vasárnap, február 27, 2011

calypso vs davy jones

nomen est omen.

ez nem egy win - win szitu. ez inkább a csend előtti vihar. és felcsendül majd a némaság megint. fogalmam sincs, hogy mennyi időre.

dave clarke mixxel a szobában magam vagyok. vasárnap. másnap. hosszó hét után hosszú hétvége. jönnek a jelöltek. lakást néznek. én belegyógyultam a székembe és kutatom a netet, zabálom az információt.

odakint a tél új erőre kapott és lefagyasztja a gyanútlan kispöcsöket. annyi rutinom már van h nem megyek ki. bár hnap kénytelen leszek, mert át kell vennem az új személyim.

nincs kedvem felmászni a galériára. olyan üres.

péntek, február 25, 2011

mortals

mit tennél ha kideríthetnéd h isten halandó és nem tévedhetetlen? felvennéd a kesztyűt? sőt ami fontosabb, engedné e a tested lelked h megpróbáld?! én tudom a választ. lehetetlen.

muszáj olyannak megmaradnia mint amilyennek az elején hittünk benne. különben nem egyszerűen istenkáromlás lenne, hanem gyilkosság.

csütörtök, február 24, 2011

DSNY Reloaded

hi

megvan a szerződés. megvan a repjegy. a telefon csörög folyamatosan, hívnak a népek akik a lakásba bevackolnák magukat egy időre. holnap már jön is pár visitre.

az elmúlt 2 napban nem tudtam rávenni magam értelmes tevékenységre. ráállítottam a szemem 2 szezonnyi lie 2 me-re.

később...

csütörtök, február 17, 2011

circles

mesterrel hatalmasat vegasoztunk. mint a régi szép időkben. egyetlen dologt sajnáltam csak, hogy a régi karaktereim nincsenek elmentve, így a kedvenc shotgunom csak merő ábránd volt. de ennyi balszerencsével még megbirkózom.

reggel homerun. ill homedrive. kisautó szalad, szökell, nem lehet rá panaszom.

ma csütörtök van. este 9. van pár üveg söröm. vettem egy doboz cigarettát is. nem is kívánom igazán. ártani nem árt. nah ez nem igaz. mindegy.

reggel írtam egy emailt a dizninek. megkérdeztem keresnek e embert. keresnek e engem.

dél körül átmentem öcsköshöz. anyunak próbáltam a szgépével kezdeni vmit, de csúfos kudarcot vallottam. ettem isteni sült csirkét. a nekem szánt madarat ott felejtettem. eszem is a kefét rendesen.

öcskössel elmentünk ágyat lőni. ráunt az eddigire és beszerzett egy újat. alkalmi vétel volt. :) majd attól parázva, hogy leszáll az este hazavezettem. vmi takony esett az égből. ablaktörlő ment végig, én meg gondolataimba mélyedtem monoton zajára.

visszaírt mikiegér. március közepén kezdhetek ott ahol tavaly is dolgoztam. nah azóta ülök itthon pár sörrel azon filózva, hogy mitévő legyek. és hogy az életem mostanában siklik ki vagy már megtette régebben.

öcskös kölcsönadta a karácsonyra kapott lávalámpát. ami a szeletelt kenyér után a második legjobb dolog. órákig tudom nézni ahogy a citromsárga massza fel s le táncol a lehető leglehetetlenebb alakzatokban. ez is a tervem ma estére. a galérián a hegylakó c filmmel a háttérben a lávlampa táncát fogom bámulkázni amíg el nem alszom és új nap nem virrad.

holnap pedig veszek jegyet a müpá-ba Shcubert hangversenyre, ahova elmegyek ET-vel szombaton. majd este átjön lipi és nem marad az életnek olyan talánya amit meg ne fejtenénk okos gondolatok és egy üveg finlandia segítségével.

road movie. ez az élet. az enyém mindenképpen. lehetne gondolom máshogy is. kiszámíthatóbb módon. de valamiért az nem megy.

kedd, február 15, 2011

seek and destroy

tegnap ráakadtam egy weboldalra, ami tele van külföldi álláshirdetésekkel az EU minden tagállamából. jelentkeztem vagy 10 állásra izlandtól dánián át svédországig.

délután találkoztam jucussal és megnéztem hol éldegél. megnéztünk egy woody allen filmet, beszélgettünk majd hazajöttem. viszonylag korán éjfélkor lefeküdtem aludni, hogy ma reggel újult erővel vessem bele magam a munkakeresés gyönyöreibe.

eltelt azóta 3 óra, kicsit megfáradtam, úgyhogy frissítésképpen blogot írok, letusolok és rendezkedek.

este átmegyek majd mesterhez a kisautóval. biztos izgi lesz, mert még a környéken sem jártam soha. mmint általam vezetett gépjárművel. de kell a rutin. és ez az egyetlen módja, hogy megszerezzem.

érzem, hogy megint kezdek taknyos lenni. hiába a C vitamin meg a narancs turmix. ez a tél legyőzhetetlenül tartja magát és eszében sincs visszavonulni.

néztem állásajálatokat kishazámból is, de nem találtam semmit.

összehasonlításképp érdekes, hogy a külföldi állásajánlatok úgy festenek, hogy
- milyen munkára keresnek embert, nem csak leírva vmi humbug title-t, hanem h mik lesznek a feladatok
- milyen beállítottságú munkatársat keresnek
- pár szó a cégről és a munkakörülményekről
- hány órás a munkahét
- mennyi bért tudnak ajánlani
- munkavégzés helye és kapcsolattartó neve
- mikor adták fel a hirdetést
- meddig várják a jelentkezőket
- mikor lehetne munkába lépni
és mindezt prózában

itthon ellenben,
- felsorolásszerűen pár szó a cégről, érdekes módon minden cégnél ugyanaz
- az hogy milyen munkatársat keresnek szintén ugyanígy, kezdve azzal hogy miről mennyi papírja van
- kapcsolattartó neve és egy email cím

kb úgy mintha egy alkatrészt rendelnének meg a Bosch-tól

persze savanyú a szőlő, mivel nem tudok felmutatni csilli villi papirokat. és az önéletrajzom is olyan színes mint egy pszichedelikus szivárvány. ami attól tartok csak megkavarja a kedves Hr-esek agyát. nem is beszélve a tunnel vision-ről amit hamar elsajátítottak.

csalódott és kiábrándult vagyok.

hétfő, február 14, 2011

hello

I just came to say Hello... ez vmi house móka. giccses mint győzike nappalija, de hallgatható.

a munkakersés még tart, mivel hotelék nem írtak v hívtak, füstjeleztek galambpostáztak.
néha el is felejtem melyik országban vagyok...

egész múlt héten bevackoltam magam lakásom magányába. asszem nem tett jót. :) olyan mélyen lettem a végére, hogy már mindenféle fosziliákat is áshattam volna ki magam körül. így most megpróbálok sokkal de sokkal hatékonyabb életet élni.

ez a nyavalyás tél nem akar visszavonulót fújni, ami nem szép tőle. és rossz hatással van az outgoing modulomra.

hétvégén megnéztem megint az ET-t. nem értem azt a filmet. akárhányszor is nézem újra a végével nem tudok kibékülni. fogja magát és lelép. ufo az ilyen?

szerda, február 09, 2011

E.L.V.I.S.

bonjour ppl

ez a második hét, amit munka nélkül töltök. várom a Hotel válaszát, nézegetem a netes munkaközvetítőket, küldök cv-ket ismeretleneknek, hogy figyeljenek fel rám és közben rengeteget autókázom. tegnap miss daisy soförje voltam.

kicsit le vagyok hangolva.

más

ettem tegnap tárkonyos ragulevest, ami tiloskát juttatta eszembe. ő csinálta a legjobb levest.

más

nem dohányzom egyáltalán vagy 2 hete. és nem is ittam alkoholt ez idő alatt. de ma asszem veszek egy üveg portot.

péntek, február 04, 2011

i got the fever

lázas vagyok, ez hivatalos. vettem hőmérőt. beraktam a hón aljába és kiírta, h uram maga melegebb mint elton john.

reggel beültem a járgányba és elmentem a tescoba. feladtam egy dvd-t justine-nek, akit még disneylandben kedveltem meg. csodás egy lányka. most majd hallgathat sok sok swinget, jazzt, amiket kiválogattam neki.

bementem az interjúra. fura módon arról kellett meggyőznöm mr kockát, hogy attól mert hobbijaim között szerepel hogy szépirodalom, attól még konyíthatok a számítástechnikához.

remélem nem túl rossz ajánlást ír rólam. szeretném az állást.

hazafelé betértem a patikába. most pedig ráz a hideg, nézek vmi filmet és a többit még nem tudom.

mindenféle turmixokat gyártok a lipiéktől kapott botmixerrel. félős h ennek is le fogom égetni a motorját. 3 grapefruit rostosan mézzel az új favorit. szinte harapni lehet, de gondolom annyi vitamin van benne h sose halok meg. nemsokára kiderül.

csütörtök, február 03, 2011

hollow

holnap péntek, én a második interjúra megyek egy menő hotel it coordinator pozicióját megpályázva. az elsőn sikeresen túljutottam, a holnapi lesz a szakmai... nem tom... remélem megfelelek. bár azt se igazán tudom, hogy mit várnak el tőlem, hiszen a hr-es csajok nem tudták összefoglalni.

egyik nap hirtelen felindulásból elkövetett vligeti séta+forralt bor+teázó+mozi comboval ütöttem el az időt egy Extra Terrestriallal. madj beült az űrhajójába és elrepült a saját kis bolygójára. ez nem az első eset. néha meglátogat. asszem mintákat gyűjt, arról, hogy élünk mi itt.

ma autó tulajdonos lettem. tudom, tudom, nem a legbölcsebb dolog kiadni sok sok pénzt autóra, amikor kirúgják az ember seggét, de alkalmi vétel volt és már most imádom. sőt bátran használom. a kis Tico 14 éves és 84000 km van benne, olyan mint egy kis gokart. pöccre indul, porszívó hangján pöfékel, majd lehalkul és megy mint a golyó, imbolyog, rugózik. olcsón fentartható és 4-5 litert eszik. hétvégén megkeresem vele a világ végét.

ma este meghallgattam egy előadást az öregedés iparágról. mert már ilyen is van. ízlelgettem magamban a dolgot és akkor sem értem. mi a baj az öregedéssel? miért akarnak az emberek örökké élni? oké van benne egy nagy adag hiúság, amire épít az egész kozmetika ipar. szóval ajánlott a cég sok sok féle táplálék kiegészítőt, amitől ellenállóbb leszel a betegségekkel és a ráncokkal szemben. ki én? te jó isten. egy ilyen kúra után hogy néznék ki? így is kölöknek néznek. még cuclisüveget is a fejemhez vágnának. szóval nem lesz ez az én világom. se mint fogyasztó se mint terjesztő. sztem nem azon kell mesterkedni, hogy kiadjunk napi 600-700 ft-ot szuperdzsúzokra, miközben egy 2 milliós város füstjét szívjuk és bélsáros tesco csirkét sütünk ki fáradt olajban. bullshit.

van pár teendőm is. igen. hiába munkanélküli az ember. attól még akadhat dolga...

dolog 1. holnap reggel elmélyülni a hálózat építés rejtelmeiben, hogy ne készületlenül érkezzek a délutáni interjúra.

dolog 2. be kellene vásárolni élelmiszert és kemikáliát.

dolog 3. justinnek, arany virágszálnak fel kell adni postán egy zene válogatás dvd-t, mert megérdemli és mert szeretem is.

dolog 4. mind e közben meg kell gyógyulni, mert tegnap óta valami nem oké. ott kezdődött, hogy köhögtem. majd a hideg kezdett rázni és a fejem kezdett fájni. ez ment éjfélig. majd lefeküdtem aludni. zokni+mackónadrág+atléta+poló+pulcsi+fejemen a kapucniban. plusz 2 takaró. pár órával később arra ébredtem, hogy vacogok, úgy ráz a hideg, és mindegy hogyan csavarom be magam nem lesz jobb. aztán elaludtam. nah ha valami nem hiányzik, akkor az vmi fránya kórság. plusz kezdem azt gondolni nézve ezt a hullámokban támadó influenza járványt, hogy mint a V vendettában direkt szabadítják ránk, hogy beoltassuk magunkat és vegyük a gyógyszereket.

hétfő, január 31, 2011

the deal is done

megvolt a megbeszélés. egy szónak is száz a vége ez a munkahely, ezekkel a feltételekkel not my cup of tea.

ami mindenképp dicséretes, az hogy teljesen nyugodt hangnemben, személyeskedés nélkül meg tudtuk beszélni. no hard feelings, sőt valamilyen szinten még igaza is van. mmint az ő szemszögéből.

most újra munkakeresés jön, ami nem a kedvenc elfoglaltságom, de mit tudok csinálni?

szóljatok ha tudtok vmi melót.

peace.

szombat, január 29, 2011

let freedom ring with a shotgun blast

tegnap megint kirúgtak. :)

menetrendszerűen.

megemlítettem, hogy soknak tartom a heti 6 nap /14 munkaórát. ennek kritikai élt tanúsított cégünk bölcs vezére, megtekintése a gugliban ha beírod hogy napoleon komplexus.

hétfőn még lesz egy elbeszélgetésünk. boritékolható, hogy hacsak nem mutatok teljes alázatot, akkor el leszek bocsájtva. és a teljes alázat hiányzik a fegyvertáramból. nincs kétségbe esés. kicsit elgondolkodtat a dolog, hogy miért van ez mindig így. már öcsém is akit a legjobban szeretek is pedzegeti, hogy lehet h velem van a baj. meglehet.

hmmm... ahogy nézem már kizártak a belső admin felületről is. azaz be sem tudom írni a munkaóráimat. nah ezen még cizellálni kell. :)

az élet szép, ppl are funny.

csütörtök, január 27, 2011

venom

elutaztam messzire. ha kicsit tovább mentem volna már nem is lennék kishazámban. és találtam itt egy várost, ahol a vékonylábú lánykák / négyzetméter elképesztően magas.




i scream i scream so much...

ma este végre ki is mozdulok, mert eddig a napi 13-14 óra munka után nem volt semmi erőm. ami szégyen, ha már egy városkában vagyok szeretett gyerekemmel.

ez a munkaterápia elgondolkodtatott jó pár dolgon. arra hamar rájöttem, hogy nagyon nem éri meg. :)

az is biztos, hogy az anyagi biztonság fontos. szóval megfontoltabb vagyok már mint voltam. különben már párszor verbe orrtam volna ezt azt. de azt nem hagyom h ez a fegyvertény egy életen keresztül itt tartson.

veszek vmikor a közeljövőben egy kisautót. összegyűjtök júniusig annyi pénzt amennyit csak tudok és elindulok megint mint a mesében.

hétfő, január 24, 2011

i hate mondays

annyira nem is utálom, csak nagy garfield rajongó vagyok.

szombaton sikerült rávennem magam, hogy takarítsak, rendet rakjak, mossak, meg minden ilyesmi. este jött fecó, felszedtük még virágot és bementünk a máriába. onnan merlinbe big beat buliba. eljöttek nyúlék is, később vdani is, sinkóka meg persze vámpír. aki nem volt ott, az fatboy slim szelleme, a big beat és a hangerő. mindegy, nem puffogok. voltak azért jó zenék. az afterparty pedig kifejezetten élvezetesre sikerült. egy baj van vele csak, hogy olyan mint az illóolaj. "szobahőmérsékleten is jelentős gyorsasággal párolog, és párolgás után sem hagy nyomot." a végével nem teljesen értek egyet.

szombat, január 22, 2011

no words

meséljek az életemről?

most megy. így, hogy kialudtam magam. fuck sake. milyen kibaszott ritka pillanat ez. megy az a rohadt álnokság. vég nélkül. teli rendőrrel. tűzszerésszel, biztonsági őrrel, delegáltakkal. egy nap hatszor zsbeket kipakolni, rtg kapun átmenni, és idióta badge-t mutogatni. mindezt looney tunes-t megszégyenítő szervezésben. forr az anarchista vérem. és amikor 13 munkaóra után hazaérek alszom mint egy bébi. tudva azt, hogy az ébredés magával hozza majd a következő napot, ami pont ugyanolyan lesz mint az előző. a badge, az öltöny, a kapu, az ellenőrzés, a "hhuuuu ez sos kell...".

mindezt azért mert pár ember összeül h megbeszéljen vmit. nevetséges.

is itt egy kibúvó. a hétvége. most is péntek este van. pfff... hazudok. a péntek estét átaludtam ahogy volt. éjjel fél kettő van.

reggel jön majd öcskös. h kivigyen monorra, ahol megnézünk egy kisautót. kipróbálom, eldöntöm, kell e nekem.

...

volt a disneyben pár rollercoaster. kipróbáltam mind. vittek fel s le. pörgettek jobbra balra, tengelyem körül minden irányba. és volt köztük egy. egy különösen kegyetlen. amire soha sem hittem h fel fogok ülni és nem dobom ki a taccsot a közepén. aztán mégis váltottam rá jegyet. beültem a rózsaszín, szivecskés kiskocsiba. becsatoltam magm és vártam a show-t, mert hittem, hogy amikor kimászom majd belőle olyan tapasztalattal gyarapodok, amit nem lehet letölteni a jutubról vagy átélni másképpen csakis empirikusan.

a menet végén róka nélkül itt vagyok. tiszta ruhában.

de fogalmam sincs hova álljak sorba most. mire váltsak jegyet.

hétfő, január 17, 2011

bored

üdv elvtársak.

innen a kastélyból megint. ezúttal már saját gépen. ülök az IT infopultban, baszom a rezet és kezdek éhes lenni.

a 7vége csodásan telt. eladta öcskös az autómat, így azzal sem kell már baszkodni. buktam rajta egy kis pénzt, de nem bánom.

pénteken este amikor hazaértem már használhatatlan voltam. elhoztam a cégtől egy full hd tv-t. beüzemeltem. sok képkocka nem futott le rajta, amire álomba szenderültem. sajnos a kanapé nem túl kényelmes, így az éjszaka közepén felébredtem, felmásztam a galériára.

szombat este átjött értem sinkó mester és elgurultunk hozzájuk. mézespálinkák egymás hegyén hátán, majd instant. ott nem tudom. techno, sok ember, alkohol, majd 3 körül taxi és ágyikó. egyetlen ám lényeges lépés maradt ki. a madarak letakargatása. így hajnalban már ébren voltam.

fruzsival elmentünk árkádba és ikea-ba. vettem egy pulcsit és egy dohányzóasztalt. hazajöttünk összeszereltük. mmint ő összeszerelte a franciasalátát én az asztalt. vacsi után magamra maradtam, de nem sokáig, vámpírka felugrott és megnéztük a dark city c filmet. aminek a végét én átaludtam, így nem igazán értem h miről is szólt...

ma meg itt...

csütörtök, január 13, 2011

night at the museum

najó nincs éjszaka és ez egy kastély, de minden más stimmel. kicsit múzeum is.
műemlék az biztos. erzsébet királynőt itt próbálta fel a lovászfiú még réges régen.

elkezdődött az eu álnokság. aminek örülök, mert inkább mosolygok hosteslányokra öltönyben, mint kúszok az asztalok alatt 15 órán át fülig szarosan. hála annak, hogy beszélek nyelveket megnyertem az infopultot. fine by me. holnap hozok laptopot magammal. ezen nincs need 2 speed.

szerda, január 12, 2011

quickie

itt egy gyors hírszórásra.

napjaim meg vannak számlálva. sajna a számláló a munkaórákat kalkulálja. tele van a tököm. szinte semmit sem csinálok azon kívül h tolom a cég szekerét. vagy inkább húzom, mint egy csacsi. ami vagyok is ha ezt sokáig folytatom.

itt nemsokára rendszerváltozás lesz.

szerda, január 05, 2011

f.u.l.l.

tele ettem magam finom sült krumplival és pulykamedallionnal. pár hete ez a sláger. ezt sütögetem ki magamnak esténként. rendkívül költség és időtakarékos.

tegnap a szülinapom volt. melóztam, hazajöttem, vámpírral videóztam beszélgettünk. majd viszonylag korán aludni tértem. kaptam sok köszöntést, jól esett. most egy teljes évre vége az összes celebration hype-nak. hála a jó égnek. jövőre elmegyek világá. az biztos karácsonykor.

munkával indult a mai nap is. elindult az eu elnökség és egy puccos hotelben segítettem külföldi újságíróknak netezni. szép ruhában ahogy kell. közben hallgattam a helyettes prime ministert amint árad belőle a szó. ne is kérdezzétek. oliviero toscani azt írta h a reklám egy mosolygó hulla, nos akkor a politika egy habzószájú zombie egyik kezében virágcsokorral a másikban láncfűrésszel, öltönyben.

most itthon. nincs semmi dolgom. szabad vagyok. a magam ura. szeretem.

hétfő, január 03, 2011

shipwreck

korán keltem ma. öcskös felébresztett, mert munka után egyből idejött, hogy ránézzünk a kisautóra.

felvettem a telefont. tom waits-es hanggal szóltam bele. meg is lepődtem. az infuenza délre tart. már nem fáj a fejem és nem folyik víz az orromból, most a hangszálaimra rakódott le vmi és a tüdőm tölti fel.

autókának a gyújtásával van baj. karatéztunk vele, kicseréltük 2x oda vissza az aksit. beindítottuk, lefulladtam a rónán is, majd elvittem tomihoz, aki autószerelő és vmikor ránéz majd.

hazajöttem. ettem. elaludtam az új predator film alatt. le is töröltem azonnal, amint felkeltem.

itthon most rend van. torkom egyben. holnap már bemegyek dolgozni. kár hogy pont a szülinapomom. de mindegy.

la vie est belle

vasárnap, január 02, 2011

sunny

thank u for the love u brought my way

nyugi nem vagyok beleesve semmiféle nőneműbe. csak magába az életbe.

reggel nem voltam jól. felkeltem vagy fél hatkor arra hogy nem kapok levegőt. lemásztam, elindítottam vmi hülye filmet, amin elaludtam. kilenckor ébredtem ismét. főztem a teákat literszám, néztem a die hard-ot, ettem sültkrumplit és vámpírral elindultam az arénába, hogy átvegyem a kontaktlencsémet.

megérkeztünk, bementünk vmi drogériába, ott megvettem a fél üzletet. már van vitaminom, itókám, vietnámi balzsamom, sok sok zsepim.

a lencsét nem adták oda, azt mondták h be van gyulladva a szemem és így nem kapok. menjek orvoshoz, vagy ha mindig ilyen akkor tegyek le a lencse viselésről. letettem.

vámpírka scannelni akart, de nem jött össze az arénában így átmentünk az árkádba. majd onnan a sugárba.
én szülinapi ajándéknak kaptam egy hajvágást. ezúton is nagyon szépen köszönöm.

most olyan jókisfiúnak nézek ki. de úgyis összekócolom.

nade a napnak ekkor még nem volt vége.

elindultunk kisautóval hazafelé. félúton a nagylajos közepén autó megállt
se előre se hátra.
isteni érzés.

csak félrehúzódtunk a bosnyákon a templom előtt, hívtam a sárga anygalt, azaz lipit és viktort. eldugtuk az autót egy kisutcába, majd holnap öcskös megszereli. elvileg tudja h mi a baja. nem vagyok túl boldog emiatt.

és most értem haza. készítettem reszelt almát, citrommal, mézzel. mellé neocitrony, meg egy narancs. chat. vmi dili film. és dodo. meg kell gyógyulnom. asap.