hétfő, február 22, 2010

zombieland

ezúttal nem dalszöveg a title, hanem egy film címe. amit tegnap 2x is megnéztem, annyira tetszett. plusz aki akarja átviheti az értelmet... és gondolhat társadalmunkra, a kormányra, anyukámra, a saját anyukájára, haitira, tahitira, tataratta és szabad asszociáció.

miért nem írok? mert nincs mit. napjaim meg vannak számlálva. a naptárba irogatom be, hogy mivel teltek és most ahogy visszanézem sem látok sok minden említésre méltót.

ami kicsit különb, mint az átlag felkelek, vámpír odaadja a netet, gyakorlok a forgalom vizsgára, állást keresek, chat-elek, dolog az pedig lentebb olvasható.

pld tilos. ahova keddenként tévedek be és az összeválogatott 10 számból lejátszom szépen egymásután 8at. szépen tematikusan. mút héten big beat est volt, most asszem swing lesz.

voltam tatán a 7végén. szeretem tatát. már a vasúttól elsétálni cukorkáékhoz is isteni volt. jó levegő, vidék, kocka házak, fák, látóhatár, természet. ez nagyon fontos dolog. itt alig látni el pár száz méterre. beleütközik a tekintetem egy ordenáré épületbe...
a csajokkal most is, mint mindig örültünk egymásnak és sokat nevettünk, bolondoztunk, este iszogattunk, jókat aludtunk, filmet néztünk... ők szombat este lementek vmi helyi klubba én maradtam a fenekemen, nem bírtam volna ki, hogy bikinire vagy eddára kelljen sört innom és úgy tennem mint aki jól mulat. de nem is kell...

vezetés nem tom jól megy-e. igazából tele van a faszom vele. nagyon szeretek vezetni, de nehezen viselem el, hogy állandóan beleszólnak abba, amit csinálok, holott nem szabálytalan, csak nem tetszik az oktatómnak. de az, hogy istennek van humorérzéke az tiszta sor.

múltkor oktatóm megelégelte, hogy átmegyek a zebrán, holott egy gyalogos ott tötymörög rajta és demonstrációs szándékkal a fékbe taposott és leblokkolta az autót a zebra előtt. azonnal belénk is szálltak hátulról. amikor a fagyi vissza nyal, mi?

Nincsenek megjegyzések: