

igazad van nem irok szart sem
miért?
mert nem tortenik semmi meg mert nincs kedvem

de tudod mit... holnap reggel amint felkelek irok neked vmit

s65