csütörtök, március 31, 2016

shifting priorities

kedves naplóm

ha jól látom idén nem is igazán írtam még semmit. gyorsan összeszedem a gondolataim és visszatekintek 2016-ra.

voltam svájcban 10 napot. genfben egész pontosan. nem mondanám, hogy különösebbem élveztem. sajnos egész végig esett az eső ami megtorpedózta azt hogy körbefotóztam a várost.

ami említésre méltó az az hogy majd egy hónapja küzdök egy rohadt fejfájással, aminek az okára nem tudok rájönni. pedig rám nem jellemező módon még orvosokat is látogattam.

remélem nincs semmi komoly, mert utálnék kinyiffanni.

munkám megvan. nyáron utazom 1 hónapra belgiumba és 1 hónapra vissza fr-be. majd krs esküvőjére rigába onnan meg öcskösökhöz londonba.

vasárnap, január 10, 2016

war for territory

jan 10 a lakásomban. egyedül illetve a madárkákkal, de ők bent alszanak a másik szobában



ez a nagyszoba most. miért hír? mert visszafoglaltam. nincs matrac a kanapén, ágynemű, rendetlenség.
persze ehhez az is kellett, hogy a kisszobában rend legyen és a kismadarak a ketrecben jól érezzék magukat.
kicsit elszabadultak a dolgok és a madarak fészket raktak a PS4 dobozomban. a szekrény alatt.

vettem nekik egy odút, kitakarítottam, és most együtt alszunk a kisszobában. ill kipróbáljuk működik e.

kurva jó volt hazajönni és találkozni tomival. szombaton átjöttek öcskösék is. kaptam tortát, 5.1 hangfalakat. elég boldog vagyok :) jah és töltött kápit is.


holnap bemegyek dolgozni. 1 hónapja nem jártam bent. biztos fura lesz. és szerencsére lassan lejár a próbaidőm. 

vasárnap, január 03, 2016

i can't stand the rain

párizs Mathilde lakásán 11:22 esik.

esik és ennek nagyon nem örülök. a városnézés is tré és fotózni sem nagyon nagy élmény így.
tegnap bementünk a parkba, miután 40 percet vártunk, hogy beengedjenek és meglepődve láttam, hogy a park tele van emberrel. mivel minden atrakcióra minimum 40-70 perc volt a várakozási idő ezért csak sétáltunk egy nagyot bent, majd annyit ettünk a Planet Holywoodban, hogy amint hazaértem elaludtam.

erről gondolom tehet ez a szürke időjárás is.

ma 14 felé bemegyünk Párizsba autóval, és ott teszek veszek majd este hazajövök. lehet h átköltözöm Balázshoz az utolsó 2 napra.

azután irány haza. aminek be kell vallani örülök. hiányoznak a madárkák.

szombat, január 02, 2016

sum

Párizs, 09:55, Mathilde lakásában

év végi összesítőm év elejére került át. most pont van időm. mindenki alszik még körülöttem. olasz és fr dizni munkások.

vajon mit csináltam tavaly év elején? nem emlékszem. gondolom bejártam a unisysbe és tettem a dolgom. akkor még nem is volt olyan nagyon rossz. rá pár hónappal lett tele a @om és hagytam is ott a céget. szerencsére egy hét alatt találtam másik munkahelyet, ami fényévekkel jobb.

ez egy kurva rövid értékelő, mert sok említésre méltó dolog nem történt. nyáron megsérült a térdszalagom és egy hétre begipszeltek. azt utáltam.

a fotózás teljesen elhatalmasodott rajtam és ezt még a képek minősége nem teljesen igazolja, de rajta vagyok az úton.

a társasozás is megmaradt mint hobbi és bővült is a készlet pár játékkal.

voltam nyaralni pár napot visegrádon lillával. rájöttem, hogy kár belém a wellness szálló, mivel max 33 percet bírok ki bármilyen uszodában.

év végén pedig kiküldött az új munkahelyem franciaországba egy local it-t helyettesíteni. ennek köszönhetően vagyok most itt, disney mellett, régi jóbarátokkal.


szombat, december 19, 2015

hajnal hasad



kb ennyire szürrelális itt lenni, mint a fenti kép. jó, már ideje lenne elhinnem magamról, azt hogy tudok franciául. Crévin nem valami izgi. sétáltam hajnalban egy jó nagyot, készítettem pát képet. a napfelkelte igazán szép. csak nem nagyon találtam olyan helyet ahonnan meg tudnám örökíteni. 




van a környéken pár tó. max ez lehet érdekes. kérdeztem a recepciós csajt hogy mit lehet még itt fotózni, mi érdekes van erre arra? de autó nélkül esélyem sincs. 

megnéztem ma egy fél évad Married with children-t és szakadtam a röhögéstől. majd aludtam. most vámpírkával beszélgetek.

kicist izgulok a munka miatt. remélem nem lesz gebasz a gyárban, mert nem mennek velem sokra ha beüt a szar.

nah még egy pohárka porto jól fog esni. mivel vettem egy 10 éves csodát :)

csütörtök, december 17, 2015

do you want the truth truth?

location: Crévin, FRANCE.
istent röhögve tudnám most tarkón pöckölni, mivel ide settenkedtem a háta mögé.
najó, ide küldtek. mivel zsanklod szabira megy karácsonyra. nem bánom a dolgot kicsit sem. 2 hét itt, 1 hét párizsban.

egy állateledel gyárban dolgozom, felügyelem a számítógépeket. édeskés szag terjeng a levegőben. gondolom megszokom idővel. tegnap este érkeztem, egy nagyon hosszú utazás után.

vettem egy baguette-et és kecskesajtot. ha már franciaország.

ma megismerkedtem a gyárban a munkásokkal. senkinek sem emlékszem a nevére persze. de nem is az a lényeg. a munkát el fogom tudni végezni. az utolsó 4 nap kérdéses még. van egy kis baki a szállással. de megoldom. mint mindent. és mindig.

elég unalmas egy kaland ez. 2 nap munka. 2 nap szünet. 4 nap munka. 3 nap szünet. karácsonnyal megspékelve. 3,5 nap munka. sok nap szünet. párizs. disney. szilveszter. barátok. régen látott helyek. szülinap. otthon.

terveim közt szerepel még egy fényképezőgép vásárlás is. nemrég vettem. tudom. de sajnos az hiba volt. nem jelentett akkora minőségbeli ugrást, mint amit ez most jelentene. és hogy megérdemlem e?

hétfő, szeptember 28, 2015

walks like a lady

újra itt. mivel történt ez s az.
napóleon elköltözött mivel ivarérett lett és állandóan megtámadta pelyhest. márpedig ha itt valaki harapdálja a madarat az én leszek.
öcskös egyik ismerősénél lakik most több papagájjal együtt. remélem jól érzi magát.

beköltözött elvis. akire nem igazán jellemző e név, mivel nyugis hangjanincs beszari madárka. de legalább pelyhesssel jól kijön.

a munkahelyemen felmondtam múlt pénteken. nem hittem volna, hogy ilyen lesz, hiszen 2 évvel ezelőtt örültem mint majom a farkának h egyáltalán felvettek, de ezen az új accounton ezzel az új teamleaderrel nem tudtam együtt dolgozni. a hidegrázás jött rám minden reggel amikor be kellett mennem.

egy hét alatt találtam másik munkahelyet és letudtam még az interjút is. kicsit messzebb van mint a juniszisz, de nem vészes, csak sokat kell majd villamosoznom. elvileg jobbak a munkakörülmények és időnként menni kell külföldre is onsitenak. jah és angolul kell dolgozni nem franciául. de ettől még nem hiszem h el fogok felejetni fr beszélni. remélem nem.

csajok frontján nincs nagy előre lépés. randizgattam egy lánnyal, de nem illettünk össze.
tegnap pld a randi közepén elszaladt amíg én piát hoztam neki. that's a new low.

a hétvégén átrendeztem a lakásomat. kénytelen voltam a feje tetejére állítani mindent mivel az utóbbi hetekben már nem volt kedvem bemenni a nagyszobába ahol a madarak laktak. inkább már este 9kor lefeküdtem aludni. nem a madarakkal van bajom, hanem azzal hogy egy filmet nem lehetett megnézni vagy játszani, pihenni. plusz elég nagy koszt is tudnak csinálni.

szóval szombat reggel felkeltem. 7kor mint mindig amióta a madarak ébresztenek. és a kisszobát áttettem a nagyszobába. a madarakat meg a kicsibe.

ettől lett egy elég hangulatos nagyszobám ami már nem olyan fehér és üres mint egy műtő. és lett egy madárházam.



visszamentem boxolni is, de ellógtam sok edzést :( hiányzik belőlem a kitartás. és a térdem sem bírja. 

most pedig be kell mennem dolgozni, van még 4 hét amit el kell itt töltenem. de már nem érzem magam rosszul. nem tudnak baszogatni. bármit megtehetek. 

nem is emlékszem mikor mondtam fel utoljára, általában ki szokta rúgni. itt is ez lett volna, ha a dögunalom nem végez velem előbb. 

szombat, július 04, 2015

Short cut

Tagnap késő estig játszottam a kézírással Még nem szoktam hozzá hogy pontot tegyek a Mondatok végére.

g körül elmentem a boltba és kitaláltam hogy lecsó lesz AZ ebéd. Majd nekiültemjátszani a Pc -vel . Feltettem egy vírust telepíthettem újra az egész Windows-t

Főzés közben elvágtam az ujjamat és nem volt itthon ragtapasz de a lépcsőházban egy lakó kisegített .

Ennek örömére kinyitottam az üveg Irsai Olivért és a fél ü✓eget benyomtam.

Átjött Öcskös és Anyú és Petykó, Megnéztem az új autót .

Most még írok pár sort Megnézek valami Vacak filmet és alszom.

Sthg different

Péntek. Munka után. Pár órával.s
őt lassan éjfél. Vettem egy új telefont amikor vantoll is és most kézzel Írom a blogot Ami vicces mivel ezer éve nem írtam kézzel Semmit.

Kicsit beszoptam a beteg állománnyal mivel a cég nem fizette ki a fél havi béreM.

Persze ki fogják

Amiken mán éhen haltam.

Akkor meg minek a telefon? Mert így anyámé lehet az alma.

Szó volt róla hogy feljönnek Fédráék Pestre de lekésték a vonatot. Kár. Jó lett volna együtt bulizni kicsit.

kedd, június 23, 2015

long night

holnap reggel leszedik rólam ezt a gipszet és végre szabadon járhatok kelhetek.
kicsit be vagyok szarva a dologtól, remélem minden rendben lesz és be tudom majd hajlítani a lábam gond nélkül. fura lesz egy hét merevedés után.

azt se igazán tudom, hova kell majd mennem mert a papír másik címet ír. mindegy. reggel jön öcskös és bemegyünk együtt...

btw ma van a szülinapja :) isten éltessen drága testvérem.

rohadt hosszú volt ez a hét és nem sok minden történt.

csütörtök, június 18, 2015

Gipszi King

meg fogok őrülni az tuti.
2 napja kibicsaklott a lábam és olyan szerencsétlenül estem, hogy a térdemben az oldalszalag meghúzódott, erre a hülye doki begipszelt bokától combig.

és még 5 napig rajtam kell hogy legyen. nem is említve a reggeli szurikat, amiket be kell adnom magamnak. vérhígítót, hogy nehogy trombitát vagy trombózist v mit kapjak.




eddig még csak csak elviseltem, de most már elegem van. szeretném behajlítani a lábam. hogy bírják ezt emberek hosszú hetekig?

mondjuk a másik opció a műtét lehetett volna. nah azt inkább köszi de nem.

meló egyértelműen szünetel most egy hétig minimum. amit elviselek. bár uncsi itthon.

beszereztem ma egy halszem optikát a kamerámhoz. erre elég régóta vágytam. részletekben kifizetem 10 hónap alatt... mindegy...



persze a madárkákat fotóztam mivel sehova sem tudok menni.

fürödnöm is úgy kell, hogy egy szemeteszsákot húzok a fejemre lábamra.

írni fogom a blogom ezentúl. többit holnap. peace

csütörtök, április 02, 2015

ground zero

2337 pitch black csak a 10 colos monitor világítja meg a billentyűzetet pont annyira hogy ne lehetetlen csak kurva nehéz legyen gépelni.

ujjaim osonnak a klaviatúrán, mint 10 kicsi ninja, nesztelenül, mivel eszemben sincs felébreszteni a két kismadarat a másik szobában a kopácsolással.
addig van béke amíg alszanak :)
vajon így maszatolnak a sötétben azok akiknél a gyerek aludt el pár órája a másik szobában? gondolom igen...

zavar hogy nem írtam rég óta. zavar hogy nincs miről írnom. történnek dolgok, ez az, de már rég nem olyan izgalmas mint amilyen nem is olyan rég volt.

volt egy álmom pár éjszakával ezelőtt. kint voltam magny-ban, valahol a tó mellett és egy kerítésnek dőlve arra gondoltam, hogy szarok az egészre de én vissza nem megyek ebbe az egzisztencia építésnek nevezett loop-ba. kurva jó érzés volt. felszabadító. ott ülni a fűben és úgy érezni szabad vagyok.

aztán megszólalt az ébresztő és bementem a gyárba. lol

legviccesebb az egészben hogy egész nap majd elalszom, sőt el is alszom a munkahelyemen. most meg hogy lehunyhatnám a szemem ki akarok menni a konyhába - persze a fürdőn át, csendben - és el akarok szívni ott egy cigit.

meg lehet betolok egy kupicával krs lett likőrjéből is. különben sose fogy el.

fuck... kiságinak igaza volt tényleg bonbonmeggy íze van ennek

szóval itt állok egy fürdőköntösben a nyitott ablaknál, van cigim és bámulok ki a néptelen utcára és a szemben lévő zsidó óvodára. ami lehet nem is az, de egy dávid csillag csak van az ablakában.

a falióra mint metronóm kattog felettem, felhívja a figyelmem a tényre, hogy telnek a másodpercek, percek, órák és ideje lenne visszahúznom már az ágyikóba, mert reggel franciául kell brekegnem ismeretlen emberekkel. ez az évszázad legnagyobb blöffje...

tegnap visszamentem a konditerembe, hogy színesebbé tegyem a mindennapokat és hogy ne érezzem magam tunyának. hála ennek reggel 6 percig tartott amíg felvettem egy pólót.

fáj a szám ahogy hozzáér a felespohárból az ital. megharapott ma a kismadár csupa szeretetből. ez ilyen. azt bántjuk akit szeretünk. story of my life.

sokat gondolkozom mostanában azon, hogy 36 lettem. nem is annyira az éveken, mint amit képvisel.  illetve amivel mostanában próbálkozom. amióta az eszemet tudom napról napra élek. nem anyagilag. hanem hosszútávú tervek nélkül. azt gondoltam, hogy gyökeret ereszteni a kulcs és meg is tettem minden tőlem telhetőt, hogy elinduljak ezen az úton. vettem egy tökéletes lakást. felvettem hozzá egy adag hitelt. bejárok rendesen a munkahelyemre. vannak háziállataim is, hogy érezzem a felelősséget a gondoskodást vkiről, de hazudnék ha azt mondanám, hogy kielégít. azon filózom, hogy ez az élet? felkelünk, csináljuk, vár itthon vki, foglalkozunk vele, lefekszünk majd reggel megint...

gondolom mindenki végigpörgeti ezeket a kérdéseket magában, de ettől még nem vagyok közelebb a megoldáshoz.

próbálom magam azokhoz az emberekhez hasonlítani, akiket régóta ismerek, együtt nőttem fel. úgy érzem ők megtalálták a helyüket ebben. és rosszul érzem magam amiért én meg nem.

elfogyott a cigim. ideje visszamenni...

szombat, december 27, 2014

almost over

dec vége van, odakint szikrázó napsütéssel, amit már az erkélyemről is élvezhetnék, mivel 2 hónapja átköltöztem új lakásomba. és imádom ahogy van.

szóval itt ülök az erkélytől nem messze, Napoleon a kismadaram a kisszobában csipog és veri le a könyveket a polcról, bár most inkább visszament a kalitkájába, hogy szemügyre vegye milyen szépen kitakarítottam és mennyi sok homokot szórtam ki neki. mivel imád pancsolni és kapirgálni.

én is. van is hatalmas kádam amiben boldogan úszkálok.

van egy új laptopom is. megleptem magam vele pár hete.

van barátnőm is. már 4 hónapja. M. jól kijövünk egymással. ha nem lennék robot még szerelmes is lehetnék.

szóval év vége, ideje számot adni. végig gondolni mi minden történt. értékelni, és eldönteni, hogy mit csinálnék másként.

januárban csodás szülinapom volt sok jó baráttal az állatkertben, majd egy gokart pályán.
elkezdtem boxolni egy munkatársammal, aki azóta már inkább balettozik, amiről lehet h én is tehetek, mivel egyik edzésen véletlenül kiütöttem. cserébe véresre verte a nózim.

februárban nem tom mi történt, de azt gondolom, hogy akkor szakadtam rá a Tinderre. amivel végig csajoztam pár hónapot. meg persze februárban mentünk krs-sel Barcelonába. 4 nap a katalán fővárosban, pálmafákkal, papagájokkal az utcákon és delfin show-val.

tavasszal leginkább edzésre jártam és dolgoztam és ismerkedtem lánykákkal.

voltam pecázni öcskösékkel, akinek btw megszületett 2 hete a kislánya Petra.

augusztusban meglátogatott Gyé is aki már Fé, de arra még nem áll rá  a szám. jó volt látni nagyon. remélem jövőre többet találkozunk és Cukorkával is.

voltak itt skandik, Emily és Jenni. békében sétálgattunk, moziztunk, lazultunk pár napon keresztül.

én hirtelen felindulásból meghirdettem a lakásom és keresgéltem egy másikat. szűk lett a 34nm és féltem a hideg téltől is.

ezt lezavartam 2 hónap alatt költözéssel mindennel, lakáshitellel. amit fizethetek 9 évig.

munkahelyem megvan, ott annyi csak a változás, hogy kiesett a csapatból egy ember és nem törik össze magukat a pótlásával. ami csúnyán bekavar az edzésbe...

és mint említettem egy ideje már együtt vagyok egy lánykával. igyekszem sokat gondolkodni ezen és rájönni, hogy miért nem szoktak működni a kapcsolataim.

anyámmal is próbálok jó kapcsolatot kialakítani és megértőbb lenni.

a kettő tuti hogy összefügg valahogy.

a karácsonyt leginkább itthon töltöttem a tv-m előtt beiglit zabálva és alkoholt fogyasztva.
24-én átmentem öcsköshöz, de nem akartam ott aludni, mivel nagyon meleg van a lakásukban a kisbaba miatt. én pedig már tiszteletbeli eszkimó vagyok a róna utcai kiképzés után.

találkoztam kiságival tegnap, akivel megint túrós tésztáztunk egy nagyot és megbeszéltük kivel mi.

szilveszterre nincs terv. krs-sel fogok lógni talán.

ezek

péntek, október 17, 2014

soo many things

has changed

augusztusban lementünk páran haverok agárdiba hogy pihenjünk, barnuljunk, medencéljünk és technozzunk. az utolsó kivételével minden jól sikerült. vmi a party nem jött be. azóta se voltam és Stereo Mcs + gus gus koncertig nem is hiszem hogy fogok. ez egyszerűen elmúlt végérvényesen,

aug közepén megjöttek a skandik akik remek társaság voltak és bejártuk a várost, nevetgéltünk, moziztunk. szigetre nem mentünk ki, mert esett az eső és szerencsére lusták vagyunk mind.

amint felültek a repülőre hirtelen felindulásból kifestettem az egész kecót orsi segítségével. a terv az volt, hogy szép állapotba hozom és eladom. rájöttem, hogy kell nekem a plusz egy szoba, az erkély és a fürdőkád. meg nem is szerettem ezt a lakást soha. nem köt ide semmi és a 10 év alatt sem alakult ki kötődés. amiből 8at külföldön voltam de akkor is.

kifesteni nem volt nagy ügy. leszámítva a freskót a falon, amin át kellett menni vagy 3x.

meghirdettem.

és jöttek a telefonálgatások. ügynökök találtak meg szép számmal és elkezdték ők is hirdetni, érdeklődőket hozni. munka után rohangálás volt haza, lakást mutatni. vagy éppen lakást keresni.

eközben megismerkedtem M-mel, akivel szépen össze is melegedtünk és tök feldobja a napjaimat.

jött egy vevő, rábólintottam az ajánlatára, másnap én is lestoppoltam egy lakást 2 utcára a mostanitól. első látásra megtetszett. ott akarok élni és kész.

elkezdtem a hitelügyintézést. ez is pont elég rohangálással járt.

most tartunk ott, hogy minden a helyén kivéve engem. de jövő hét vasárnapra már meg is van rendelve a költöztető és végre ott fogok lakni ahol tudom hogy jó lesz nekem.

munkában minden a régi. 2 emelettel feljebb költöztünk de ez nem változtat semmin. egyformák a napok, de tolom. egyiket a másik után.

kicsit taknyos vagyok és ez nem könnyíti meg a reggel 8as kezdést itt. főleg nem egy pénteken. de van szupi orrspray-em és nagy csomag mentholos zsepim. fel vagyok készülve mindenre.

vasárnap, július 27, 2014

hot stepper

vasárnap este. geci meleg. itthon. egyedül.

letudtam a heti melót. egy hős vagyok mivel délutános hét volt, ami még nehezebb... és edzéssel sem összeegyeztethető.

szerdán találkoztam szépszeművel, beültünk egy fröccsre, csütörtökön munka után a trénerlánykával ültünk be egy másikra. azóta nem iszogatok inkább. ennyi fröccsöt nem is lehet, mint ezen a nyáron amit megittam.

pénteken munka után egyből haza is jöttem és kockultam.

szombaton megint találkoztam szépszeművel, elmentünk pántliba enni egy burgert. kb betegre zabáltam magam. legjobb burger a városban a legtahóbb kiszolgálással. 2 rongy egy kurva szendvics és még a tányért is neked kell lehordanod az asztalról. de mindezt úgy, hogy ölbe tett kézzel nézi végig a személyzet. mondanám, hogy legszívesebben sose ennék ott többet, de úgyis fogok. pld 3 hét múlva a skandikkal.

akik végre visszajeleztek és itt fognak tölteni 3 napot aug közepén. én megmutatom nekik a várost és a Szigetet.

és még nincs vége. aug végén öcskösékkel megyek 7végi pecázásra. az lesz az igazi móka :)

de előtte persze jövő hétvégén Aliga és house buli.

vasárnap, július 20, 2014

sell me this pen...

vasárnap este. egyedül. itthon. geci meleg van. 

a hétvégén azt hittem hogy rokkenroll sztár vagyok, de inkább csak a lúzer basszeros voltam, akinek a nevére még a grouppiek is rosszul emlékeznek. sebaj. 

visszamentem a héten a box edzésre és kifejezetten jól esett, sikerült 80 kiló alá mennem, erre csináltam ma palacsintát és hazavágtam egy heti kurva saláta zabálást. és az ereimben is fröccs folyik, azt verejték, azt hugyozok és ha elélveznék sztem még az is szőlőízű lenne. 

jövő héten 1030as leszek, ami szabotálja az edzéseket.

viszont felfedeztem, hogy a lakásom előtti folyosóról remek képeket lehet majd lőni az utcai lámpa fényénél kavaró bogarakról. szóval most azt várom, hogy még sötétebb legyen és elkezdjék őrült öngyilkos táncukat.

i have to put my shit together

péntek, július 11, 2014

big calm

van vagy 50 postom aminek ez a címe sztem. de ha egyszer ezt érzem?
letudtam a munkát. semmi izgalom nem ért. befizettem még pár csekket. nagyon belejöttem a dologba.
itthon autóversenyeztem pár kört, de rá kellett jönnöm, hogy nem nekem való. össze vissza törtem a verdát és állandóan a dudát kerestem.

most terveim szerint megnézek vmi superhős filmet amin elalszom, majd folytatom a semmittevést.

lehet hogy még a boltba is lemegyek, mivel a hűtőm nulla kalóriás.

csütörtök, július 10, 2014

19-re lapot húzni...

miután a külön bejáratú sötétszobámban, ami a lakásom egésze végigaludtam az éjszakát, bementem dolgozni.
mivel az Elmű 12-től rendelt lenyomtam 3 órát, majd kicselezve a nyugdíjas panaszládák hadát odamentem 11:40-re. a nyuggerek már ott voltak persze.

a magyar sorban állásra jellemző, hogy leginkább olyan, mint ahogy a mágnes vonzza a vasreszeléket. egymás hegyén hátán vártuk, hogy a biztonsági őr kinyissa az ajtót, majd a D-napot meghaladó lendülettel szálltunk partra. én viszonylag hamar sorra kerültem és drága ügyintéző vogonommal megpróbáltam megbeszélni kálváriám részleteit. sikertelenül. becsengettem sok pénzt, majd megnyugtatott, hogy 99% hogy mai nap visszakapcsolják az áramot. aminél jelen kell lennem!!! itt törtem meg. szóval még a munkanapomnak is lőttek?

hazajöttem, vártam a fényhozót. megjöttek. örültem. és elmentem lövöldözni.

most voltam másodjára éles fegyverrel lőni. tetszik a dolog. igazán.

most pedig itthon vagyok.

back to the middle ages

tegnap hazamentem, felnyomtam a villanyt a fürdőben, de semmi. picsába megint kiégett. konyhában ugyanez. egész lakásban. villany egy darab nem volt.
kérdeztem a szomszéd nénit, hogy nála is ez van e, mire közölte h nála van, de látta ahogy kikötötték az enyémet.
MI???
felhívtam az elműt. áprilisban nem fizettem be egy 5k-s csekket, értesítőt nem kaptam róla, azóta 3 másikat becsengettem, erre jöttek láttak győztek.
de írhatok nekik emailt. köszi, majd ha be tudom kapcsolni a routert...
5k-s számlából lett egyből 17k-s visszakapocs díj plusz a hűtőben megrohadt pár dolog. bár annak a fele már eleve rossz kondiban volt.

nem vok boldog

tegnap randiztam. kedves lány.

ma ha minden igaz megyek megint éles lőni. kifejezetten várom már, hogy elmű vezérigazgatónak képzelt lőlapot lyuggasak tele.

hétfő, július 07, 2014

words don't come easy

a csóka a vklipben olyan gityóval pózol, mint az én régi Fenderem. én is kb ennyit tudtam gitározni rajta mint ő.

mea culpa... ilyen keveset még sosem írtam a blog történetében. meg is idealizáltam miért apadtak el szavaim. úgy gondolom, hogy a gyökeret eresztés áll útjában annak hogy mindenféle kalandos dolog történjen meg velem, amit azután érdemes legyen prózába önteni.
valamit valamiért ugye? és akkor lehetne kérdezni, hogy megy a gyökeret eresztés? elég nagy gyökér vagyok már? kijelenthetem hogy biztonsággal tudom, igen. a freak-o-meter kiakadna tőlem.

munka... a munkahelyem megvan és úgy látszik marad is. távszerelgetem a csigazabálók gépeit ők meg újabb fortélyokat eszelnek ki közben, hogyan tudják tönkre vágni. észrevettem magamon, hogy azóta kevesebbet telepítek itthon Ablakot magamnak, csak úgy hobbiból. munkahelyi ártalom.

csajok... ez bonyolult. by definition mindig az. ismerkedem.

élet... lásd csajok csak már megismerkedtem vele

barátok... az itthon élés egyik nagy előnye, hogy az ember nincs külföldön. azaz bármikor találkozhat a barátaival. kb úgy 2x éves koráig. azután ők is eresztik a gyökeret és fásulnak is néhányan sajnos. de megvan Vámpírka meg Kristi és még páran.

öcskös... dolgozik. anyu is!!! zseniális.

nyár... k meleg van. kristi adott egy propellert így elviselhető. igyekszem nappal a lehető legkevesebbet odakint tartózkodni. skandinávia egyre szimpibb...
ha már észak, részegek a tengerészak ha ha ha. nem. jönnek ide disneyben megismert jóbarátok. szigetelni. istenem adj erőt.

tech... azt írtam hogy vki ellopkodta a tabletem? sebaj. vettem egy e-book olvasót, ami még a BKV-t is elviselhetővé teszi. ami nem kis érdem.

gityó... khm új kérdést kérek

box... egy hónap kihagyásra kényszerültem, ez van. öreg ember nem robotpilótakeksz.

dj... kristivel eljárunk mostanában partykra, lightosan lötyögünk és vmelyik nap 4-5 órán át pakoltuk a lemezeket. digitálisan. ez van. nem vagyok rá büszke

most akkor ezentúl írni fogok?... lehet. hiányzott már :)