kedd, december 15, 2009

My life will never be the same

itt és este. sörök és cigi és jackson. barok a wilág minden sarkában, hála a netnek nem túl távol.
kint hideg, bent is, de kevésbé és elviselhető. munkám még nincs. bár ajánlottak valamit, de nem érkezett se bővebb info se válasz se semmi. én kivárom.
a december becsülettel nekiiramodott és a fele el is telt. másfél hét és karácsony, amit isten lássa lelkem szívemből utálok.

mélyinterjút tartottunk pár napja vámpírral, drága kis társammal ebben az életben. komolyan fontolóra vettem, hogy elmegyek egy pszihomókushoz, mert van bennem pár dolog amitől szivesen megszabadulnék és úgy tudom ők átveszik megörzésre. vagy minimum megmondják, hogy lehet kiejteni a démon nevét, hogy végleg elűzzük.

járok vezetni szorgalmasan, hetente 4 órát. nagyon jól megy. sajnálatomra, idén már nem lesz rutin vizsgám, de holnap túlleszek az elsősegélyen.
egy hete próbálom magam kondicionálni, hogy tanuljak rá, de akárhányszor beleolvasok és elképzelem a szitut, hogy a 6 éves janika leesik a gesztenyefáról, majd kitöri a lábát és a csontja átszúrj a bőrt, nem az jut eszembe, hogy milyen kötést tegyek rá, hanem hogy hova ájuljak.

ha valaki úgy dönt, hogy pont az én autóm előtt robbantsa az arcába a szélvédőt az kérem viseljen napszemüveget, mert félős, hogy nem fogom tudni megmenteni.

szombaton elmentem a merlinbe layo-ra , ahol reggel 6ig táncikáltam önfeledten csodás house zenékre barátaimmal. hazafelé telve az este szép emlékeivel és pár alkoholegységgel sms-t írtam arielnek. semmi érzelgős maszlagot, de nem volt egy oscar díjas ötlet anyway. lesson learned.

az egész hét elég nyomott hangulatban telt. fura jeleket vettem észre magamon, viselkedésemben. vámpír azt mondta, hogy mostanában nem lát engem mosolyogni, és hiányolja azt a régi szeretetbomba attit, aki voltam. én is. hangulatemberré váltam és hajlamos vagyok megbántani emberek akaratomon kívül. nem tetszik ez az irány. azt hangoztatom, hogy mennyire szeretem magam, de most azt hiszem ideje elgondolkodnom pár dolgon. pld hogy mi a fene bajom van bárminemű kötődéssel??? kényelmetlenül érzem magam már akkor is ha anyám megölel. ami odág fajult, hogy egy évben 2x ha találkozom vele/velük. és akkor még párkapcsolatokról szó sem esett. mert ott tudok csak igazán cifrákat művelni.

más

volt egy olyan verzió, hogy a szilvesztert egy szép nagy goa bulin töltöm, munkával. elhesegettem a gondolatot és lehetőséget. nincs az az isten, hogy kibírjak 8-9 órát egy goa partyn. szenvedni meg nem megyek.

példaképek nélkül élünk!






vasárnap, december 13, 2009

i wish i had a wooden hearth... I can set it on fire

sok minden és sok sok nap eltelt, de még mindig a Daphnis és Chloe-val alszom. nagyon, nagyon sajnálom...
:(

péntek, december 04, 2009

strengths and weaknesses

üdv

nem tom mikor jelentkeztem. szóval csak az jön most ami eszembe jut.
állástalan napjaim leginkább vezetéssel telnek. szerencsére oktatóm szimpatikus arc. 61 éves fazon, kis ezüst suzukival és nyugodt temperrel. én meg hasítok. kb mint a francia nyelvvel anno. amikor lehúztam az első 4 hónapot kint nem ragadt rám semmi. azt hittem. majd itthon töltöttem 2 hónapot és visszamentem, és azon kaptam magam, hogy a semmiből, de jönnek elő a szavak, mondatok, értem miről folyik a diskurzus.

anno amikor elkezdtem csinálni a jogsit úgy vezettem, mint ray charles betépve. bizonytalanul rángatva a kormányt és egyszerre nyomva minden pedált. néha már azon gondolkodtam, hogy viszek még párat, hogy arra is ráléphessek.

most meg? nem ismerek magamra. szelem a kilométereket a városi forgalomban, akadály nélkül. állat egy érzés, imádom.

csányijé átküldött egy álláslehetőséget, én kikerestem az utolsó CV-met. update-eltem 2004ről pár hastájéki évszámmal és elküldtem. én voltam a legjobban meglepve amikor behívtak. oktatóm kirakott az ügynökség előtt, én kócosan, ziláltan beléptem majd közöltem a portással, hogy az interjúra jöttem. oké. melyik céghez? őőőő, hát azt nem is tudom pontosan. rendben, milyen pozicióra? őőő lássuk csak... asse tom de XY-hoz. oké. 10es ajtó. meghallgattak. behívtak másnapra a második körre. az volt ma.

kisági értem jött reggel, elmentünk brassóizni. ami nem volt, de a csirkepaprikás is finom. addigra már vicky és csányijé már túl volt a maga második körén. bementem én is. beszéljek magamról. oké. ez meg az. milyen karrier céljaim vannak? farm. leginkább. 4 jó tulajdonságom. hogy az isten tegyen a kopaszok közé. ecc pecc kimehetsz. rendben. 4 rossz tulajdonságom. nah ez övön aluli bébi. váltsunk angolra. ez a teszt 3 perc alatt lezajlott. ott nem tudtak sarokba szorítani. persze nem vettek fel. illetve nem az első turnusban. ha lesz második - csak a jóisten tudja - akkor abban már benne. csányijé is. és itt jön az, ami hátbavágott. vicky, aki ezt csinálta hosszú évekig, diplomája van és nyelvtudása oda-vissza valahogy nem. túlképzett gondolom. jé zus. túlképzettség. csúnya nagy error van a rendszerben.

én addig hallgattam ma nirvana-t hogy megfájdult a fejem. de lehet h egy elszívott cigi tehet róla. és ami még legtrébb, hogy elkezdett megint bohóckodni a bokám. de én a nyári borzalmakat nem csinálom megint végig. még nem döntöttem el, hogy a cipőmet csúzlizom ki, vagy combból a jobb lábam.

ma péntek. este. james lavelle aka unkle vmi hangos helyen, én itthon mesterre várva.

megvan a EÜ vizsga időpontja. 16-a. még bele sem olvastam. és úgy látszik h idén már nem lesz rutin. ejj... viszont megismertem az oktatóm lányát és elbűvölő teremtés.

voltam a webáruházban is. minden a same csak karácsonyi deko-val.

kedd, december 01, 2009

test pilóta

tegnap átjött csányi jé és hülyére vihogtuk magunkat az asterix és cleo első 5 percén. megbeszéltük h a munkakeresés sux és egyéb közhelyek. délután frissen nyomtatott térképpel a kezemben nekivágtam az ismeretlennek és budának. felmentem fánihoz ki, most külföldre indul, úgyhogy búcsút kellett inteni.

találtam ott egy tejboltot. vettem 2 lityó friss bocitejet, fil lity kakaót és 2 rétest. nyammm...

ma 13-ra mentem vezetni a tesco parkolóba. az oktató eddig még normális. nem is túráztattam se az autóját se az idegeit, csendben kolbászoltam az autók között, majd szólt h irány a forgalom és eljöttünk a tesztpályára. a következő session holnap reggel 9kor lesz, kőbánya kispesten. szerencsére vonattal 6 percre van az innen. onnan is én jövök elvileg vissza zuglóba, úgyhogy csak óvatosan elvtársak.

ma még el kell mennem egy eü gyakorlati foglalkozásra. ha őszinte akarok lenni, akkor el kell h mondjam, h semmi kedvem a dologhoz. ocsmány nyálkás az idő és semmi kedvem szívmasszázst vagy mesterséges légzést adni a tini tanulólánykáknak. hmmm... lehet nem is lesz olyan rossz.

elég fura álmom volt az éjjel. halott fiúk fényképei lógtak a falamon meg a webáruházban dolgoztam, de leginkább ez a kettő egyszerre. asszem jól tettem h kiléptem. kezdett rámenni a ép elmém.

hétfő, november 30, 2009

reggelt elvtársak

mornin'

hogy s mint? én itt ülök, itthon, citromsárga pólóban, amit Gyé-től kaptam, gyéren beszűrődik vmi világosság, jazz szól a hangfalakból szemből, csipogás a nimfákból hátulról.

hétfő van. lassan 10 óra. múltkori kirohanásomat vámpyr pillanatok alatt diagnosztizálta és kiderült, h csak vizsga utáni depresszió volt. nem is tartott soká.

múlt hétből, ami említésre méltó lehet, az a csütörtök
este, amikor is bementem májkelhez a szilvuba és olyan rusnyán berúktunk, hogy össze is szégyellem magam minnyá.

pénteken 2many djs-t hallgatva bólogattam a 4-es stúdióban. profin összerakott buli volt, csak halk.


íme a proof. vámpírral, diával és vdanival. én az az önelégült vagyok kalapban.

mivel előző nap bevittek 2 hónapnyi alkoholegységet, így a partyn nagyon visszafogott voltam, sőt a buli utáni kisági féle afteren szégyenteljesen dodokázni tértem. 2 dolgot nagyon fontos tudni a kiságniál alvásról.
1. a szobája bordó v s piros nem tom, de egy csepp fény nem szűrődik be, count drakula néha ott húzza meg magát, mert jobb mint koporsója és karók sincsenek a közelben.
2 zsuzsika, kisági kiskutyája is az ágyban alszik, kiságival, velem és mint mondtam néha drakula gróffal.

ergo.
létezem.

mivel semmi fény nincs lehetetlen megállapítani, hogy mennyi az idő és mióta alszom. én olyan du 4 körül térhettem magamhoz. átbandukoltam ági anyuhoz és jól megünnepeltem az 50ik sznapját, tominak meg a 26ikat. olyan este 11re hazaértem és akkor kezdtem el élő embernek érezni magam. rengeteget kivett belőlem ez a 2 nap. nincs mese.

tegnap vikivel elmentünk bevásárolni. sajnálatos módon ő is munkanélküli lett azzal a különbségel, h ő nem önként és danolva, inkább a széllel szembe dacolva.

az idő nyomott, a kedvem is kicsit. ami jó érzéssel tölt el az az, h legalább itthon vagyok nyomott nem pedig neoncsövek alatt, idegenekkel jópofizva. meg az is h igaziból a világon semmi bajom sincs. :)

még jó hír, fecó is elkezdett blogot írni. majd kiteszem a linket vmikor.

kedd, november 24, 2009

level 1 completed

nah a KRESZ kész!

elsőre átmentem 2 hiba ponttal, csont nélkül. nem is csoda, amennyit nyomogattam a tesztet itthon. első dolgom volt, h uninstalláltam. hazudok. sokadik dolgom volt.

öcskös és jóbarátja is elkisértek a vizsgára és hazajövet vettünk egy madarat, majd jókedvvel bőseéggel befaltuk. nah az volt az első teendőm.

és most?

most nem jó.
örömmámor helyett, aggodalom. és üresség. what comes next?
felhívtam a jogsi sulit, adtak egy telefonszámot. oktató, azonnali kezdés, itt az europark mellett, kispesten. hát meszet ettem én? itt van mellettem 10 percre a tanpálya plusz azért jöttem zuglói suliba hogy itt is végezzem el a tanfolyamot. ezt közöltem is a nővel, mire adott egy másik telszámot, egy mókusét, akit fel is hívtam. hát ő be van táblázva, de pénteken kitalálja h a 7végén ráér e. zsír.

--------------------------------------------------------------------------------------

az van, hogy úgy érzem magam, mint Hofi mester.

Nem találom a helyem ebben a piacorientált világban!

:(

csütörtök, november 19, 2009

licensed to drive

üdv
csüti, késő este. szinte éjjel. nincs cigim és alkohol sincs bennem semmi. leszámítva azt a baileys paródiát amit pár napja vásároltam. de mindegy is. a gondolataimat nem ez vezérli.

véget ért számomra a kresz tanfolyam. jövő kedden megyek vizsgázni és terveim szerint sikeresen teljesítem is. aztán jöhet a gyakorlati része, majd a jól megérdemelt pezsgő bontás.

az itthonlét már kikezdte az agyam. 2 hét ennyi még belefért, de ez a harmadik már kicsit sok. ha nem lenne a jogsi már tuti h nem lennék magyarországon. gondolkodtam a munkakeresésen, de kilátástalannak tűnik. ha az élet olyan mint egy ad&d rpg, akkor sikerült az elmúlt évek alatt egy nagyon vegyes kasztú játékost alkotnom magamból,


ami az iskolákat illeti, fel tudok mutatni egy gimis érettségit, ami nem sok. angolból egy középfokú nyelvvizsgát sztem le tudnék tenni, de még sosem hallottam olyanról, hogy erre szükség lehet. a mestertől elsajátított és a kirowban magamra szedett webdesign tudásom/gyakorlatom talán segítségemre lehetne.

ami viszont nagyon nehezem menne le a torkomon az a cv írás, főleg a motivációs levél és az ehhez tartozó interjúk. sőt vmi corporate slave szellemiségű bájolgást nem hiszem hogy le tudnék vezényelni.régen még volt rá példa, hogy jelentkeztem pannon meg ilyen helyekre. ma asszem a szenteltvizet locsolnák és műbőr mobiltokokkal dobálnának meg, amint kifelé vezet egy biztonsági őr és a hr-es csajszi próbálja felfogni a hogy látom magam 5 év múlva című kérdésére adott válaszomat. nope, i am just kiddin'. nincs válaszom ilyen jellegű kérdésekre. abból is csak zűr lett, amikor legutóbb feltették nekem.

másképpen kell boldogulnom. ez a melózzunk, várjuk a hétvégét meg a következő sixpack-et, az évek meg telnek maguktól, úgysem nekem való.

vámpír említette, hogy hála a netnek többet látjuk egymást. analóg ráadásul. mivel minden reggel erre biciklizvén odaadja nekem a mobilnetet én meg esténként visszaszolgáltatom neki. még hogy nem hozza össze az embereket a net.

voltam a múlt hétvévén tom middleton partyn. mesterrel addig before-oztunk nálam, amíg lekéstük az utolsó metrót és kénytelenek voltunk taxival elindulni. addigra pár bar nyomás is keletkezett okos fejecskénkbe is és vihorásztunk eleget az autóban. sofőrünk gondolta megtréfál és egy balkanyarral be akart vinni a málnásba, de szóltam neki, hogy a városnézést hagyjuk meg tavaszra és a turistáknak, minket jó ha egyenesen visz a deákra. ebből kisebb szóváltás keletkezett, mert mester nem annyira higgadt természet mint jómagam és amikor elkezdtek kekeckedni vele vissza kekeckedett. akkora kekec lett már azon a pár négyzetméteren belül, hogy félrehúzodtattam jobbra és elhagytuk a járművet.

akkor séta. pár perc. nem vészes, a jólevegő egyébként is ránk fért. simán bejutottunk, sőt egész éjszakára jellemző volt, hogy szellősen táncolhattunk, ami esetemben szinte mindegy, mert az én tánckultúrám kimerül a vadul vigyorgásban és bólogatásban. néha figuraként imbolygok, ha meg már fred astair-i magasságokat célzok meg, akkor a kezeimet is lóbálom. egyszer lassúztam is, de nekem az túl fogdosós. zavart a némber. mindegy.

nyulacska és kedves neje alkották baráti társaságom gerincét, majd hirtelen felindulásból dóra. vámpír csak a száját meg a vállait huzogatta és le is lépett valamikor. olyan hajnali 4 körül lekapcsolták a villany a táncteremben, az én fejemben már úgy éjjel egy körül. egy számra sem emlékszem az estéből, és nem a ruhatár cimkére gondolok, hanem tom szettjére. mindegy, annyi szent, hogy hazaértem, mesterrel, és aludtam vagy délig.

ezen a héten meat "hentes" katie lesz aki megtáncoltat a hajón. amit már igazán várok, mert szeretem a kezei alól kikerülő hangzavart.

jövő héten pedig 2many djs. amit kihagyok. félelmeim szerint 2 many ppl lesz ott és a 2much hype sincs ínyemre. incl a 4 ezer ft-os belépőt. anyway, nem kell mindenütt megjelenni, meg kb 8 2009-es mixük is megvan és ugyanazt játszák mindenütt. viszont azok kurva jók.

lelkem egyben. testem is. a jobb lábamban még nem nagyon bízom a nyári hisztije miatt, de látom rajta hogy igyekszik.

project Walden (a farm) nem tudom, hogy halad vagy áll. jó visszajelzéseket kapok nem várt irányokból, de van kis zavar az erőben és előbb azzal kellene kezdeni valamit.

kedd, november 17, 2009

jó tanács egy jó embernek

[11:52:47 AM] SuPeR65: akkor kb egyértelmű a dolog. te nem egy kibaszott mentőőv vagy amibe belecsimpaszkodhat mert unja a posvány kapcsolatát
[11:53:11 AM] SuPeR65: mert ahogy kievickél beléd kapaszkodva a partra
[11:53:22 AM] SuPeR65: el fog tűnni egy surf oktatóval
[11:53:44 AM] egy jóember: jaj deszepen irtad

szerda, november 11, 2009

Dragging my soul to a beautiful land

elég késő van. nem is húzom mint a rétestésztát.
bár mondanivalóm sincs sok. whatever.

ma bementem a citybe, a védegyletbe, elintézni papírmunkát, plusz kolbászolni, hiszen 2 havonta ha lábam elvisz a belvárosba.

tanulom a KRESZ-t, palacsintát sütök, rájárok a maradék fehér borra és fröccs formájában magamhoz vezsem, miközben kristivel megosztom életem via internet. majd mikor elázom és magamra maradok rendesen, atom szentimentális hangulatban elkezdek szívhezszóló melody-kat hallgatni és úgy döntök, hogy egy fogmosás plusz vmi idióta film képsoraira való álomba merülés kifejezetten hasznos lehet.

hiszem és vallom, hogy életem értékes. hálás vagyok minden percéért és köszönetet szeretnék mondani mindazoknak kik megédesítik. you know who you are.

a wilág legforróbb ölelése vagy egy hétméteres lángoló VÉGE felirat most ugyanazt a megnyugvást hozná. szeretnék hazatérni hozzátok, újra átölelni, megszólítani titeket, drága nagyszüleim.

péntek, november 06, 2009

hostile enviroment outside

rusnya egy takony idő van künn. nem is megyek bele. illetve dehogynem. a hétvégét tatán töltöm, nem láttam már a lányokat nagyon nagyon régen, ami nem állapot.

tegnap reggel elindultam a körzeti dokimhoz. bírom a nőcit, kb 40 éves lehet és nagyon vonzó. nem is a külalakja, inkább vmi hatodik érzék, kisugáruzása, istentudja.

a jogsihoz kellett alkalmassági papírt szereznem. megmérte a vérnyomásom, 120, megnézte h látok-e, alig, és legombolt rólam 6300 ft-ot. nah mondanom sem kell a tetszési indexe nagyot zuhant.

ha már ott voltam megemlítettem neki, hogy a bal szemem be szokott gyulladni, ha van egy kis ideje, erre rám sem nézett de már írta is fel a receptet. komolyan azt sem tudja, hogy milyen színű a szemem, úgy kivizsgált. mindegy. van most szemkrémem, a spanyol inkvizició megirigyelné a módszert amivel a szembe kell juttatni.

azután egy kis séta következett a webáruházba. beszélgettem a barátaimmal, megkaptam a fizum, hazajöttem. a ház aljában van egy fura szagú használtruha bolt. ariel mókukka egyből kifordult amikor egyszer betévedtünk :). vettem ott egy kabátot, khaki színűt a változatosság kedvéért. meg pár másik ruhadarabot. van a kanapén végre rendes pokróc. nem hullajtja tovább mübőr darabkáit.

este elbringáztam a tanfolyamra, kitöltöttem egy tesztet, sikeres lett. örültem magamnak. hazajöttem, megjött a mester is. zabáltunk egy jó rántottát, én vadul játékokat telepítettem. ma nem is lövöldöztünk. megfáradtunk mind a ketten.

és megint itt a ma. és a mit kezdjek vele. du felülök a vonatra :)

szerda, november 04, 2009

minden nagyon Gromek

mornin' labrats

kezdetnek egy régi film, ami nagy kedvencem volt gyermekkoromban.

a film 1954-ben készült, főszerepben Danny Kaye.




és most pár szó rólam.

azt már írtam, hogy tengernyi időm lett, mivel feladtam az állásom. nem gyötörnek kételyek, helyes döntés volt. minden nap eszembe jut, milyen lenne most ott lenni és rá is jövök azonnal, hogy nem nekem való anymore.

tegnap délelőtt felhívott lipi, hogy otthon betegeskedik, látogassam már meg, s ha már ott vagyok vegas2-zünk lanban. plusz csinál rántottát. azért nekem is van szívem, hogyan is utasíthattam volna el egy betegeskedő barátom kívánságát.
átsétáltam, beüzemeltük a hálózatot, beszélgettünk a farm-ról, amit mostantól Project Waldennek nevezek.

délután beiratkoztam gey igen közel lévő autósiskolába és végighallgattam az első elméleti okatást. egyszer már végigjátszottam mindezt, sikeresen letéve a kresz és rutin vizsgákat. nem aggódom, most is menni fog minden mint a marikabaszás és hamarosan úrvezetővé válok. ha PW valamiért kisiklik - isten ne adja elvtársak - akkor is jól jön a jogsi, ha pedig belekezdünk, akkor meg nélkülözhetetlen.

késő este csatlakozott gyula mester és így lett teljes a csapat, a tenoristáknak fikarcnyi esélyük sem maradt. volna. ha nincsenek 50en. mindnél spas12 meg más egészségre kártékony szerszám. éjjel 2ig próbáltunk rendet vágni köztük. próbáltuk szép szóval, hitegettük őket egy szebb jövő reményével, krisztus tanításait olvastuk fel 7 nyelven, de ami működött, ami mindig beválik az mégis csak a Mossberg 500 tactical shotgun. a sötét oldal nagyon erős...

mester nem ilyen léha tetű mint mi és nincs h2n8-a mint lipinek, szóval abbahagytuk a rosszfiúk agyabugyálását. és átmentünk dodofalvára.

ma pedig itt vagyok ragyogok. el kell intéznem az eü alkalmassági vizsgálatot a háziorvossal. úgyis lóg nekem, amiért elküldött mindenféle sátánimádó, woodoo hívő witchdoctor-hoz anno.
de csak holnap reggel megyek majd be hozzá ne higgye, hogy ilyen könnyen megkap.

a nap jótanácsa: get fired!

okoskodók kíméljenek...

még más,
nem tom van e krisztus, de vmi földöntúli mindenremek érzés van úrrá rajtam. láttam dilinyósokat ugrálni az örs aluljáróban, mikrofonnal kiabálni a sok zagyvaságot, de ez nem olyan. lehet megtértem.
ha jézus még létezik, akkor gondolom az egoja is rendben van, ilyen híres faterral, szóval ha mondjuk megkeresném, és azt mondanám neki, hogy krisztusom, megtaláltalak s te megtaláltál engem, elfogadtalak s te bennem lakozol immár, sztem felvont szemöldökkel csak ennyit mondana most nekem.
- He???

hétfő, november 02, 2009

2 step

reggelt

akkor onnan, hogy kimentem franciaországba megint. van ugye ez a reclaim the fields, lelkes fiatalok, földművelési szándékkal. van köztük, aki terepen, van aki íróasztal mögül. :)

közöttük leltem olyan arcokra, akikkel elindulhat a farm project. plusz csányi, kiről eddig nem is sejtettem, hogy cowboy vér csörgedez ereiben. de erről majd később...

szóval kiságival kimentünk provence-ba, 26 órás vonat út, maga a kínszenvedés. a longoban már minden kerek volt. régi arcok, kedves emberek, még a kutyák is megismertek. olyan hazatértem érzésem volt. a fiatalok tényleg elköltöztek szinte mind és sokan szedik a sátorfájukat az idősebbek közül is.

2 napot időztünk ott, majd elmentünk a rtf táborba. erről túl sok szót nem említek, mint gathering teljesen egyben volt, ismerkedni, kapcsolatokat építeni maximálisan lehetett, a workshopok meg számomra nem voltak érdekesek. de ez az én egyéni véleményem, nem kritika.

a tábor után visszamentünk a longoba. haza kellett volna indulnom, de a wilágon semmi kedvem nem volt visszamenni a webáruházba. sőt ott el is döntöttem, hogy ezzel a trippel be is fejeztem ottani karrieremet. amint hazaértem felmondtam, ma van az első napja, hogy nem kell bemennem és mosolyt csal az arcomra még a gondolat is. építse tovább a kibaszott moneymachine-t, aki akarja, pláne hogy még csak nem is lehet kivenni belőle annyit, amivel ne a hónapról hónapra élést lehetne fentartani. mindegy, halottakról jót v semmit.

a 7végén lementünk öcs-re, sinkó jóbarátjáékhoz vendégségbe. öcskös volt olyan jó és levitt minket autóval. körbenéztünk a faluban, beszélgettünk az ott lakókkal és leszűrtük, hogy nagyon drágán árulják a telkeket. most úgy 3 millióban gondolkodunk plusz az a havi bevétel, amit a lakásból össze lehet hozni. igyekszem fejleszteni a photoshop tudásom és elvégezni kisebb melókat, ilyenek.

izgatott vagyok és teli ötletekkel. izgalmas időszak ez.






szerda, október 28, 2009

last few days

nemsokára véget ér a webáruházas pálya és vesszőfutásom. itt a végére annyire befásultam, hogy jobb is ha továbbállok...

a hétvégén lemegyünk páran a káli medencébe. megnézzük, mennyiért árulnak telkeket, házakat. van e ott keresnivalónk. eddig csak jót hallottam a környékről, a csapatban is látok kraftot, úgyhogy igazán bizakodó vagyok.

majd írok, sokat, többet, kell egy kis idő, hogy összeszedjem.

hétfő, október 05, 2009

things

mindenk klafa velem
csak elgondolkoztam csomo mindenen es nagyon nincs kedvem folytatni amit eddig csinaltam

ha jol erzem akkor ujabb vandorlas veszi kezdetet
van sok dolog otthon amit el kell inteznem, emberi dolgok nem papirmunka

tudom hogy eddig is tiszta zurzavar volt minden es nem talaltam a helyem es most sem lett sokkal vilagosabb a kep, de annyi bizonyos, hogy nem tudom/akarom folytatni azt amin eddig erolkodtem.

mara vegezetul isten utolso szavait ideznem amit az emberiseghez intezett

bocsanat az okozott kellemetlensegekert

kedd, szeptember 29, 2009

i have come a long way baby

1933 itt a kommunaban

this is the trip

a hetvege mozgalmas volt, jutott bele sok szep dolog, jutott bele olyan is amit szivesen visszacsinalnek es tartalmazta a vasarnap estet amikor vonatra szalltam es elindultam 26 oras utamra.

a kabint kisagival, egy svajcban szerencset probalo asztalossal es egy szajmeneses amerikasmagyarral osztottam meg.
hegyeshalomig kuss volt, majd elkezdtuk szoni a szot. hogy mirol nem is fontos, jezuskatol a geppuskaig minden szoba jott, idonk volt boven, mast se lehetett csinalni.
eletem legkenyelmetlenebb alvasan vagyok tul, mar ha lehet azt alvasnak csufolni. hazafele tuti hogy leteritem a polifoamot es senki sebe seki en meg kozepen dodo.

mivel kesett a vonat, ahogy azt kell, lekestuk a csatlakozast. felszalltunk egy masikra, majd elertunk genfbe ahol toroltek a vonatunkat. nyertunk 3 ora varosnezest. messzi nem jutottunk, annyi bizonyos hogy ilen tiszta helyett meg nem lattam. szinte steril a city.

valence volt a kovetkezo megallo, majd arles. ott felszedtek az elvtarsak es behoztak ide a kommunaba.

vacsiztunk vmi szottyot, azt mondtak leves, en elhittem. beszelgettunk, csapra vertunk egy kortepalinkat, majd ledoltem egy agyra es fel tizig aludtam, mint akit leutottek. egyszer ebredtem fel, arra hogy vki betakar.

reggelire elohozakodtam a kolbasszal, piranhakat megszegyenito modon csapott le ra mindenki :) meg a maradek trappistat is megettek, holott sajt fronton labdaba se rughatunk itt.
a hetvegen bulit csapnak vendeg zenekarral sok sok emberrel es megy a keszulodes. gereblyet ragadtam es 3 oran keresztul karmoltam az anyafoldet.

ebed utan ledoltem olvasni kicsit, ebbol 3 ora alvas lett. 17kor nekialltunk paradicsomot es padlizsant szedni. soha nem latott szunyog invazio van itt. pedig nekunk horanyban, a Duna mellett volt telkunk. azt hittem meglepetes mar nem erhet. mindenki ugy nez ki mintha ruhes lenne. vakarozik mindket kezevel, van aki mar fak torzsenek dorgoli a hatat.

sajnos holnap mar tovabb is kell allnunk. megyunk a gatheringre. azert sajnos mert olyan jo ujra egyutt lenni ezekkel az emberekkel. setalni a mezon, beszivni ezt a levegot. latom rajtuk is hogy orulnek nekem es nem ertik miert csak 2 napot toltok veluk.

valtozott a kommuna. a fiatalok szinte kivetel nelkul elmentek. ahogy hallom, latom kenytelenek valtoztatni a dolgok megszokott rendjen, munkaero hianyaban. vannak visitorok, de nem lehet tudni hogy mennyire vonodnak majd be.

kilenc szunyogot oltem meg amiota elkezdtem irni ezeket a sorokat. nincs is mar kedvem kimenni a szabadba. igy este meg rosszabb...

a vacsi keszul. nem tom mi lesz de 4en dolgoznak az ugyon. tokot mar lattam. a kolbaszt a cigit es a paleszt allamositottak. :)

szerda, szeptember 23, 2009

kedd, szeptember 22, 2009

érdekes... nagyon érdekes...

http://kulturport.hu/tart/rcikk/fa/0/173866/1

lehet természetet védeni, meg erdőt telepíteni is...

csütörtök, szeptember 17, 2009

reclaim the red star

megrendezésre kerül idén nyáron provence egyik szegletében a reclaim the fields. hogy ez mi? ködös tévképzeteim szerint fiatalok csoportja akik visszavágynak a paraszti létbe és workshopokat szerveznek, hogy jól megbeszéljék ezt hogy is kellene csinálni.

hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy én is csatlakozom hozzájuk. előéletem van. kapcsolataim is. remélem összefutok sok longos elvtárssal.

isteni lesz. egy hét nomád lét, mezőn alvással, barátkozással. vissza a gyönyörű provence-ba.

la vie est belle

kex and desk

kex, mert móku nálam hagyott vmi jó reggelt kívánok kekszet és én megettem. és megtetszett. eddig a vámpír által nálam felejtett kekszet kajáltam kakaóba aprítva. az is kurvajó csak utána nem tudok aludni meg teli van a hasam.

desk meg azér' mert kb rímmel a kekszre meg azért, mert tegnap vásároltam egyet. hazatekertem munka után. eddig semmi izgi. elkezdtem nézni a szépség és szörnyetegség második felét. már kezd izgalmasabb lenni. és ott ültem gatyában, kakaót hörpölve, amikor bekopogott a szomszéd.

mostanában be szokik kopogtatni. mert elköltözik. most a számítógépasztalát ajánlotta fel nekem. nem csúnya, nem csúnya... én az enyémet akkor kaptam amikor általános harmadik osztályba léptem. megérett a cserére. szóval kipakoltam azt, áthoztuk, összeraktuk azt. most nagyon szép...

a madárkák kiköltöztek az előszoba részlegbe, leszereltem egy polcot is a konyhában és fertelmetesen megizzadtam a nagy munkában. móku átjött este. szomorka volt. kapott pár puszit, majd dodo.

én még az űrgolyhókat bambultam amikor utolért az álom...

szerda, szeptember 16, 2009

kukacos alma

hát ez ciki, nincs benne nulla...

pár napja rajtam van a dilihopp, ahogy nagyfater mondotta volt és lecseréltem a windows-om egy osx-re. tudom, hogy nerd-ül hangzik. lelkem mélyén az is vagyok.

elsőpróbálkozámat nem koronázta siker. se, hang, se net kép sem volt rendesen, meg az usb-t sem ismerte fel. majd újabb próbálkozás. hang megjött, kép javult, usb halott, net nuku. újabb buhera, usb megy. holnapra a feladat hogy a netet kell belelehelnem.

más.

vasárnap a legrusnyább másnap kellő közepén átrendeztem hajlékomat. ezt legalább annyira szeretem csinálni, mint a laptopon a rendszert cseszegetni. valami perverz fura módon ugyanúgy jelent örömforrást. erő párhuzamot érzek a virtuális rendrakás és a fészekdekoráció között.
a matrac felköltözött a galériára, az étkezősztal bejött a szobába, kalitka megtisztult, cd-k, dvd-k a helyükre kerültek. a lakás most másfélszer nagyobbnak látszik.

tegnap este átjött a szomszédom. nem sokat találkoztunk bár itt élnek már vagy 2-3 éve. adott 3oo cd-t. megvan most már a bravo hits 1-74-ig. nyilván mondanom sem kell, hogy egybő a kukában helyeztem el. viszont akadtak érdekességek is. kicsi kincsek. rengeteg rajzfilm, pár játék és a egy pc játékmagazin teljes évada. van mit olvasgatni a klotyón.
addig válogattam, amíg megakadt a szemem a szépség és a szörnyeteg címűDisney klasszikuson és betáraztam a laptopba. ariellel befészkelőtünk a galériára és átadtuk magunkat a film elsőfelének. sajnos a kettes cd-t lent felejtettem. emlékszem amikor előzör láttam a rajzfilmet. egy szót sem értettem belőe. izraelben voltam a nagymamámmal és a rokonok elvittek minket egy mall-ba. itthon ilyenrő még akkor hallani sem lehetett. volt egy sugárunk meg skála metrónk, azt nesze. mindegy is. engem lepasszoltak a moziban, hogy szórakozzon a gyerek. amíg ő gondolom elvásárolták a kárpótlási jegyeiket vagy mittomén. szóval ott ültem és bámultam a vásznat, amin a szereplő héberül belebonyolódtak egy számomra felfoghatatlan történetbe. meg kell jegyeznem nagyon tetszett még így is.
máig nagy kedvencem. meg az Aladdin, a Herkules, Kis hableány of course, Hihetetlen család, Szörny RT és a South Park. ami talán kicsit kilóg a sorból.

terveim vannak a hétvégére. már beoltottam öcsköst meg lipit és kedves nejét és talán még arielt is. elmegyünk megnézzük magunknak a máriahalmon lévőbiofalut. kirándulással egybekötve.

22:15 nyomkodok mint egy őült, de nem mindig értem, hogy mi történik. mindegy, jól szórakozom. arra rájöttem, hogy egy kedves nő hangot be tudok izzítani, hogy negyed óránként közölje, hogy mennyi az idő sose leszek ezután már magányos még 2o percre se.

btw magány. ma nem jön móku. ma vámpír látogatott meg. elmesélte mi minden történt vele az elmúlt pár napban, vacsiztunk pár falatot, majd amikor látta, hogy kezd kókadni a fejem és egyre nagyobbakat pislogok hazament. én meggyújtottam egy gyertyát, felhoztam a masinát, írok még pár sort és szídom az almát amiért nem hajlandó lejátszani a szépség és szörnyedvény második felét. pedig most rendkívül jól el tudnék aludni rá.