csütörtök, július 15, 2010

dayoff kinda...

mondvacsinált dayoff ez a mai. részben rage against the machnie, részben kapják be és egy csipet parancs megtagadás.

általában 5 munkanap és két pihenő. így oszlik meg a hét. erre a hétre viszont most vmi hirtelen sugallat hatására elvették az egyik pihenőnapom - a mait - és munkanapot varázsoltak belőle.

próbáltak. mert én belázadtam és közöltem velük, hogy leszarom az egeret és nekem kell a 2 nap pihi és nem fogok bemenni dolgozni. tudomásul vették. mi mást tudtak tenni?

persze holnap azért jól meg fogják mosni a fejem, hogy ezt mégis hogyan képzelem.
ahogy jimbo mondta: I am the lizard king I can do anything.

nem mintha bármit is csinálnék. ellenkezőleg. reggel 7 óta ébren vagyok. fürödtem. sütöttem halacskát. sütöttem halacskát. krumplipürét hozzá. beszélgettem tiloskával.

szokásos.

annyival mégis másabb a mai nap, hogy már csak 2 hét van hátra a hazamenetelig.
ami már tényleg nem sok. addig még 8 munkanap. abból 4 zárás, azaz 1730-0130ig. de már ez is tökmindegy. kis séta éjjel még jót is tesz.

lakóhelyünk kihalt. akik nem dolgoznak azok a tegnap éjjelt próbálják kiheverni. itt tegnap volt aug20, tűzijátékkal és milliós tömeggel. felborzolta a kedélyeket egy öngyilkos mókus, aki igazán nem volt tekintettel az életben maradtakra és az utolsó vonat alá tudott beugrani. így senki sem ért vissza ide éjjel 3 előtt. so they say... mert én nem mentem vegyülni.

nem stílusom a tömegrendezvény, hacsak nem dave clarke party.

zoltánnal elcsavarogtunk tegnap torcyba. nincs ott semmi említésre méltó a bevesárló központot kivéve, de leginkább az sem. időzítésünk tökéletesnek volt mondható. rövidgatyában trikóban kifogtuk a jégesőt. csurom vizesen nézegettük a laptopokat. ezúttal nem nekem. majd szomorúan nyugtáztuk, hogy még mindig nem ingyen adják őket.

eláztunk megint kicsit. átmentünk val d'europe-ba egy másik bevásárlóba. ott elkapott a fogyasztási láz és beszereztem legkedvencebb pólóm és 2 bordás atlétát.

hazajőve nekiláttunk egy jó parasztreggelit gyártani du 5kor. hagyma, kolbi - spanyol és mogyoró íze van -, virsli, 8 tojás, sajt, kenyér, pirosarany.

miután bezabáltunk én hazajöttem és azonnal elnyomott az álom. hagytam.

ennek eredményeképp éjjel kettőig ébren voltam sherlock holmest nézve.

és ugy reggel 7kor keltem magamtól.

vadiúj meleg szobatársam pasizik párizsban. jó helyen is van. ez az egy hónap elég amit itt egy szobában töltünk.

szövöm a terveket, hogy mi legyen amikor hazamegyek. kivel mikor találkozzak. bejött a képbe egy balatoni mininyaralás lehetősége is. amit sztem meg is ragadunk.

többesszám van már biza. mint a mesében.

kezd egyre inkább tudatosulni, hogy ennek itt vége. otthon meg elkezdődik. sajnos nem sikerült annyi pénzt félretenni, mint szerettem volna. nem sokkal, csak kicsivel, de alulteljesítettem a kitűzött célt. ill többet költöttem mint szerettem volna. ez van.

még pár dolog van amit el kell intéznem.
egy az utolsó fizu.

kettő a bankszámla lezárása. lassan europa minden országában van egy nyitott bankszámlám...

három a lakhelyem átadása

négy bepakolás. ami nagy varázslat lesz, mivel akad ruhám bőven.

öt a búcsúparty. semmi nagy hupák. lesz is rá 4 nap. de egy közös bbq party szinte biztos.

hat felszállni a gépre.

Nincsenek megjegyzések: