szerda, november 24, 2010

fnm

muszáj egy egész postot szentelnem ennek a zenekarnak, akik a muzsikájukkal bearanyozzák a ma estémet is, ugyanúgy mint megannyi másik estét, reggelt, napközbent, buszon töltött időt...

pld a disney-t. rengeteget hallgattam fnm-t miközben igyekeztem méreg drágán árulni a jókedvet.

reggel a megállóban. kerülve a tekinteteket, mert nem volt kedvem belemenni egy alig ismerőssel vmi small talk-ba.

délután hazafelé, miközben nyugtáztam hogy a buszig még van pár perc és lefeküdtem a fűbe a nyuszikák mellé.

vagy rosszabb esetben éjszaka, amikor már világos volt, h busz nem lesz. sétálni kell haza. 45 perc az éjszakában. mezők mellett. kivilágítatlan úton. el clint eastwood óriáspostere mellett.
furamód vágyom az érzésre. az egészre. a kihalt parkra. a fura fényeire. az illatára. a hangszórókból állandóan ismétlődő zenékre.

persze nem akarok visszamenni. csak jó időnként nosztalgiázni.

visszagondolni. nyugtázni, hogy a sors milyen kegyes. és hogy mennyire fasza az ahogy élem az életem. és hogy minden rosszban van valami jó. és hogy úgysem tudom elbaszni. vállon is veregetem magam.

"I deserve a reward'cause. I'm the best fuck that you ever had" - gentle art of making enemies

néha kurva jó egyedül berúgni itthon.
ez van most is.
majd kiugrok a bőrömből.

más

munkám megvan.
ennyi elég is róla.

más.

jövő kedden az instantban fogunk zenélni dani barátommal. hogy milyen lesz? asszem vmi házibuli jellegű. vagy nem.

más.

nincs más.

kedd, november 16, 2010

remember the training

megint az Eredetet nézem. ezúttal HD minőségben. sokkal élvezhetőbb.
amikor először láttam, akkor nem tetszett. most egyre inkább lenyűgöz. de még mindig nem egy Matrix.

egész héten 2 fénymásolót őrzök. egy menő hotelben. hogy milyen? pfff... a kommuna jut eszembe, ott nem volt ilyen. hogy csak üldögélj vhol, hátha történik vmi. persze fizu se volt meg sokminden más sem. így marhaság párhuzamot vonni. de ettől még eszembe jutott...
az is segített újra a régi emlékekben túrni, hogy manu chao-t hallgat a munkatársam.

más

a mosógép egyre problémásabbá vált, majd beadta a kulcsot. egyáltalán nem stílusosan. álnok, megtévesztő módon. azt mutatta, hogy mos. és nem mosott. azt nem mutatta, hogy centrizik és nem is centrizett.
kisági hallotta meg jajszavam. szerencsére a pincéjében áll egy mosógép pár éve. holnap átvándorol majd hozzám.
ezúton is köszönet ágikának.

btw a hétvégén voltam bulizni. a szikra nevű szórakozóhelyen. hangulatos, csak nagyon halk. mindegy. a barátok voltak a lényeg. nem a zene vagy a hangerő.

a hétvégém 3 napos lesz. remélhetőleg. pénteken andival bandázom, majd szombat reggel öcskössel lemegyünk tatára. kisautóval. :)

a jövő hétről semmit sem tudok. de nem is kell. majd kiderül...

hétfő, november 08, 2010

amikor a paci bebámul

azt mondják amiről nem tudsz az nem fáj.

kiegészíteném egy sorral.

amiről nem tudsz az nem fáj, amíg ki nem derül...

vasárnap, október 24, 2010

ansanté möszijő

egy hölgy mondta ezt az imént, két pudlival a kezében.

pár sor magamról. találtam munkát. most már hivatalos. technikus vagyok, egy IT cégnél. sima ügy az egész. csak melós. ez a 7végém szabad, mert szabaddá tettem. úgy volt hogy lemegyek tatára. de meghiúsult. sebaj, majd legközelebb...

így aludtam reggel sokáig, majd belvetettem magam a takarításba és a mosás gyönyöreibe. a szemét mosógépem túszul ejtette a ruháimat. nem akarta kinyitni az ajtaját eleinte, majd a benne lévő vizet nem akarta leengedni. öcskös sugallatára kinyitottam egy csapot az alján, aminek következtében elöntött a víz. de kitakarítottam a szűrőt at least.

holnap majd beleöntök 3 liter ecetet és átmosatom azzal. ettől várom a csodát.

öcskössel is találkoztam ma. átjött a drága. hozott nekem egy erősítőt. majd átautókáztunk hozzá és hoztunk mellé még két hangfalat. szép nagyokat.

istenien szólnak. állati boldog vagyok.

megbeszéltük azt is, hogy lehet hogy megveszem az autóját. mert szükségem van egy autóra. az hogy megvan a jogsim csak az első lépés volt. most jön a neheze. kell saját tütü és gyakorolni a vezetést. rutinra kell szert tennem.

pénteken a gödörben vigyáztam egy monitorra. nemes feladat volt. isten tegye a kopaszok közé. mindegy. galla miklós koncert volt. képzelhetitek. de ami még ennél is rosszabb volt az a hideg. a torkom, ami már javulóban volt most újra fáj.

ez meg is alapozta az estém. nyomott és hisztis voltam. öcsköstől kapott erőlködőt is reparálni kellett. de már megy ahogy kell.

most ideje aludni térni. holnap már végre nincs nemzeti ünnep. tudok venni hamit. főzni egy nagy adag kaját.

szomjas is vagyok...

szerda, október 06, 2010

az van

az van hogy találtam munkát. hogy biztos megélhetés e azt még nem tudom. egyelőre van munka is. kedv is. és jól áll a széna.

sőt. igazat megvallva, annyi a munka, hogy szabadidőmben hulla fáradtan üldögélek és várom a hétvégét. vagy tiloskával nézek csengetett mylordot.

voltam a múlt hétvégén hajón. meghallgattam a plump egyik felét. táncikáltam kicsit. nem voltam elragadtatva az egésztől. de jó volt barátokkal lenni. :) lehet kiöregedtem. még nem tom. eldöntöm a következő bulin.

munkahelyemre visszatérve imádom benne, hogy sokat lehet tanulni és minden nap másmilyen.

más.

vettem pár napja egy mézes csuprot, ami telisteli volt dióval. elkezdtem majszolni, és megállapítottam, hogy ez majdhogynem jobb mint a sex. ilyen finomságot. oh...
nah következő naptól kezdve fáj a gigám, torkom. lehet h allergiás vagyok a dióra? majd a következő csupornál eldöntöm.

mester kölcsön adott egy pc kormányt, amit én szabadidőmben tekergetek. keresek olyat ami városi vezetést modellez. ha már autóm nincs...

hétfő, szeptember 20, 2010

lady gyagya - telefón

e e e e e eeeeee e eeeeee e e e e e ee e eeee

elénekeltem

a múlt héten nagyon nagyon ügyes voltam és dolgoztam 3 napot. éjjek én. hogy ez jelenti azt hogy van munkahelyem azt nem tudom. beugró voltam az informatika világába. első alkalommal puccos 5 csillagos hotelben, a másik két napon nomádként sátorban bokáig esővízben.

de legalább voltam nagysportágat választani. volt pár ami megtetszett. pld a What The Fuck Kung Fu /WTF Kung Fu/, vagy ennek helyi megfelelője az ősmagyar szittya Baranta. tévhit, hogy őseink lóról hátrafelé nyilaztak. most tudtam meg. Chuck Norrist megszégyenítően lóról jokogerit nyomtak, néha pedig egy félfordulatos pörgőrúgással vették be a pusztát.

de volt ott egy sátor, a nyúlon túl, amit megközelíteni is maga volt a veszedelem. álcából 2 asztalt tettek ki, pár székkel. ám a széken 60+ éves mesterek ültek. magukat rádióamatőröknek hívták, de ez is csak megtévesztés. profik voltak. ott ültek és fénysebességgel fogták be Peru 3-at. majd tekerintettek a gombokon egyet és már a Kossuth jött de DOLBY-ba!!!!

ki lehetett még próbálni a síelést hó nélkül, a korcsolyázást jég nélkül, a sárkányrepülést Süsü nélkül, az evezést csónak nélkül.

első nap isteni birkapörit kaptunk. finom hússal és sok csonttal. sztem sebészek külön raktak csontokat a birkába, mert ennyi alapból nincs.
második napra pizza járt.

a munkáról annyit még tudni érdemes, hogy nagyon szerethető tekknikusnak lenni. a munkaidő hosszú, de ez egy ilyen műfaj.

megkaptam a mobilszámlám és rohamot kaptam. 18 eft. mijazistentől? mit tettem?

kiszámoltam h legtöbbet vodát hívok, mivel öcskös vodás, tiloska is az. emiaat meg mert én té-s vagyok az egekbe szökött a számla és a vérnyomásom is. gyors fejszámolás után öcskössel elmentünk és vodára cseréltem le magam, amivel egyidejűleg megváltozott a számom is. ide nem írom ki, mert még én sem tudom, mindig elfelejtem.

tegnap este átjött vámpírka. dumáztunk kicsit. én későig itt kockultam a gép előtt, majd felborultam. ma este találkozom Tilossal. el akarom intézni ma a van e munkahelyem kérdéskört. más terv nincs. jah de. bevásárlás. holnap pedig interjú valami bútor cégnél. nah az lesz még érdekes.

hétfő, szeptember 13, 2010

my little head...

rusnya fejfájással küzdök egész nap. nem az igazi. nem múlik. csak alszom egész nap.

ha fel is ébredek, akkor is visszaalszom.

tegnap este beugrott vámpír és pierre és csibe. elég fáradt kis társaság voltak, de a kacsazsír és a lilahagyma csodákra képes.

beszélgettünk, youtube-on mindenféle fura állatot néztünk. plusz a 100 legszegényebb oldalon szavazni lehet csibe által készített videóra, ami igazán jól sikerült. több színt a palettára a címe

jujj a fejem... :(

miután vámpírék hazamentek, átjött tiloska. bekajáltunk a rakott krumpliból amit délután sütöttem. beszélgettünk, chill-eztünk. olyan mintha megint randizgatnánk. :)

a kálváriám reggel kezdődött. miután magamra maradtam és elkezdett a fejem szétesni.

megnéztem egy filmet. children of men a címe. bőgtem mint egy gyerek.

kerestem munkát is. már amennyire annak lehet nevezni a 3 portál végig böngészését. semmi. zéró. nada. 0. :(

a nap további része alvással telt leginkább. ebéd. alvás.

mester ajánlására elkezdtem egy sorozatot nézegetni. ásó kapa fakanál v mi a címe. kezdő parasztoknak jó. ez van most. semmit semerre, senkivel.

vasárnap, szeptember 12, 2010

whatta a day

reggel kezdődött ez a nap. mint a napok általában. kivéve azokat, amiket félig átalszom, vagy hajnalban elindulok vmi értelmetlen okból. de ez a mai nap reggel kezdődött.

a nap sütött, kedvem ragyogott és kitakarítottam. imádom a padlóápoló illatát. a konyhát magoktól mentesen tudni. pihetollak összeszedve. kedvenc szőnyegem alaposan kikefélve. mindez megfejelve egy mr oizo mixxel.

találkoztam jucussal, kapott egy fülest. ettünk egy lángost. beszélgettünk, picit hunytam a domboldalban.

folyt köv

i am just a crosshair

vasárnap reggel 0827

kipihent vagyok, nem mentem sehova múlt éjjel. megnéztem a hetediket, benyomtam vagy 7 deci kakaót és aludtam mint egy gyermek.
born to be wild, isnt it?

péntek este átmentem lipiékhez és falra vetítve játszottunk éjjel akármeddig.

az egész hétvége ilyen chill-es. mára a terv egy kis jól időzített takarítás és annak kitalálása, hogy mit főzzek a következő 3 napra.

volt nálam öcskös is tegnap. visszahozta az erősítőt, így végre teljes pompájukban szólalnak meg a hangfalaim. teli méllyel. brumm brummm

a need for speednek immáron van neten játszható része is, és meglepő módon ingyenes. hip hop felinstalláltuk tegnap és egymás ellen versenyeztünk. teljesen váratlanul olyan is volt, hogy én nyertem, pedig öcsköst nem semmi dolog lenyomni autóvezetésben. legalább volt sikerélményem is.

amióta hazajöttem zuglóba elég sokat találkozom barátokkal. ez hiányzott a 9ben. fura dolog ez. úgy tűnik az egész mintha nem is én lettem volna. mintha valaki elmesélné, hogy atti figyi, vagy egy állati storym, képzeld el, hogy ...

és atti most elképzeli, és nem is érti. vannak emberek akik állandóan szerelmesek akarnak lenni. és elég jól megy is nekik, mert lépten nyomom beleesnek mindenkibe. ismerek ilyet. engem így utólag megijeszt.

és kisütött a napocska. igeeeen. nem is emlékszem mikor láttam napot. de gyönyörű. már megérte felébredni.

kedd, szeptember 07, 2010

nikita

és azt ismeritek, hogy két ember bemegy a boltba és az egyik kenyérpirítóval jön ki?
nah pont ez volt tegnap. isteni jó. már csak egy turmix kell, vagy botmixer. és teljesen felszerelt lesz a konyhám. ami még hiányzik az a fürdőkád. de azt nehezebb lőni.

ma reggel 0830kor ébredtem. magamtól. csodás napsütés szűrődött be a még le nem tisztított ablakon. nehezmre esett lemászni a galériáról, de erőt vettem magamon és nekiálltam reggelit készíteni. a disney és az eddigi itt létem alatt teljesen leszoktam a kakaó ivásról. nem is volt kedvem nyuszis kakaót venni, besokaltam az ízétől a hosszú évek alatt. viszont találtam itthon igazi kakaóport. amit főzni kell. cukrozni. isteni íze volt.

vártam a szerelőt. hozta a netet a hóna alatt. szakállas hippi féle csóka, csinálta a dolgát. néha kicsit morgott. hip hop készen voltunk. azóta úgy megy a net mint a sicc. btw rákerestem most a sicc-re és a cicán kívül nem találtam semmit.

a net bekötését meünnepeltem pár filmmel és játékkal és a munkakereső portálok átböngészésével. elküldtem egy cv-t.

beugrott hozzám pierre, ha jól emlékszem a nevére. raszta mókus cseppent infantilis talán. vagy különc. nem beszélgettünk túl sokat. ő elvolt a nettel, én a fürdőszobát takarítottam. majd lelépett.

du elindítottam egy filmet, de bealudtam rajta. közben pedig fáztam. létezik ez? szeptember eleje van és fázom itthon a lakásban. ocsmány egy dolog ez. ennyire szétkúrtuk már az időjárást, hogy nyár után azonnal tél lesz? befűteni eszemben sincs. még nem.

este találkoztam nyúllal. rég beszélgettünk. beültünk a zsinagóga mellett lévő sörözőbe. ilyen olcsó helyen még nem voltam. kicsit utasellátó jellege volt, de cseppet sem zavaró.

most pedig itthon egyedül. nézem a kis francia assasin csaj történetét, közben vacsizom és kezd utolérni a magány. de kicselezem. :) vannak módszereim. filmek, könyvek, zenék és alvás.

hétfő, szeptember 06, 2010

legyen világosság

és lőn...

este fél 10. itthon., igazán itthon. sőt egyre otthonosabban itthon.
narancssárga szobám immár tejeskávé a tetején habbal. ég és föld. világosabb, nagyobb, otthonosabb. szeretem. tökéletes kezdés egy tökéletes új élethez egy tökéletes másik lét folytatásaként.

a festés kemény meló volt. fáni választotta a színt, sinkó segített hazacipelni én festettem és ádi öcskös jött a végén befejezni és rendet rakni. itt kell még megemlítenem vlagya hasznos tanácsait és emi+lipi bakelit válogatását. maximum respect barátaim.

ma hétfő. reggel 0830kor keltem. lementem a boltba a madárkáknak magokat venni. magamnak kenyeret és kolbit.

megnéztem a robin hood 2010es feldolgozásást. nem értettem semmit. ilyen egy béna történetet még nem hallottam. mindegy. anno kevin magasra tette a lécet, pláne a negatív főhős az "és idén nincs karácsonnyal"...

a hátam annyira fáj, hogy még ülni is csak hasonfekve kényelmes. valszeg az hogy két napig a plafont leste betett neki. egy hátmasszázs csodákat tenne, de nem érem el, más meg nem nyomkod.

14re interjúra voltam hivatalos. a hapci társaság keres telefonfelvevőt. legviccesebb, hogy egyszer már lenyomtam ezt a kört. ugyanerre a pozicióra. akkor sem sikerült jól a műszaki teszt. most sem. de most legalább a személyes beszélgetés része jobb lett.

asszem...

a műszaki résznél oda ahol olyat kérdeztek amihez hozzá se szagoltam annyit írtam, hogy majd a 3 hét betanításnál megtanulom.
legjobb mégis az angol vizsgáztatás volt. egyrészt a csóka aki angolul feleltetett minket nem beszélt túl jól angolul. másrészt szitu játékot akart velünk játszatni. ő volt aki betelefonált, és elmondta h az outlookban az SSL vagy mi nem megy. nekem erre kellett reagálnom.
reagáltam is. mondtam neki, hogy i have no idea what r u talking abt. i am not working at the HAPCI i know shit abt these things yet, but i can ask someone or u could ask sthing else to test my english skills.
kérdezett.

ezután bementem a KH bankba. ott aktiváltam a bankkártyám, felvettem vmennyi cash-t és elmentem a lovardába. megnéztem olivért. rajta borikát. olivért betettük a garázsba, mi elmentünk az Árkádba égőt és hamit lőni. azóta van itthon fény. a hűtőben is. isteni.

most tarja sül a sütőben, sörrel locsolva ahogy cukorka tanácsolta. elégedett vagyok az életemmel. persze egy munka kell még, hogy teljes legyen a kép. de a társkeresés most nem izgat. túl intenzív volt. szeretettem persze, de sokat kivett belőlem.

"We don't have the time for psychological romance
No romance, no romance, no romance for me and mamma
Come on baby tell me what's the word"- plusz pontért előadót meg lehet írni...

holnap reggel elvileg a HAPCI jön hozzám. netet kötni. masnira. ámen. most is van de a mostanit vhonnan nyúlom.

szeretet béke van. lehetne teljesebb, de akkor az nem én lennék. vagy nem ő lenne. vagy még nem ismerjük egymást.

szerda, szeptember 01, 2010

wwwwuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu pafff...

nah akkor pár sor rólam. magamnak.

ez nem jött be. ennyi.

az ellentétek vonzák egymást. a fizikában. párkapcsolatban pedig a hasonló a hasonlóval elv ami életképes.

tiloskával vége, mint a fenti sorokból erre rá lehetett jönni.

később kibontom. ezt most csak idefirka...

kedd, augusztus 03, 2010

brand new second hand

itt az ideje az írásnak.

itthonról, mint az a dátumból már sejthető.
hazajöttem terv szerint. egy óra késéssel az easyjet tréfájából, de zökkenőmentesen.

elintéztem kint amit el tudtam. ebbe sajnos az utolsó fizu nem tartozik bele.
de a bankszámlámat kint lezártam. a táskámat bepakoltam. be is tudtam zárni. nem is lett több mint 20 kiló.

utolsó napokban elbúcsúzgattam az emberektől kint. semmi nagy durranás, csak egy szolid good bye.

diznilendről nem puffogok többet. már úgy tűnik mintha ezer éve lett volna. agyam gyorsan kitörli az ilyen emlékeket.
az itthonra fókuszálok. arra ami most körülvesz. ahogy tervben is volt ideköltöztem tiloskához.
hamarabb megszoktam itt, mint gondoltam. béke és harmónia van.
voltam meglátogatni a lakásom is benne szamival és a madárkákkal. találkoztam pár jóbaráttal.
beiratkoztam a konditerembe és már 3x voltam is edzeni. és a sőrről átszoktam a banán turmixra. ezek...

csütörtök, július 15, 2010

dayoff kinda...

mondvacsinált dayoff ez a mai. részben rage against the machnie, részben kapják be és egy csipet parancs megtagadás.

általában 5 munkanap és két pihenő. így oszlik meg a hét. erre a hétre viszont most vmi hirtelen sugallat hatására elvették az egyik pihenőnapom - a mait - és munkanapot varázsoltak belőle.

próbáltak. mert én belázadtam és közöltem velük, hogy leszarom az egeret és nekem kell a 2 nap pihi és nem fogok bemenni dolgozni. tudomásul vették. mi mást tudtak tenni?

persze holnap azért jól meg fogják mosni a fejem, hogy ezt mégis hogyan képzelem.
ahogy jimbo mondta: I am the lizard king I can do anything.

nem mintha bármit is csinálnék. ellenkezőleg. reggel 7 óta ébren vagyok. fürödtem. sütöttem halacskát. sütöttem halacskát. krumplipürét hozzá. beszélgettem tiloskával.

szokásos.

annyival mégis másabb a mai nap, hogy már csak 2 hét van hátra a hazamenetelig.
ami már tényleg nem sok. addig még 8 munkanap. abból 4 zárás, azaz 1730-0130ig. de már ez is tökmindegy. kis séta éjjel még jót is tesz.

lakóhelyünk kihalt. akik nem dolgoznak azok a tegnap éjjelt próbálják kiheverni. itt tegnap volt aug20, tűzijátékkal és milliós tömeggel. felborzolta a kedélyeket egy öngyilkos mókus, aki igazán nem volt tekintettel az életben maradtakra és az utolsó vonat alá tudott beugrani. így senki sem ért vissza ide éjjel 3 előtt. so they say... mert én nem mentem vegyülni.

nem stílusom a tömegrendezvény, hacsak nem dave clarke party.

zoltánnal elcsavarogtunk tegnap torcyba. nincs ott semmi említésre méltó a bevesárló központot kivéve, de leginkább az sem. időzítésünk tökéletesnek volt mondható. rövidgatyában trikóban kifogtuk a jégesőt. csurom vizesen nézegettük a laptopokat. ezúttal nem nekem. majd szomorúan nyugtáztuk, hogy még mindig nem ingyen adják őket.

eláztunk megint kicsit. átmentünk val d'europe-ba egy másik bevásárlóba. ott elkapott a fogyasztási láz és beszereztem legkedvencebb pólóm és 2 bordás atlétát.

hazajőve nekiláttunk egy jó parasztreggelit gyártani du 5kor. hagyma, kolbi - spanyol és mogyoró íze van -, virsli, 8 tojás, sajt, kenyér, pirosarany.

miután bezabáltunk én hazajöttem és azonnal elnyomott az álom. hagytam.

ennek eredményeképp éjjel kettőig ébren voltam sherlock holmest nézve.

és ugy reggel 7kor keltem magamtól.

vadiúj meleg szobatársam pasizik párizsban. jó helyen is van. ez az egy hónap elég amit itt egy szobában töltünk.

szövöm a terveket, hogy mi legyen amikor hazamegyek. kivel mikor találkozzak. bejött a képbe egy balatoni mininyaralás lehetősége is. amit sztem meg is ragadunk.

többesszám van már biza. mint a mesében.

kezd egyre inkább tudatosulni, hogy ennek itt vége. otthon meg elkezdődik. sajnos nem sikerült annyi pénzt félretenni, mint szerettem volna. nem sokkal, csak kicsivel, de alulteljesítettem a kitűzött célt. ill többet költöttem mint szerettem volna. ez van.

még pár dolog van amit el kell intéznem.
egy az utolsó fizu.

kettő a bankszámla lezárása. lassan europa minden országában van egy nyitott bankszámlám...

három a lakhelyem átadása

négy bepakolás. ami nagy varázslat lesz, mivel akad ruhám bőven.

öt a búcsúparty. semmi nagy hupák. lesz is rá 4 nap. de egy közös bbq party szinte biztos.

hat felszállni a gépre.

szombat, július 10, 2010

lazy

üdv

lássuk csak. mi minden történik s65tel? él e még?

él.

csak kibaszott lusta.

az van, mint az elmúlt lassan 4 négy hosszú hónapban. vágom a centit. már kicsivel üdítőbb a szitu mivel már 20 nap alá mentem. ez a dizni gálya lassan véget ér.

az élet itt nem változott semmit. ezért sem számoltam be róla hosszú postokban, szimplán nincs miről.

de hogy mégis megemlítsek pár apró részletet írok a castmember partyról. amit a backstage-en rendeztek meg ingyen kajával és üdítővel, szinpaddal és két dj-vel, akik lady gagatól a mainstream slágerekig mindent ismertek és fülünk lábunk rendelkezésére állítottak.

engem munkatársak már du 6kor elcibáltak, pedig elvből nem szotkam bulizni indulni 23 előtt. hamar meg is bántam, mert kiderült alkohol semmi, zene nuku, max fotókat lehet készíteni. be is álltunk a sorba 2x. pózoltunk a bluescreen előtt és most legalább van szuvenir meg 2d-ben néhány kollega.

szerencsére összefutottam pár magyarral, akik miután felzabálták az ingyenkonyhát megszomjaztak. visszajöttünk ide és elkezdtünk sörözni. feltankoltunk párat, telipakoltuk a zsebeinket és visszamentünk táncolni. 2 óra tánci, majd erős 10 perc sprint hogy elérjem a buszt, ami úgy tele volt, hogy egymás verejtékét inhaláltuk.

én péntek szombatokra megnyertem a zárást, így 1730-0130ig folytatok bomlasztó tevékenységet a munkahelyemen. ma is ilyen nap van.

a repjegy már megvan. felmondó levelet megírtam, átadtam. szállásadómnak bejelentettem, hogy lelépek. gyakorlatilag már csak ki kell várnom. ami nem megy könnyen. ez az utolsó világjárás el vettem a kedvem az összes többitől.

nem vagyok mélyen vagy ilyen, csak így érzek. mindenhol jó, de a legjobb máshol.

kaptam roomiet is. a változatosság kedvéért egy meleg srácot. ő buzz lightyear. érdekes lenne tudni, hogy a homofob szülők mit éreznének, ha tudnák, hogy egyetlen kisfiúk, szeme fényük az óriás plüss micimackót magához szorítva éppen egy homárt ölelget.

a parádé hercegeiről nem is beszélve. akik hófehérkére rá sem néznek, de prince charming után kaján mosollyal mennek a mosdóba.

anyway.

akkor sem maradnék ha nem várna otthon tiloska. ez a hely kinyírta bennem a képet, amit a rajzfilmek felépítettek. bambi rég nem az erdőben él már. be van fogva egy szekér elé és korbácsot kap reggelire, ha nem ér időben a piacra a sok made in china papirdoboz és a bennük rejlő plastik crap.

más.

azon filoztam hogy beszerzek egy simsont otthon és motorozgatni kezdek.
öcskös sajnos minden rosszat elmondott a kiválasztott járgányról. és az ő véleménye sokat számít. ez is várat magára akkor még...

még 12 munkanap. pár szabad és újra otthon. ezúttal végleg. a ferihegyi őrök shoot on sight parancsot kapnak, ha véletlenül arra kolbászolnék újból.

vasárnap, június 20, 2010

opera

eddig nem volt mit írni. dolgoztam és ennyi. persze melóhelyen történtek változások, összetűzések, de annyira unalmas storyk ezek, hogy nem akarom tömni a fejeteket vele.

legyen annyi elég, hogy már nem fotókat árulok, hanem made in china szarokságokat. de abból rengeteget.
sajnos minden nap találkozom isten itteni helytartóival a teamleaderekkel. de van egy ki nem mondott megállapodásunk, ők nem szólnak hozzám és én sem hozzájuk. ezt szó szerint. közvetítőket használunk ha nagyon kell kommunikálni.

örök hála krs barátomnak van repjegyem haza. júli 29. addig még itt munkálkodom.

ma kiköltözött a világ legjobb roomie-ja. melegke aka maxime. egyperces elton john hallgatás lenémítva...

többit kesőbb... májat eszem

szombat, június 19, 2010

akkor most 3 szoban elmondom

hogy majd reggel beszelunk de azert we can have some fun with friends.
with dnb
with new ppl
with speakers

but i wanna leave...

szombat, május 29, 2010

master of puppets

nem tom hol kezdjem
telnek itt a napok. jobbak rosszabbak. most pld volt pár olyan amilyet nem szeretnék megint.

kb félidőnél lehetek ha a 4 hónapos tervvel számolunk. van még hátra bőven. nem is írkálok erről sokat hiszen elmondtam már mindent ezerszer. egyedül a pénz miatt vagyok itt, ami igaziból sosem érdekelt és ez meg is látszik rajtam. sztem amint a zsebemben érzek egy kielégítőnek mondható összeget lelépek. az élet amit élni akarok otthon vár rám.

itt volt kisági. a parkba nem jutottunk be, mert elhasználtam már mind a 2 belépőmet. helyette videóztunk meg pörköltöztünk is.
plusz felidéztünk sok sok közös bulit, megnéztünk ezer éve készült képeket, amitől azonnal elfogott a honvágy és befordultam mert maradnom kell még. egyébként ma jöttem rá h nem kell. illetve nem ezt kell... otthon kell találni munkát és máris itt lehet hagyni ezt a lunatic place-t. úgyhogy most majd jól körbe is kérdezek mindenkit, hogy tud e vmilyen állást plusz felregelek mindenféle jobline-ra.

nem az itt létemet fogom foldozgatni, hanem az otthonit építeni tégláról téglára. és amilyen életet éltem eddig elég nulláról kell kezdenem. de úgy tűnik, hogy nem egyedül. és ha valami számít akkor ez számít. fura még az is ahogy most leírom és belegondolok...

hiányzik hogy megértsenek az emberek. itt ül velem szemben tuniszka de nem egy bright mind meg vannak nyelvi akadályok is szóval el sem kezdem mesélni neki, hogy mi zajlik a fejemben.

btw megismertem a kuzinját aki 57 éves és nizzában lakik és sztem nagyon jó fej. tegnap éjjel beszélgettünk sokat. még 2 cigit is elszívtam ami kitette az egész havi dohány fogyasztásomat.

immáron második reggel kezdtem a val d'europe commercial centerben. tegnap telefont lőttem, ma kábelt hozzá. sikerült az egyik eladót magamra haragítanom, pedig szépen tagoltan mondtam neki h mit is szeretnék. ÁSVÁNYVÍZ

egy icipici kábelt. miután felhúzta az orrát és elmormolta a kedvenc franciaországban miért nem franciául kérdezek monológot el akart adni egydrótot 88 euroért. még 2 emelettel feljebb is halloták mosolyomat. egy bolttal arébb megkaptam 10ért.
egyébként több mint zseniális, hogy ha már nem beszél angolul akkor előveszi ezt a nacionalista kártyát ahelyett h magába szállna és nyelveket tanulna. ha már én nyelvem kifacsarva brekegek frencsiül. plusz azt a szót hogy kábel-cable-kábl vagy mi simán meg lehet érteni azért...

megint kitörölt mindent amit írtam... kurva explorer...

hétfő, május 24, 2010

az alkalom szüli a bloggert

mind eltűnt amit írtam

büntiből nem írok

hétfő, május 17, 2010

nézd má gizinek véleménye van...

anyám rámhozta a mega parát...

írja skype-on, hogy beszéljünk error van. nah kész, ennyi is volt. agyam ledobta a szíjat. csak nem öcskössel van valami??? el nem tudok képzelni rosszabb dolgot... de szerencsére nem.

még nem derült ki, hogy mi az error, de öcskös egyben van, és ennyi a lényeg.
anyuval meg majd ledumázom h mi a szitu ha végre stabil internet lesz...

ez a mai volt az 5ik nap melóban. még van egy holnap és 1 nap pihi. kértem fizuelőleget meg is kaptam. csekken ahogy kell, ha már van bankszámlám. de ma leadtam vmi rib számot.

holnap elmegy a dokihoz mert a konditerembe anélkül nem lehet beiratkozni. ilyen egy puhapöcs franciákat basszameg.

gyurogatok amíg el nem jön az idő h végre haza húzzak innen. mint a vadliba. júli legvégén leteszem a lantot.

tegnap találkoztam kristivel és morfoval. végeztem a munkában 1730kor, bementünk a parkba felültünk erre arra. volt amire kétszer is.

vacsiztunk finomat, elbúcsúztunk. én aludtam éjjel mint a tej.