akkor beszéljünk 2011-ről
az évről ami elmúlt, nem nyomtalanul, de az év végére elég nyomott hangulatba hozva.
az év elején még, mint technikus gályáztam kb egy hónapig, amikor is egy email és pár szóváltás véget vetett karrieremnek, amit nem bántam egyáltalán, mert nehezen viseltem a munkakörülményeket.
ezután az édes munkakeresésbe csöppentem vissza, ami már szinte éves rutinná vált számomra és a lehető legjobb mód arra, hogy elegem legyen kishazámból.
a mentőövet mikiegér dobta, ahová persze megfogadtam, hogy nem térek vissza, de soha ne mondd, hogy soha, én meg pláne, de erről később... okosabbak, már sztem kitalálták történetem csattanóját...
március idusán - nah akkor most nézem meg h ez pontosan mit is jelent, közepén, nah akkor találó - felszálltam a röfülőgépre és párizsban landoltam, ahonnan a mikibusz visszavitt oda, ahonnan fél évvel azelőtt pezsgőbontás közepette mutattam be az ujjast és kiáltottam, hogy "so long suckers".
ezúttal szobatársnak egy tavalyról megismert magyar srácot kaptam, teljesen hetero, jó fej és együttélésünk zökkenőmentesre sikeredett, hála a jó istennek meg a fóliasátornak.
szerencsém volt a munkahellyel is, főnökeim csak a hajam, borostám, francia tudásom és cinikus szemléletem miatt emelték fel a hangjukat, de ezt igen könnyen kezeltem, mivel ad 1 szeretek konfrontálódni, ad 2 nem értettem mit beszélnek, ad 3 amikor értettem úgy tettem mint aki nem érti. hallgatólagosan megegyeztünk, hogy én leszarom, ők leszarják, úgyhogy egyáltalán nem volt szar.
barátkoztam, ismerkedtem, dolgoztam, félrettem, elköltöttem, félretettem.
mivel a srác, aki a lakásomba költözött egy hónap után felhúzta a nyúlcipőt kénytelen voltam kintről fizetni az itteni költségeket, úgyhogy a büdzsében hatalmas gap keletkezett, de szerencsére tartható volt a helyzet.
mester kijött meglátogatni, ökörködtünk egy hétig, fényképezgettünk, tűzijátékot néztünk, rollercostereztünk.
megismerkedtem szomszédkával, akivel a mai napig is tartjuk a kapcsolatot, sőt meg is látogatott novemberben. de ez még odébb van...
a terv az volt, hogy miután a szerződés véget ér disneyben haza jövök és teljes mellszélességgel - hogy ebben mennyi dupla mássalhangzó volt - munkát keresek, egzisztenciát teremtek és úgy rendes mintapolgár módjára viselkedem.
októberben hazaérkeztem, beiratkoztam egy gyorstalpaló francia nyelvtanfolyamra, amit egy hónap alatt ledaráltam és elsajátítottam a francia nyelvtan alapjait, ami sajnos még mindig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kifogjak egy rendes állást, de legalább már érzem, hogy pötyögök a békazabálók nyelvén.
a tilosban is rendszeresen küldtem az éterbe a house-t barátaimmal, szombat esténként meg az undergroundot próbáltam felkutatni fővárosunkban, de sehol sem találtam.
a munkakeresés a szokásos eredménnyel végződött, azaz nem találtam semmit hosszú hónapokig, cv-k küldése ide, interjúk oda, tesztek kitöltése amoda.
hogy végül mégis munkába álltam egy jóbarátnak köszönhető és üzletvezetőként elhelyezkedtem egy luxuscikk üzletben, aminek jelenleg a megnyitásán fáradozunk.
ami még szót érdemel és erősen kihat a dolgok jelenlegi állására, hogy itthon a helyzet, mind gazdasági, mind politikai számomra elviselhetetlenné vált. az index-et már csak egy levél sanaxxal tudom megnézni, egyedül a marha kurucok meg a napiszar ami mosolyt csal az arcomra meg persze a tinicuminet. szóval teljesen elment a kedvem a mintapolgár léttől, az egész itthon levéstől és úgy döntöttem, hogy ha már a nulláról kell kezdnem, akkor ezt egy olyan országban teszem, ahol a megélhetés nem a túlélést jelenti. úgyhogy amikor kaptam egy levelet mikiegértől, hogy tárt karokkal vár vissza jelentkeztem, felvettek, és február elején repülök is vissza szigorúan csak oda jeggyel. itthon amit udok felszámolok, értem ezalatt a kisautómat, a lemjáimat...
pár napja betöltöttem a 33-at, eldúdoltam a midlife crisis-t, számot vetettem, de akárhonnan néztem az maradt, hogy újra becsomagolom a bőröndöm.
ennyi a terv. kimegyek franciába, megtanulom a nyelvet ezúttal on the fly rendesen, pénzt gyűjtök és elengedem magam. első körben hazavágytam a csajomhoz. abból nem lett egy together-forever. másodszor hazavágytam a honvágy miatt, nah azt elintézte ez a 4 hónap itthonlét. szóval most azt hiszem szabad vagyok.
jelenleg a legnagyobb bajom, hogy bedöglött a bal egérgombom. erős handicap ha az ember starcraftozni akar. sebaj, éjjel berakom a hűtőbe a trappista mellé, hátha kiengesztelődik.
most pedig kinyitottam egy doboz sört és fnm koncertet nézek, mert az élet szép és egyszerű az értelme pedig 42.
