vasárnap, június 03, 2012

bienvenue


DAY 0

itt vagyok a galérián, azon amelyiken egy szilveszter este úgy dőltem ki, hogy jucussal máig emlegetjük. :)
egyedül vagyok a szobában, ami nagy szó itt és pláne felüdülés dizni után.

Kis kommunám lélekszáma erősen megcsappant. Régen 25-en is voltunk és szidtuk a rendszert meg szedtük a cukkinit. Most jó, ha 10en élnek itt. Úgy látszik nincs nagy kereslet elvtársra. Kicsit szomorú. Sokan elmentek, olyanok, akikkel igazán szívesen találkoztam volna. De örülök annak ami van, a platánoknak, az öreg háznak, a friss levegőnek, a kuruttyoló békáknak, természet anyának, az egészséges vacsinak és annak, hogy szabadnak érzem magam.

Net is van, de csak kábelen, amihez le kellene másznom. Viszont nagyon kényelmes itt, úgyhogy majd holnap kapjátok szemhez ezeket a sorokat.

Holnap reggel bemegyek Arles-ba, megnézem a piacot, lefotózom kedvenc városom, barangolok és merengek azon a gyönyörű napon, amikor édes drága kisöcsémmel róttuk itt a szűk utcácskákat. Többek között. Hiszen borika és nóri is vendégeskedett itt. Plusz ugye jucc, de akkor hideg volt. Meg té. Jut eszembe.

Nah most, hogy megvolt a leltár visszakanyarodom a mai naphoz.

Hoztam greg és paula szerelemgyerekének, aki akkor született, amikor én továbbálltam egy mikiegeret és egy pánpétert. Asszem megkedvelt a kölyök. A többiek egy nagy üveg portót kaptak. De ők eddig is bírtak.

Ahogy látom, hallom, akad belső feszültség. Baj van a kontinuitással is, hiszen alig vannak fiatalok. Külföldieket, akik kíváncsiságból jöttek a világ ezen szegletébe egyáltalán nem találtam. Ez kicsit szomorú hiszen ez ennek a helynek az egyik nagy varázsa. Most kicsit pangás van.

Az időben nem kell csalódnom, hét ágra süt a nap,este pedig kellemes szellő lengedez. Hogy mikor fordul át mistrálba azt csak a jóisten tudja, de remélem megvárja amíg visszamegyek.

Este tizenegy sincs de már fáradt vagyok. És amennyi eszem van lent felejtettem a telefonom, ami nélkülözhetetlen, ha fel akarok kelni holnap reggel 8kor. Márpedig nincs lustizás. Nah várj... lemegyek érte.

péntek, június 01, 2012

i am on the train


I am on a plain. Akarom mondani train.

Fogalmam sincs milyen sebességgel szelem ketté franciaországot, a fővárosából le délre a tengerhez. Vissza a kommunába. Kb 5 év után. Leírni is hihetetlenül soknak tűnik. Sőt valószínűleg tévedek és kevesebb... nah számoljunk csak utána. Bassza meg annyi lesz az. 5 év. :(

az elmúlt napokban nem írtam szinte semmit a blogra. Ennek az az egyszerű oka, hogy úgy döntöttem, hogy amíg nincs netem nem blogolok. Majdnem egy hónapja már, hogy arra várok, hogy bevezessék a netet, de itt franciáknál semmi sem megy egyszerűen. Én még az angolokra hittem h bürokraták, nah hát az a franciákhoz képest semmi. Nem szeretnek gondolkozni, cselekedni még kevésbé és ha netán valami gikszer akad lefagynak teljesen. Nap mint nap találkozom ezzel a boltban is.

Nem is bánom, hogy kimozdulok Párizsból. Itt végre szép zöld minden és süt a nap. Nem mintha az elmúlt egy héten ne lett volna gatyarohasztó meleg a fővárosban is. De mára megint összegyűltek a sötét fellegek. Szóval pont jókor keltem útra.

Ahhoz képest, hogy mennyit szoktam utazgatni ez az első igazi nyaralásom. Általában mindig dolgozni voltam külföldön, vagy már eleve ott éltem. Most pedig kiválasztottam egy úticélt és alig várom már, hogy megérkezzem.

Megnézem van e internet ezen a robogó vasdarabon. Nincs egy darab se. Nah jó annyira még nem nyugat. Viszont kényelmes. Nincs dugig és választani lehetett, hogy nyugis kocsiba vagy nyüzsgősbe akarok utazni. Nem is kérdés, hogy zen.

Valence-en megyünk éppen most keresztül. Sajnos gps jel sem üti fel a fejét, így nem tudom nyomon követni utazásom.

Nah de visszakanyarodom a mindennapjaimhoz.

Munka megvan. Bejárok. Az emberek elfogadtak. Kedvesek, viccelődnek, együtt iszogatok munka után néhányukkal. Főleg egy colos fr lánykával, aki szerintem szorosabbra is fűzné barátságunk fonalát, de nincs az az isten, hogy beadjam a derekam. Arra viszont nagyon jó, hogy a nyelvet gyakoroljam és rengeteget tanuljak eközben.
Szomszédkával is találkozgatok elég gyakran. Nem járunk, inkább csak úgy, mint tavaly nyáron, találkozunk, beszélgetünk, dugunk, filmezgetünk. Nem is kell ehhez járni senkivel. Abból csak a zavar van...

Volt egy telefoninterjúm pár napja. A francia nyelvtudásomra voltak kíváncsiak. Sajnálatos módon nem szerepeltem valami fényesen. Izgultam, dadogtam, belezavarodtam egyszerű kérdésekbe. Ez van, én hibám. Az interjú végén azért elmeséltem a vonal másik végén lévő kínzótisztnek, hogy én a munka azon felére jelentkeztem, ahol angolul kell beszélni a vendégekkel, ha ez abból nem eset volna le nekik, hogy a motiv levelet és a cv-met is angolul adtam be. Hát neki ez nem volt feltüntetve. Ez van. Agyrém. De mint mondtam itt nem gondolkoznak. Ha le van írva akkor talán megcsinálják.

Másik édes kis történet az új szemüvegemmel kapcsolatos. Le is írom, hogy megszabaduljak tőle.

Kötelezően levonnak minden hónapban a fizumból 30-40 eurot egy mutuel nevű biztosításra. Ebből vki hízik de cserébe felajánlották, hogy ha csináltatok egy szemcsit akkor 300 euros keretik állják.
Bementem az irodájukba, leadtam a papírjaimat és rákérdeztem, hogy akkor minden kerek-e? Azt mondták nincs semmi baj. Elmentem szemészhez, csináltattam szemüveget és visszavittem a számlát nekik, hogy oké, én kifizettem most a szemüt, rajtatok a sor, utaljátok vissza a pénzt. Ott közölte velem a nő, hogy én nem vagyok rá jogosult, mivel még nem dolgozom itt 6 hónapja. Agyam eldurrant, hogy ezt most mondja, amikor egy hónapja amikor itt jártam és megkérdeztem azt mondták, hogy minden rendben. Hát engem félretájékoztattak, amit ő nagyon sajnál, de nem az ő hibája. És mondom az a pénz amit 2010ben és 2011ben fizettem be? Nah az nem játszik, mert minden új szerződéssel lenullázódik. Persze nem hagyom ennyiben a dolgot. Visszaszerzem a pénzem tőlük az biztos. Már írtam egy nem túl kedves hangvételű levelet nekik. Majd ha visszajövök a szabimról, akkor indítom a második kört és személyesen és egyenként küldök el mindenkit az anyjába.

Addig viszont nem gondolok rá...

Kevesebb mint egy óra és megérkezem. Marseille-be. Onnan még egy másik vonatot kell lőnöm, ami elvisz a kommunába.

Alig kommunikáltam ebben az elmúlt 4 hónapban a barátaimmal. Szinte teljesen magam mögött hagytam Magyarországot. Persze net nélkül nem is könnyű tartani a kapcsolatot.
Anyám már nem akar szóba állni velem, mert elég csúnyán összevesztünk a legutóbbi alkalmakkor. Erről többet nem is írok. Egyrészt mert valószínűleg olvassa a blogot, másrészt mert jobb ha nem...

Nem hiszem, hogy vissza fogok menni és újra ott fogok élni. Semmi kedvem nincs hozzá. Most amikor kiderült, hogy kaphatok egy hét szabit, meg se néztem a repjegyeket Bp-re. Öcskös hiányzik, meg pár jó barát, de ez az érzés már olyan régóta velem van, állandósult. A lakással nem tudom mit csináljak. Eddigi tapasztalatim szerint kiadni nem olyan nagy buli, mert abból csak nekem van szívás. Az sem megoldás, hogy anyu ott lakjon még évekig, mert szegény öcsém beleszakad. Üresen nem állhat, mert akkor csak nyeli a pénzt aminek semmi értelme. Gondoltam rá, hogy eladom és lekötöm valami euró számlán egy két évre. Addig tuti itt maradok Franciaországban. Csak tartok tőle, hogy ha eladnám akkor az a mocskos állam megadóztatna. Márpedig olyan isten nincs ami rávenne, hogy egy fillért is adjak.

Avignonban vagyunk. Voltam már itt régebben is. Szép hely nagyon. Kár hogy nincs netem jó lenne találkozni Flo-val Marseille-ben. Ha még ott van egyáltalán.  

hétfő, május 28, 2012

par szo

mivel netem meg mindig nincs es most is szomszedkanal labalankodom ezert nem osztom meg az eletem .
ennyi

péntek, május 11, 2012

headache

Szerda munkanap. Az elso a heten. Mindig zaras. Bejottem mint rendesen, eltoltottem ket orat a kasszaban. Majd elkezdtem fenyes foltokat latni. Nah remek, ez meg mi. Elmentem kajalni, hatha az ehseg trefal meg, de nem mult el, hanem elkezdett a fejem rohadtul fajni. Kertem h engedjenek haza mert megszulok itt. Elkuldtek elsosegelyre. Azt tudni kell h itt tokmindegy mi bajod bekuldenek oda, ott pedig beledtomnek ket paracetamolt es visszakuldenek. Ha eltortod a kezed, ha faj a vesed, ha mikieger kiall a seggedbol akkor is ugyanaz a menet. Szoval lenyeltem es visszamentem hasogato fejjel.

Jottek ertem, kiszedtek a kasszabol. Helyzet van. Mennem kell a hotelba. Egy magyar kislqny belezuhant a medencebe esmajdnem megfulladt. Most elesztik ujra es en leszek a tolmacs. Isteni. Zokogo rokonok, fontoskodo alkalmazottak, apuka panikban, kislany falfeheren ontudatlanul. Ket oran at forditottam, hol mentosoknek hol rendoroknek, majd visszamentem a boltba. Kertem h ezek utan mar igazan engedjenek haza.

Tegnap is zartunk fejem nem fajt. Gondoltam beborulok az agyba egybol, de elhivtak a gyepre inni. Nah ha van ami jo az ittletben az a szocializalodas. Szoval hajnali negyig toltottuk magunkba az olcso whiskeyt. Ma mwgint faj a fejem. :P

Jah megprobaltam adot visszaigenyelni de magyaron kell. Orbantol nem kell nekem semmi. Sot ha lehet fr allampolgar leszek 5 even belul. Meglatjuk...

szerda, május 09, 2012

doubts

Veget ert a hetvege. Most a bolt mogott ulok, nagyseggu francia lanyok mellett. Pont elferunk a padon. Dohanyoznak mellettem. A szemem kivanja, a tudom nem.

Taranal 17 percet toltottem. Azt sem fesztelenul. Nem irtunk cv-t sem es nem is igen beszelgettunk. Egy szo mondanivalom sem volt. Hamar eljottem inkabb. Elsetaltam a kisboltba es vettem egy uveg soritalt, kiultem a topartra es krs szivbemarkolo mixet hallgatva iszogattam. Tokeletes volt, kiskacsak hapogtak, kisgyerekek tanultak bringazni, kismamak tologattak kisbabaikat.

Vegul is a motiv levelet krs veglegesitette angolul es ugy dontottem h fr ul be sem adom. Kit hujitek egy szot sem tudok irni...

kedd, május 08, 2012

buddy bye bye

ezuton szeretnék elköszönni egy ismeretlen ismerőstől, akit nem láttam sosem élőben, de hallgattam kamaszkorom óta. Rest In Peace MCA, szeretlek...

más...

több mint egy hete már hogy nem írtam. főleg munka miatt, meg egy adag lustaság is az okok között szerepel. nem sokminden történt. ami mindenképpen említésre méltó, hogy kezembe ragadtam az irányítást és bekötettem a netet. ez már nem állapot ami van. pláne úgy hogy pár napon belül elérhetővé válik a diablo3.

csajom nincs. nem is kell egyelőre. szociális életem sincs, de az is jó most úgy ahogy van. azaz ahogy nincs.

tehát a calendar így néz ki.
jövő hét dia3 megjelenés, köv hét net beköltözik, azutáni hét nyaralás provence-ban. tökéletes. mindeközben pedig munka... nah az monnyon le.

most átmegyek tarahoz és írunk francia motivacios levelet.

peace...

hétfő, április 30, 2012

breaking news

Ket napja megbeszeltuk szomszedkaval h doglott lonak turos a hata es semmi ertelme nyeregben maradni ha ugysem megyunk semerre. Erett mar egy jo ideje. Igy is felnottkorom leghosszabb kapcsolatakent vonul be a blogtudatba.

Most a vonaton ulok utban a szemuvegeshez.

Update. Megvan a szemuveg.
Szedito erzes rendesen latni. Sajnos szo szerint. Amiota rajtam van olyan mintha be lennek baszva. A mozgolepcson majdnem ki is dobtam a taccsot. Gondolom kell ido amig az agyam atall es elfogadja a csalast amit a lencsek produkalnak.

Elottem van meg a teljes nap. Az olaszom munkaban hala istennek. En kitakaritok keszitek egy hatalmas szendvicset es eltunodom az elet ertelmen.

Most a buszon ulok. Az egesz post utkozben szuletik. Nem csoda. A telefonon gyorsabb stabilabb a net mint a laptopon. S emiatt szegyellje ossze magat a szolgaltato.

Uresseget ereztem tegnap, amikor tudatosult h a kapcsolatban statusz visszavaltozott szinglire. A parnamat nem sirtam tele persze. De egy evig megiscsak resze volt az eletemnek ez a kislany. Maradunk baratok meg miegymas. Addig is ideje felkutatni a kovetkezo leendobeli exbaratnot. Vagy halotarsat. Ha mar lehet valasztani.

Naht mennyivel reszletgazdagabb a kep. Tokjo. Nah nem mintha eddig denevervak lettem volna. Csak messzire nem lattam jol, meg egyesek szerint az orromnal tovabb.

Tovabbi jo hir hogy egy havi szurke eg es esozes ellenere ma elobujt a napocska es gyonyoruen sut le ram es masokra.

péntek, április 27, 2012

nah hamár

ilyen kis érdeklődő vagy, tollat is ragadok és leírom mi történt az elmúlt pár napban. miközben cápákat hallgatok. funkyfish

az interjú nem is annyira interjú volt, inkább egy bemutató, bemutatkozó. egy 350 fős divizió akik fontos foglalásokat fognak fogadni, majd tenyérbe tollat tartva töltik tele mikiegér zsebét. a világminden részéből jönnek a hívások. engem spec az angol ajkúak érdekelnek, mert azt a nyelvet biztosabban használom. bár javul a franciám is. főleg most h nekiálltam kázmér és hubát fordítani.

szóval a sexy fr teamleader elmesélte hogy élnek, mire van szükségük, nekünk meg annyi a dolgunk, hogy írjunk egy finom motivációs levelet, tegyünk mellé egy cv-t és adjuk le. ez lesz. megpróbálom a végsőkig visszatartani az infot, miszerint análfabéka vagyok franciából.

jött az info hogy a fizunkból minden hónapban levonnak jópár eurot amiből vmi itteni tb hízik, de annyira kedves aranyos hogy vissza ad belőle 300-at. már ha szükséged van szemüvegre. kurvajó. úgyis félvak vagyok.  a szemét szemész merészen pofámba röhögött egészen amikor megkérdeztem mikor fordítana rám pár percet és a tekintetét. azt mondta szeptember.

volt egy másik szemész. ő azt mondta h hát holnap este nyóc. odamentem, ott volt, kilenckor fogadott, kilenc húszkor már kezembe volt a papír. lehúzott 44 euroval btw.

másnap bementem az optikushoz és kiválasztottam egy keretet. utáltam ott állni és sorban próbálgatni a sok sok szemüveget, miközben kedves eladófiú mindegyikre azt mondta h nagyon jól áll, szuperül nézek ki, fúúú ezleszazzzzzz... kicsivel kevesebb lelkesedés és több diszkréció jól jött volna, de sebaj találtam egyet ő lesz az.
jövő héten hétfőn átveszem. és hogy mi a catch az egészben? nos az h ki kell fizetni és majd visszautalják. bassza meg. lassan elkészül az itteni tb kártyám is. szóval az is letudva.

más nem nagyon van. melózom. elvagyok. kollégáim már nem tartják a 3 lépés távolságot. megszokták a szagom és közel merészkednek.

a meteo elég tré így már hetek óta csúszik a zoo project. de úgy tűnik h jövő héten már lesz esélyem elmenni oda. szomszédkával ha minden igaz. ideje h legyen vmi közös prg mert megsínyli a kapcsolatunk ezt a monoton létet.

jah és május 15én indul a diablo3. 14én este/éjjel nagy buli a sanzelizén. sztem el is megyek, ha vmi megérdemli akkor diablo tuti. csak addig vmi stabil netet kell szereznem, mert ami most van hányinger.
peace

hétfő, április 23, 2012

comcédolás

itt vagyok ahol tavaly laktam. a csajok is szabadnaposak.
ma elmentem a körzeti orvoshoz, egy aláírásért. megkaptam. ezzel kész is a carte vitale első fordulója. eddig 2 hónapja intézem. kártyám még nincs, de már megvan az account.

elmentünk optikushoz is, mert szemüveget szeretnék csináltatni. mikiegér fizet mindent hála istennek.
legközelebbi randi a szemészeten szeptemberre van. ezen még cizellálni kell.

azóta d3-azom meg beszélgetek. itt sokkal jobb mint a mi lakásunkban, világos, van net és nincs itt az olasz.
de megyek már vissza...

jah és holnap interjura megyek. drukkoljatok...

peace

szerda, április 18, 2012

happy Hell

ma minden rendben. sőt. boldog is vagyok. ami rám is fér, hiszen pár hete depresszió kerülgetett. mivel langyika kiköltözött és vitte magával a tv-t, hifit, amit látott, így volt terem és lehetőségem arra hogy jól átrendezzem a szobát, konyhát, nappalit.

első körben egy egy játékállomást létesítettem a nappali egyik sarkában. hát kérem volt ott minden. csak net nem. egy darab sem. rájöttem, hogy hibás az alapkoncepció és ha a net nem megy mohamedhez akkor s65 megy a nethez és mindent átpakoltam a szobába. igaz így a pizsamaembernek kicsivel kevesebb lett a tere, de ennyit sztem örömmel áldoz annak az oltárán, hogy én vígan éljem az életem.

jött ám új gyerek a másik szobába. tinédzser fr kölök. artista. a tarzan showban csimpaszkodik. ilyen is kell. bevallása szerint nem meleg, és nagyon hiányzik neki a tv. tökmindegy.

most 1442 van én 1726os busszal megyek be árulni a bóvlit.

kedd, április 10, 2012

back to formula

mar minden jo.
kesobb kifejtem.
most 3:40 van
es pokembert nezek
kék sugáron
elképesztőőőőőő

péntek, április 06, 2012

Oszinte leszek. Szetbasz az ideg. :) vettem egy laptopot ket hete. De a posta tuszul ejtette. Ramszamolt sulyos eurokat, azzal kecsegtetve hogy cserebe elhozza, de ehelyett csak uldogel rajta.  Ammi megszebb az egeszben hogy mindezt ugy hogy beepitett egy trackert is hogy lassam hol jar most a csomag. Es itt van a szomszedban. Harom napja. Csak ide nem hozza senki. En meg nem mehetek be erte mert hazhozszallitast kertem. Agyrem.

szerda, április 04, 2012

wait a minute

Szerda koradelutan van. Varok. Arra hogy csomagom jojjon. Arra h induljon a busz ami munkaba visz. Amihez mondanom sem kell nincs sok kedvem, de csinalni kell. Egyelore nincs mas vagy jobb.

Hetvege volt. Semmivel telt. Az elmult par hetben magam arnyeka voltam csak. Elofordul ez velem idonkent. Eleg rosszul alszom, max 5-6 orat egy nap es az se tul pihenteto. Kezdek tara agyara menni, amin nincs mit csodalkozni.

Itt jonnek mennek az emberek. Langyika ki fog koltozni a mamikajahoz. Agyrem.  Nem tom kit kapunk helyette de remelem h jo fej lesz es mondjuk hetero. Keves az esely utobbira.

A  boltban minden ugyanolyan. Mostanaban nem kekeckednek velem. En is bekeben vagyok. Leszamitva h unalmas nincs vele semmi gond.

szerda, március 28, 2012

lowlife

Vegetert a 7 vege. Fel kellett volna toltodnom, hogy legyen lenduletem az elottem levo hethez. Ehelyett csak fekszem a kanapen, vadimot hallgatok es semmi erom vagy kedvem belekezdeni ebbe a napba.  Hogy mi a fasz bajom van?! Bar tudnam. Minden nap ugyanolyan. Elso korben ez zavar. Ezt megfuszerezve azzal h nincs itt senki aki ismer. Elobb utobb szembe kell neznem ezzel. Csajommal nem nagyon tudok beszelgetni, ket teljesen kulon vilag vagyunk. Nyilvan ebbe szerepet jatszik a korkulonbseg is. Megszunt a letbizonytalansag es atadta helyet egy langyos pocsolesnek, ami nem eppen az en kozegem.

Vannak jo dolgok is persze. Pld fogytam jo par kilot, ami ram is fert, otthon tul sok csulkot meg tarjat toltam be lipivel a tesco talponallojaban.

Fejlodik a franciam is, legalabbis beszedben. Ahogy nezem vannak allasok, amiket meg is palyazhatok majd, ha mar el is tudom olvasni az egesz cetlit a kirakatban...

Tegnap csajom anyukaja felajanlotta h odaadja az autot ha mennenk vmerre. Kosz, tobbet er mint a lakasom. Inkabb kihagyom. De mindenesetre kedves gesztus.

Odakint 25 fok van. Rovidgatyaban meg trikoban rohangalok. Sut a nap, az emberek mint a gyikocskak elvezkednek, szines disney torulkozokon.

melo megvan meg. Arrol nincs mit irni. Ugyanolyan minden nap. Arulom a bovlit. Mivel iden 20 eves a park igy extra nagy a felhajtas. Parade van. Az reszlet kerdes h hofeherke fiu a smink alatt.

szombat, március 24, 2012

living room

a nappaliban ülök, ölemben a laptoppal, ami azért is nagy dolog, mert eddig csak tápról volt hajlandó megmozdulni, de pár hete vettem bele aksit és most újra boldog mindenki.

munkahelyemen olyan gyepesagyuakkal dolgozom, hogy simán lehetnének magyarok is. 3 napja miután bezártuk a boltot, a raktár eldugott szegletében kivettem a zsebemből a mobilom és megnéztem mennyi az idő. nah egyből ott termett egy teamleadernek készülő menyecske és közölte hogy nah ez tilos. azóta minden nap meghallgathatjuk briefingen, hogy tilos a mobilt a zsebből kivenni, még a raktárban is. amikor visszakérdeztem, hogy mégis miért? mi a kölünbség hogy a nem létező karórámon vagy a mobilomon nézem meg, hogy mennyi az idő, azt a választ kaptam, hogy tilos és kész. közöltem a tl-lel h véleményem szerint ez egy baromság. a legviccesebb az hogy közben 12 kollégám csak ott áll és szót sem szól. benyelnek ezek mindent. holnapután már gondolatrendőrség lesz. ha rajtam múlik akkor nem...

egyébként minden a régi. mamlaszka nagyobb balfasz mint azt eddig hittem. és isten az anyám eddig is pöcsnek tartottam. tegnap este átugrott tara, ezek ketten langyikával vmi horrort néztek szokás szerint. tara adott két puszit langyinak, majd gondolta köszön ennek az olasz betyárnak is, mire az elkezdett ajvékolni, hogy ő nem ad puszit, mert neki barátnője van.

más nem történt.

az bizonyos, hogy másik munkahelyet kell keresnem mert innen nemsokára kirúgnak menetrend szerint. amivel persze nincs gond, de muszáj hogy legyen másik hely. szóval ezen dolgozom.

hétfő, március 19, 2012

partizán naplója

day off... az első nap. igazi nap. süt. eddig nem túl produktív.
tegnap volt magyar összejövetel itt a boiserie-ben. mielőtt elmentem volna ledőltem egy órára. kényelmetlen volt, inkább visszamásztam az ágyra.
beszélgettünk, elszívtam 2 cigit. ennyi elég is volt a nikotinból egy időre.

reggel kilenckor felébredtem, mamlaszka is éledezett, mert dolgozni indult, ahogy szokott 1,5 órával előbb, mert amilyen gyorsan készül kell is ennyi.

én úgy döntöttem, hogy nem sietem el a felkelést, abból úgyis csak baj van, inkább birodalmat építgettem vagy 220 körön át. gondoltam ezúttal a fegyverkezést hagyom a fenébe és inkább fokuszálok a fejlesztésekre. minden tartományban egyetem, múzeum, dejó, erre jött valami buzi kisfaszállam és 4 lándzsással levert. :( dühömben el is mentem tejért.

hazafelé a postaládában találtam egy új aksit a laptopba. nah nem oda nőtt, hanem megrendeltem neten és meg is jött... jaah hogy ez nem anglia.
gyorsan bele is tettem a masinába és örömmel tapasztaltam h tökéletesen működik. neten visszajeleztem h lehet levonni a cash-t és kifizetni zsanpólt mert megérdemli.

megpróbálom itt eladni a masinát és a pénzt belefektetni egy másikba, ami gyorsabb és ezzel letudni megint 2 évre a laptop vételt. majd meglátjuk mi lesz belőle.

ennyi van...

munka megy. persze szokásos módon. én csinálom mint a güzü, néha meg betalálnak h nem tetszik nekik vmi. annyi büdös besúgójuk van, hogy a nálunk a kommunizmusban nem volt ilyen. a teamleaderek segge tükörfényesre van nyalva olasz tehenek által. undorító. de nem kell odanézni.

én napi 5000-et simán összekasszázok a mikiegérnek, aki ebből 40et vissza is ad nekem. fair deal. egyelőre.

nyelvtanulás még várat magára.

tarácskával sem találkozom túl sokat. ami mint tudjuk a hosszú kapcsolat titka. majd ma este, meg holnap. addig még elintézek ezt azt és összeütök vmi kaját, mert éhezem...

péntek, március 16, 2012

  • Atyaisten. Mennyi de mennyi gyonyoru lanyka van itt a buszmegalloban. Tavasz. Gozerovel. le kellene fotozni de az azert mar perverz. Jo itt. Meg mamlaszkat se banom a szomszed agyon. Bassza meg ott van nah es... A lenyeg h a nap sut a penz omlik es nem kell semmi miatt kattognom. Meg ebben a honapban szert teszek egy fr tanarra. Jovo honapban egy laptopra. Azutan meg csinalom l art pour l art es nezegetek masik allas utan. Szinten itt frencsiben. Bajarom az osszes allatkertet a kornyeken es erdeklodom. Ez cipruson bejott, hatha itt is szerencsem lesz. Egy feka kismokus itt sminkel mellettem a buszon. Level 8 mivel raz a busz mint a fene. Btw csodaszep a lanyka. Najo ezeket a steve tylert megszegyenito ajkakat meg egy betonkeveroben is ki lehetne festeni... Mas kibaszott jo technot hallgato es azt kivanom barcsak itt lehetnetek tit is barataim. Remelem nyaron kijottok paran meglatogatni  peace

csütörtök, március 15, 2012

Megy ez telorol is. Ugy ahogy. Nah az elozo post mult heten kedzult. Ez most kedzul. Ill mar kesz is van.

future

Ez mar a jovo. A teflonomrol postolok mert alaptopbol kifogyott anett. A kanapen fekszem a nappaliban, mogottem suto egyenletesen morog ahogy kavarja a forro levegot a virslim korul. Ez lesz ma az ebed, tojasos rizzsel, kukoricaval es jofele istencsapasa mustarral. Az otthoni globus mustar ehhez kepest majonez.

Mamlaszka a pizsijeben horkol a szobaban. Azt hittem melozik ma es lelep koran, de baszik felkelni. Nem vagyunk baratok. Megturjuk egymast hiszen nincs mas lehetosegunk, de tudjuk , hogy legszivesebben a holdra koltoztetnenk a masikat.

A munka megvan es megy is. Persze ezen a heten is megmostak a fejem vmi marhasag miatt. De mar fel sem tunik.

Mivel ez az utolso munkanap a heten szamomra igy mar a hetveget tervezgetem. elso nap takaritok es mosok mint a maci. Masodik nap bemegyunk parizsba taracskaval ha az ido is olyan lesz h erdemes elindulni. Jelenleg es altalabanszurke az eg. Amitol persze nem csattan ki az ember jokedve hiszen a napocska nem csak a majak szerint a masodik legjobb dolog.

Egy honapja hogy itt vagyok. Honvagyam az nincs egyaltalan. Barataim, ocskosek hianyoznak, de ezt portoval meg lehet kezelni. Bar azt sem viszem tulzasba. Draga ;)

kerdeztem a tl-t hogy mikieger alapon lehet e franciat tanulni. Meg nem jott valasz de imadnam ha fizetnenek vmi tanfolyamot. Az jelenti a kulcsot az osszes tobbi fr munkahely ajtajahoz. Az pedig vilagos h innen tovabb kell lepnem legkesobb ennek a szerzodesnek a lejartakor.
Csak a trlon van net. Blog csuszik. Kicsit.

kedd, március 06, 2012

the italian l.o.v.e. channel

californicationt nézek angol nyelven, olasz alámondással. ez hogy lehet? úgy hogy a hős szerelmes pasztaterminátor belekezdett esti turbékjába és a környéken elfogyott a sávszélesség, mert szállnak a tiámók oda vissza. megint. órákig. valami borzalmas dolgot tehettem előző életemben.

sebaj. befejezem ezt a postot és megölök pár zombiet levezetésképpen.

a nappaliban sem jobb a helyzet. ott langyika gépfegyverezi a jónépet, vagy horrorfilmeket néz, tegnap este vmi őrült doki varrta össze az embereket egyik seggét a másik szájához. most erre mit mondjak? méghogy a görögök óta senki sem rukkolt elő semmi újjal.

egyébként woody allen tévedett amikor azt mondta hogy ha bi vagy akkor megduplázódnak az esélyeid egy randihoz. ugyanis langyika elvileg bi, de nem néz az se fiúra se lányra. csak a texasi láncfűrészes és a gta4.

de ez a blog nem róluk szól, nehogy már ellopják a thunderemet. leírom velem mi minden történt az elmúlt 2 napban.

tegnap meg sem mozdultam. kis túlzással. a boltba azért elett a fene. benyaltam fél üveg portóit, úgy becsipugtam hogy megborultam. de erről már írtam...

este átjött tarácska. sajnos langyika2nek nem tudtam demonstratíve megmutatni, mert nem tévedt haza, de sebaj. ő kivágezte a maradék italt, amitől elnehezedett a feje és felborult.

ma reggel ébredtem, fürödtem. elmentem a recepcióra. ki kellett nyomtatni pár papirost meg lemásolni is. de bedöglött a fénymásoló. pánikba nem estem, voltam én tekknikus. láttam én már fűben nyuszit. bohóckodtunk ott 20 percet, megtaláltam a hibát, nem nagy ügy, valami okos tóni matricákat fénymásolt, naná hogy beleragadt a gépbe és az meg rommá gyűrte a papírokat.

átmentünk bussy st george-ba, ott van a cociális központ. jelentkeztem, lesz nemsokára kb 2 hónap, tb kártyám. kurva izgi.

hazajöttünk. amadeust néztünk. 37 percig. a lány bealudt. én játszottam. léptem vagy 7 szintet.

hétfő, március 05, 2012

ahogy írtam is nem rég bekótyagosodva a portó piros levétől elbóbiskoltam a monitor előtt. arra ébredtem hogy valaki bámul. ez eleve nagyon fura volt hiszen tudomásom szerint mindenki dolgozóban kereste a pénzt. megfeledkeztem a negyedik titokzatos lakóról az enyhén szociopata meleg francia srácról, aki felébresztett, hogy közölje megjött és rendet fog rakni. mondhatni morcosan ébredtem.

de ha már felkeltem elmosogattam azt a pár edényt amiben a 4 sajtos tésztám készült és közben meghallgattam patácska élettörténetét. a pasija visszament brüsszelbe pár napra, és ezért tévedt ide. mert ideje nagy részét szerelmével tölti.

ezek után közölte, hogy kár h nem vagyok meleg, mert vonzónak talál. gyorsan belekapaszkodtam még egy pohár portóba és a hátamat a falnak támasztottam. közölte, hogy ő is hetero volt, de a lányok gonoszak és visszautasították, összetörte egy a szívét és így fordult saját neme felé. plusz sokkal jobb a sex fiúkkal. mivel nincs tapasztalatom a témában nem mondtam semmit, de éltem a gyanúperrel, hogy nincs igaza. szte amíg nem próbáltam ki fiúval - és itt érdekes módon magára mutogatott - addig nem tudhatom. sztem nem kell vonat elé ugrani, hogy tudjuk fájni fog. plusz senkinek sem adnám a szájába ha Y kromoszómával rendelkezik.

majd megjött a szobatársa a másik langyika. nah ezek azonnal elkezdtek veszekedni. én visszajöttem a szobámba ejtőzni, csak ezúttal bezártam az ajtót. kulccsal. kettőre.

most este van. nemsokára találkozom a csajommal. fel is hozom ide és tüntetőleg boldoggá teszem a konyhapulton. najó azt azért nem.

mivel a délután nagy részét elég szépen elbutulva töltöttem egész boldog vagyok. :) nah nem mintha alkoholista lennék, hanem mert felemelő érzés egy finom ebéd után/közben láblógatva benyelni pár korty minőségi italt, tudva hogy a világon semmi dolgom sincs és minden rendben van. ennél már csak a kommunában volt menőbb a szieszta minden délután a szabad levegőn két fa között a függőágyban.

holnap leindulok és elintézem a társadalom biztosításom. legalább egy ország legyen európában ahol van ilyenem. otthon már évek óta semmi. angliai már elévült, cipruson meg... nah ne vicceljünk. az mordor.

azt írtam hogy vettem egy telefont? fb-re igen, tudom. de az monnyon le. ez az igazi forum.

szóval volt egy iphone-om, amit tarácska anyukájától örököltem, de hamar tele lett vele a hócipőm. szóval lecseréltem egy másik nagyon okos telefonra. muzsikált is szépen aztán munka után kivettem a zsebemből és meg se moccant. nah mondom ez lemerült. töltőre dugtam. semmi. fura... vártam egy éjjelt. reggel ismét próbálkoztam. nada. konyec.

azt a nemjóját. ennek a fele sem tréfa. nah nem a burjánzó szociális életem miatt. robinson crusoenak több nemfogadott hívása volt mint itt nekem. inkább az basztatott, hogy az időt sem tudom, zenét hallgatni sem, meg nah mi van ha neadjisten vki mellétárcsáz és felhív??!! szóval hála a jóléti társadalomnak meg a minimálbérnek bementem másnap a madarasteszkóba és odamentem a pulthoz és kértem 48 deka telefont, szeletbe.  adtak.

hazajöttem. örvendtem vala. nyomkodtam.

eltelt 2 nap. eszembe jutott hogy átmásolom a másikról a számokat. nem mintha innen akarnék magyarországgal beszélgetni. annyira nem keresek jól. csak úgy az érzés miatt. tudjátok.

szóval bekapocsltam a telefont. a régit. és az a sunyi geci bekapcsolódott. szemöldököm felszaladt a homlokomig. hogy mi??? te meg működsz???? én meg vettem egy újat? mi van szabin voltál?

ez van. most már itt is van annyi telefonom, hogy szajnát lehet vele rekeszteni. de legalább az új ami van nagyon jól működik és végre olyan amit igazán öröm használni. van benne egy telefonszám, taráé, de jut memória a zenéknek meg a mérges madaraknak.

zsötem

imádom franciaországot. komolyan. áldott jó hely. nem tom ki áldta de jó munkát végzett.
ma day off van, ami alapból hozzájárul a  jókedvhez, plusz a tény h portugália közel van. ennek miért kell örülni? nah ki nem találta még ki? nem mondom meg... :P

eltelt még egy hét, lassan már egy hónapja, hogy magam mögött hagytam budapestet és vele együtt a sok gondot bajt, és sok sok jóbarátot. de a lényeg hogy itt most minden rendben. dolgozom. pénzt keresek. nem is hányok attól amit csinálok. persze nem nagy kihívás, és sokat nem lehet tanulni sem belőle, de az emberek kedvesek és jól fizet, ezzel egyelőre be lehet tömni a pofámat.

nah megettem a 4 sajtos gombás virslis tésztám. ez volt az ebédem. itt nem eszem húst. mmint ha választhatok saláta és sajt meg hús közül akkor a husi a harmadik. tudom a virsli is hús de mégsem csülök.

most teli hassal elalszom. folyt köv.

csütörtök, március 01, 2012

i can' t stand the rain

ez a kedvenc nótám most. a boltban van alkalmam meghallgatni szerencsére. jobb mint a törpék dala a hey hoo-val.

munkában volt megint kisebb összezördülés. vihar a biliben. nincs is kedvem leírni. de mindenesetre az furcsa, hogy derék tl-jeink szó nélkül hagyták. eddig legalább is. lehet h ma megkapom a fejmosást.

az van hogy minden nap kihírdetik h ki volt a nap legjobb eladója, de asszem ezt már írtam, és én mindig ott vagyok az élvonalban, amit most nem azért írok, hogy fényezzem magam, mert ilyen polirra nem vágyom, hanem, mert talán ez védettséget ad. aztán meglátjuk. azt persze nem akarom, hogy kirúgjanak, mert fogalmam sincs mihez kezdenék.

pocsékul alszom. asszem egy dolog, hogy sokkal nyugodtabb vagyok itt, de ez talán csak a jéghegy csúcsa. vmi nincs rendben. oké most nem kattogok azon h mekkora ostoba gecik vezetik az országot, mert nem vagyok ott, és van mit ennem, nem fagyok meg és a fal sem rohad rám,  de mégis az, hogy nem tudom meddig tart itt ez a misszió és mi jön ezután kicist kikezdi az elmém. a szerződés szept 30ig szól. el is lehet itt baszni a rezet bőven. pénzt is lehet keresni és persze a nyelvet gyakorolni. azután?

és hol? itt frencsiben? írország? kanada? új zéland? jupiter?

csak az az egy biztos h nem magyarország. megpróbáltam már elégszer ahhoz hogy tudjam nincs semmi értelme. oké be is borulva szóval ennek is köszönhető hogy a kedvem is borongósabb. inkább abbahagyom és diablozom.

szerda, február 29, 2012

back in business

február utolsó napja van. ez jó hír mert így fel tudtam venni a fizu csekket. ami persze nem teljes hónapról szól, így nem lettem milliomos, de jóval több, mint amit otthon kerestem volna.

mostanában tara szülei párizsban lebzselnek, ami jó hír, mert így együtt tudok lógni a lánykával. tegnap este megnéztük a shutter island-ot, nah mondanom sem kell, hogy a film után lámpafénynél aludtunk annyira félt a kiscsaj. legközelebb vizipók csodapókot fogunk nézni.

itt minden rendben. tavasz van. nem esik csak be van borulva, éppen annyira, hogy fotózni ne legyen kedvem. de nem is baj. mivel ebben az utolsó 2 hétben annyira nem volt pénzem, hogy egyébként sem volt kedvem semmihez.

munkahelyen minden kerek. mivel minden nap számolgatják, hogy ki csinálta a legnagyobb forgalmat és ki adta el a legtöbb promóciós bizbaszt és én egész jól szerepelek, ezért békén hagynak a tl-ek is.

ma megint 18-02ig fogok dolgozni, de ezen a héten csak egy close-om van, úgyhogy szavam nem lehet.

ennyi. nincs nagy hír. semmi izgalom. egyelőre csak csinálom a dolgom és nézek ki a fejemből.

peace.

csütörtök, február 23, 2012

first stroke

tegnap az egyik teamleader felhívta a figyelmem hogy bizonyos meg nem nevezett munkatársak kifogásolnivalót találtak a modoromban és a hozzáállásomban.

nyilván arra az esetre gondol amikor a beleásítottam a briefing-be és kitűzőket kezdtem cserélgetni amikor az aznapi targetszámokat vázolták. mea culpa.

vagy arra is gondolhatott, amikor a mellettem dolgozó kedves hölggyel közöltem hogy díjaznám ha nem próbálna kioktatni, hogy kinek adhatok reklámszatyrot és kinek nem.

ezek a teamleader-ek itt szopnak dizniben úgy 4 évet majd elküldik őket egy fél éves képzésre, fél év tanulóskodás, majd eljő a nap amikor felvehetik a kék mellényt és onnantól kezdve közvetlenül nyalhatják a manager seggét, aki persze a headoffice méretes csöcsén csüng ami hozzá van nőve az államokbeli főtramplin tökig kék-piros-meg-csillagok, csak a homlokán a made in china felirat. szóval geci fontosnak hiszik magukat csak azt felejtik el időközben, hogy mi mind ugyanannak a cégnek dolgozunk. nem nekik. nem értük. a másik amit elfelejtenek, hogy egy játékboltról beszélünk. ez nem agysebészet és nem is az idegen légió.

holnap lejár a próbaidőm. majd emlékeztetem őket.

hétfő, február 20, 2012

catching up

az van hogy itt olaszul brekeg a bambino, aki egyébként igen csak bamba úgyhogy a neve ezentúl Bambi, hogy maradjunk a dizninél. a bnjével tiámozik már itt egy órája.

nekem ma szabadnapom volt, amit igen ahsznosan töltöttem és fel sem keltem 10ig, majd bemásztam a kádba, onnan be valdé-be ahol egy jó nagy bevásárló központ van és nekiindultam menőzni mind a 14 euroval a zsebemben.
először a francia keravill-ba ugrottam be, megnézni a fülhallgatókat. nem akarok fülhallgatót venni, csak nagyon tetszenek. megnéztem a laptopokat is, hiszen azok mindig olyan érdekesek.

miután nem találtam semmi kedvemre és pénztárcámnak valót átmentem a szomszédos videojátékboltba. btw igen, emberek még mindig super65 blogját olvassátok, nem hackelte meg egy 13 éves pattanásos info zseni egy kis wow/redtube combo közben...
szóval megkérdeztem hogy lehet e pc-s játékot kapni angol nyelven, az eladó felkacagott hogy hát itt franciaországban vagyunk. mondom köszi az ingyen földrajzórát tudom merre vagyok, de angolul szeretném élvezni az orkok halálhörgését. náluk csak franciául hörögnek, de tud egy boltot a nagy párizsban ahol láttak mát angol nyelvű software-t. nah diablo3-am is onnan lesz.

a lacoste boltba nem mentem be mert féltem hogy a van a kapuban egy pénz detektor ami hangosan felröhög amint leolvassa a 14 euromat én meg égek majd...

de a zaraba betévedtem, és találtam egy kafa dzsekit 9,99ért. 49ről leárazva. néztem is h mi baja lehet 3 ujja van vagy alul van a teteje, de semmi. 2 féle is volt egyik kapucnis a másik meg nem. nah a kapucnis már megvan. :) holnap megyek vissza a másikért mert kértem kölcsön pénzt. :) nagyon tetszik mind a kettő. tök vékony, de meleg mert tömtek bele tollat.

és még mindig volt 4 eurom. ezzel bementem a fnacba ami olyan mint otthon a mediamarkt csak van benne könyv is. kisherceg  4,6 euro.
megnéztem amit meg kell és irányba tettem magam, hiszen igaziból az auchanba akartam jönni borsóért a főzelékbe.

megvettem plusz egy kenyeret. 2 eurom meg mindig maradt de nem akartam elherdálni.

itthon naplementét fotóztam. taráztam picit most meg aludni fogok és fáj a fejem. holnap 18kor kezdek. éjjel 2ig. jó muri lesz.


péntek, február 17, 2012

fatcamp

megkapom a fizum és beiratkozom a gym-be mert már nem állapot ami itt van. teljesen eltunyultam. pláne az otthon töltött 4 hónap alatt, amikor munkám sem akadt és az időjárás sem kedvezett annak hogy elhagyjam a fotelomat. mivel itt nem nagyon van mit tenni munkaidőn kívül, hacsak nem akarom nézegetni fürtös kis szibatársam, aki egyébként egy igazi pumacipős cicabajszos metálmókus. :) egyemmeg.

 szóval itt aztán van rá időm...

a munkát még bírom. egy rossz szavam nincs rá. kollégák aranyosak. hazahoznak autóval, csak ott kell lenni és csinálni. igazából még jobb is mint ami a parkban volt. kevesebb az idióta vásárló és akik jönnek, bár azok is rengetegen vannak, de nem idegbetegek. és büdöskölök is sokkal kevesebb van. amit szintén nem bánok.

meleg lakótársunk tegnap vett egy ps3-at. nah azóta gta 4 megy éjjel nappal. oda van érte teljesen. amikor bézbol ütővel nyesi a népet akkor tapsikol a leginkább. sürgősen be kellene pasiznia.

mert amikor pld én ütöm szögekkel kivert 6os golfütővel a zombiekat a napfényes tengerparton az mindjárt más. :)

odakint még mindig szürke. még mindig lóg a lába és így fotózni sincs kedvem.

népélelmezési revolution küszöbén állok. tavaly ilyenkor a tejnek intettem búcsút, amit azóta is fájlalok, most a kenyér következik. csak nem tudom mivel kellene helyettesíteni. a tejet sikerült portóval. de a kenyeret???? az nehezebb dió. mert mire kenjem a baracklekvárt? és mivel egyem a kolbászot? erre adjatok választ okos olvasók...

plusz fedje már fel kilétét az aki amcsiból kukkol, mivel látom ám h rengeteg a találat, de sztem egy ismerősőm sincs a tengeren túl.

peace out

csütörtök, február 16, 2012

owl

öcsköst hívtam bagolynak kiskoromban. hagyatkozva a családi legendáriumra ő éjjel volt aktív és nappal aludt. most is. én csak kóstolgatom a kései órákban való munkavégzést. a gyárban minden okés. végzem a dolgom. az emberek kedvesek. persze nincs kolbászból a kerítés. szerencsére. nem is tudom mit csinálnánk a sok kóborkutyával. kértem h cseréljék meg a szabadnapjaimat, hogy több időm legyen szomszédkával. 4 napra rá közölték h ez lehetetlen, különben is tudtam amikor kijöttem h itt nem így mennek a dolgok. még én kértem elnézést a végén, vállon veregettem a teamleadert és megköszöntem neki, hozzátéve hogy semmi baj, tudom h mindent megtett. remélem nem érti félre. most meg itten üldögélek, kint szürke és lóg az eső lába. majd kimegyek ha dolgozni kell. max.

kedd, február 14, 2012

beautiful people

ezek a franciák nagyon meg vannak csinálva. nem is csoda, tegnap megnéztem egy fél tv műsort és még a fiúkon is 3 kiló alapozó volt. nálunk az alapozás azt jelenti hogy bevágunk 3 sört meg egy üveg vodkát, de változnak az idők, helyek, személyekm szokások. nah majd hó végén elmegyek én is és beszerzek pár új ruhadarabot, elég volt a homeless style-ból. festeni nem fogom magam. első körben elég egy farmer pld. más. ma is dayoff. itthon egyedül. mivel a reggeli fényképezés nem sikerült áttettem holnapra. addigra csak feltölt az akksi rendesen. holnap 17kor kezdek. éjjel 1ig. nem vészes. sőt. örülök h csinálok vmit és hogy pénz is lesz belőle. mivel nem is rosszak a körülmények itthon nem sietem el a kiköltözést. persze jobb lenne egyedül, de majd akkor lépem meg ezt amikor elkezdődik a buli szezon és nem lehet majd aludni se éjjel se nappal. :) üres a kégli. mindenki melózik. jól is teszik. nem kell így se jópofizni se kerülgetni egymást. és lehet finom klasszikus zenét bömböltetni. :) anyám szerencsére jól elvan a kégliben. ennek igazán örülök. nah majd folytatom ha történik vmi.

offs

mornin' labrats reggel kilenc van. én már egy órája ébren, sőt voltam már a tónál is fotózni. az hogy ilyen gyorsan visszatértem nem annak köszönhető, hogy gyorsan lövök, hanem hogy az akksim ennyit bír. első dolgom amint fizut kapok, hogy veszek bele olyat, amivel 6 képnél többet lehet készíteni. persze most is sirályokat fotóztam amint a tó felett repdesnek, amihez elég kimenni a vligetbe nem kell feltétlenül ide franciaországba, de mit csináljak van az objektívben egy vacak madár mágnes, azokat vonzza. tegnap is szabad voltam. játszottam egy kis age of empires 3-at, majd taracskaval elmentünk bevásárolni és rántottunk csirkemellet. amikor nálam járt nagyon megtetszett neki és mindenáron azt akart enni. közben a kurva nagy tv-n terminátor 1-et néztünk, de bealudtunk rajta mind a ketten. szóval lustálkodtunk. estére meg voltam hívva hozzájuk vacsira. persze egy ilyen kiadós ebéd után leginkább csak átgurultunk a szomszéd utcába. ősökkel beszélgettem, ettünk, vihogtunk, mindenki nagyon kedves, én is bírom őket. itthon dumáztam kicsit szobatársammal. éjfél előtt már aludtam. a legjobb, hogy végre teljesen nyugodt vagyok. pont ahogy szeretek lenni.

szombat, február 11, 2012

minus and sunshine

voltam dolgozni. fura átállni erre a késő esti-éjjeli munkára. nem lehetetlen de egyelőre még fura.

kaptam ruhát, szerencsére sem bociminta sem bojtos kalap meg miegymás marhaság nincs rajta. sima fekete gatya + fehér ing + nyakkendő + piros polár pulcsi.

az oktatást egy luke skywalker frizurás francia tartotta akinek sajna olyan lehelete volt, hogy nagyon nagyon vártam már hogy befejezze a mondókáját.

ami kicsit szopó, hogy egyből elküldtek kajálni, így 6 órát egyfolytában kellett lenyomni. de bőven ki lehet bírni.

persze borotválkoznom kell, ezt azonnal közölték. nem pöröltem. inkább azt próbálom kilobbyzni hogy a szabadnapom egybe essen szomszédka szabadnapjaival.

a munka a szokásos, játékboltban eladó. mindezt franciául. kurva jó, mert majdnem mindent értek már a kollégáim fecsegéséből. a vevőkből is. néha ciki csak amikor nem arra válaszolok amit kérdeztek...

szerencsére van annyi az emberekben h megkérdezik kit vihetnek el vmeddig autoval. így hamar hazaértem és bízom benne ma éjjel is akad vki gépkocsival.

jól érzem magam itt. a nap besüt az ablakomon, attól féltem tök sötét lesz a lakás, mivel a fdszten vagyunk, de ehhez képest fényár van. jó meleg is a fűtésnek köszönhetően. pár óra múlva megint meló, de nem bánom egyáltalán.

vége ennek a kibaszott létbizonytalanságnak. olvasom innen a híreket és csak az jut eszembe, hogy mennyire jó hogy eljöttem. és hogy mennyire nem is akarok visszamenni. a középkor összes sötétsége nem éri fel azt ami otthon van sztem. majd ha vki felkapcsolja a lámpát akkor talán újrapróbálom. addig itt keresem a boldogulást.

taraval megvagyunk. ő is éli az életét én is az enyémet. ennyi.

kicsit unatkozom talán. kimozdulni nem fogok mert se pénzem, se kedvem nincs megfagyni. jó ahhoz nem is kell pénz... értitek...

a kollégák eddig jó fejek. páran ismernek tavalyról, legtöbb csak vigyorog. én is vigyorgok. pár hét és kényszerzubbonyban viszik el az egész bagázst.
jó csajt még nem láttam munkatársaim között. de az csak a nyári szezonnal várható. amikor is megjönnek a vendégtinik. nem is baj, már csak egy szükségállapot hiányzik nekem. így könnyű jófiúnak lenni.

péntek, február 10, 2012

olasz invázió

még egy óra hogy el kelljen indulnom munkába, aztán pedig éjjel kettőig iga.
itt most hatalmas a jövés menés, mert beköltözik éppen olasz szobatársam. heteronak tűnik és a fél család is itt van. szigorú apuka, dögös hugi és jóllakott napközis 20 éves fiucska. 5 bőröndnyi cuccal jött el sem hiszem sztem különgépet béreltek.

én aludtam egyet délután a captain amerika képsoraira, jobban hat mint a meleg tej.

ez az olasz asszem egészen más lesz mint a tavalyi. persze vele sem volt különösen gond, pláne hogy a másik szobában lakott, de az azért nem hiányzik hogy itt állandóan őrültek háza legyen.

a másik szobában nem tom mi történik. éjjel még 3 meleg srác bújt benne össze. reggel hallottam, amint 1 elmegy. dolgozni szerencsére. a másik kettő akkor léphetett le amikor a dizniben tettem vettem, vagy vmivel be van tömve a szájuk, mert egy hangot nem hallatnak. még jó h itt ez a fal. majd megnézem a fejét ennek a kis kócos olasznak amint rájön hogy megy itt az élet. :)

nah elkezdek lassan készülődni.

a sas leszallt

meg ferihegyen megismerkedtem 2 fr lannyal, arra jo volt hogy beolajozza a fr nyelvtekervenyeimet. arra már nem h elkérjem a számukat. de nem is igazán kellett.
a repülőút eltelt, aludtam, olvastam, naplementét akartam fotózni, de az istenért nem akart úgy fordulni a gép.

a disney buszra várni kellett vagy fél órát, de legalább jutott időm arra, hogy befaljam öcskös bnője által készített rántott husis szendvicseket. ezúton is köszönet értük.

megérkeztem chessy-be, ahol diznilend van btw, találkoztam taracskaval és elcipeltük magunkat és a bőröndöket hozzájuk, ahol anyuka és hugi szívélyesen köszöntöttek. nagyon kedves pillanat volt, szinte egész elérzékenyültem. vacsi után dodo, majd reggel ügyek intézése.

volt pár kérdés ami válaszra várt, első sorban pld a szállás. féltem nagyon, hogy beraknak a P-be ami egy átlagos cellának felel meg csak nem olyan kényelmes. de szerencsére B-be tettek, ahol már lehúztam netto egy évet, szóval ez a felhő eloszlott. persze még mindig kérdéses volt, hogy kiket miket kapok szobatársnak.

erre is fény derült du fél kettő tájékán. az elsőtétített nappaliban találkoztam a másik szobában lakó alexanderrel, aki egy 22 éves fr meleglelkű fiú. szobatársa is is az. de az ő lelke csak heti 2x 3x járja a szobát, mert van neki társa os ott lelkiznek általában.

én jelenleg egyedül vagyok ebben a szobában, aminek múködik a fűtése, nem úgy mint zuglói kis lakomnak, így elég kellemes. ha minden igaz, akkor magényom nem tart soká, ma beköltözik hozzám vki. remélem nem.

felhívtam a munkahelyem is. kiváncsi voltam mikor kezdek. ma este hatkor. éjjel kettőig. ezek sokat nem cicóznak. egyból beraktak zárni. de sebaj. csak előtte még be kell mennem a parkba elintázni a id kártyát mert a két szép szememért nem lesz nyitva az iroda pénteken 18ig.

jól érzem magam itt. remélem a munkában sem lesz semmi probléma.

az idő zord. hideg van.

jah anett. lassú de van.

kedd, február 07, 2012

last day on earth

elvarrtam a szálakat. szó szerint. az elmúlt pár napban sorra vettem a ruháim és nekiálltam toldozni foldozni. az eredmény? a gatyám már nem súrolja a földet, a pulcsimon kevesebb helyen tudom kidugni a fejem és fáj az ujjam vége.

holnap indulok franciaországba. már nem is tudom hanyadik alkalommal. diznibe harmadik az tuti. utaztam már autóval, vonattal, repülővel. a gyaloglás és a zeppelin még kimaradt, de ha így folytatom még listára kerülhetnek.

itthon már majdnem mindent elrendeztem, összepakoltam a cuccaim maradékát és átadom a lakásom anyámnak.

hogy milyen lesz kint nem tudom. a munkát már ismerem, a szálláshelyen is eltöltöttem már elég időt, hogy nagy meglepetéseket ne okozhasson. szomszédka vár kint, aki ha így folytatja felnőtt életem egyik leghossszabb kapcsolatává növi ki magát. hinnye... nah mindegy majd később megijedek, most még pakolásznom kell.

pénzem persze nincs, ahogy az lenni szokott. ill nem lenni. sebaj, mert még így is sokkal jobb életszínvonallal kecsegtet a kint lét, mint ami itthon elérhető volt számomra.

hogy miben más a mostani túra?

abban, hogy ezúttal, nincs ami miatt haza akarnék jönni. sőt a haza fogalmát is újra kell definiálnom. mert már egyáltalán nem hiszem, hogy nekem itt élnem halnom / éhen halnom kell.

majd folyt

hétfő, január 23, 2012

changes come

http://www.youtube.com/watch?v=Dgvlipp54RU

hallgassátok ezt meg. tetszeni fog. nekem.

nézek egy filmet. idegen lények cowboyokat baszogatnak, miközben egy csodaszép lány, akinek egy fiatalabb verziójával együtt melóztam tavaly próbálja felcsípni a kemény tökös gengszter cowboyt.

damn, emlékszem a lány szemeire. nem volt köztünk semmi, mosolyogtunk csak egymásra.
fura ez a szemekkel. ki lehet vele készíteni egy pillanat alatt.

történnek a dolgok. lassan, gyorsan, össze vissza, szépen sorjában.

eladtam a kisautóm. ennyi. élt 1 évet. annak is felét más kezeiben.

lecseráltem a telefonom is. az almából elég egy életre, elbaszott egy cég az, baszik kompatibilsnek lenni a többi kütyümmel.
szóval most van egy féltéglám, amin windows fut. meg android. de az lassú.

holnap pedig ha isten is megsegít, és jó esélyem van, mert ma elküldte hozzám 2 követét, 2 moron, akarom mondani mormont. egyenesen az usa-ból jöttek és nyelvük helyén kalapáccsal törték a magyart, de cukik voltak, majdnem rávettek, hogy imádkozzak velük a fogarasi vezér sarkán. de nem jött a mennyei atyám az ajkamra.
szóval ez egy jel, ami azt jelenti, hogy az usa teli van lököttekkel és már annyi de annyi van h nem férnek és és elküldik őket ide. másrészt azt is jelenti, hogy holnap megveszik a lemjáimat.
bizony. eladom őket. ez van. minek nekem? sose vagyok itthon. bassza meg a ló.

pénz meg kell, hogy neki induljak egy újabb kalandnak. ennek a címe az lesz, hogy i want to break free...

kiábrándultam ebből az országból, a lehetőségeimből itt, az általános depresszióból. kihat rám is. nem is kicsit.

de a legjobb akkor is, hogy nemsokára beáll a változás. ami mindig jó. főleg az én nyughatatlan lelkemnek.

most nincs tervem. point blank. lesz ami lesz. tudom, hogy szükségem van pénzre, nyelvtudásra, és legfőképpen létbiztonságra. najó szomszédkára is kicsit.

majd még írok de ezek a farmer zabáló ufokák lekötnek...

szombat, január 14, 2012

faith+1

szombat este van. öcskös itt dodokázik, én jégereket töltök a vadiúj vöröscsillagos laposüvegemből és blogot írok miközben pisálnom kell.

idén már munkahelyem is volt. 2 teljes hétig. de erről én tehetek, mivel időközben ugye visszaszegődtem a mikiegérhez. akik btw még nem küldtek szerződést, szóval nagyon remélem, hogy nem lesz belőlem adminisztrációs hiba és egyúttal külföldönfutó.

szóval elbúcsúztam exmunkahelyemtől, koccintottam párat exfőnökömmel és most várom, hogy elteljen pár hét és repülőre szállva visszatérjek franciahonba.

a világon semmi mondanivalóm nincs, tök véletlenül kattintottam a blog linkjére és gondoltam ha már itt vagyok írok pár sort. gyakorlatilag normacsalok.

szerda, január 11, 2012

2012

akkor beszéljünk 2011-ről
az évről ami elmúlt, nem nyomtalanul, de az év végére elég nyomott hangulatba hozva.

az év elején még, mint technikus gályáztam kb egy hónapig, amikor is egy email és pár szóváltás véget vetett karrieremnek, amit nem bántam egyáltalán, mert nehezen viseltem a munkakörülményeket.
ezután az édes munkakeresésbe csöppentem vissza, ami már szinte éves rutinná vált számomra és a lehető legjobb mód arra, hogy elegem legyen kishazámból.

a mentőövet mikiegér dobta, ahová persze megfogadtam, hogy nem térek vissza, de soha ne mondd, hogy soha, én meg pláne, de erről később... okosabbak, már sztem kitalálták történetem csattanóját...

március idusán - nah akkor most nézem meg h ez pontosan mit is jelent, közepén, nah akkor találó - felszálltam a röfülőgépre és párizsban landoltam, ahonnan a mikibusz visszavitt oda, ahonnan fél évvel azelőtt pezsgőbontás közepette mutattam be az ujjast és kiáltottam, hogy "so long suckers".

ezúttal szobatársnak egy tavalyról megismert magyar srácot kaptam, teljesen hetero, jó fej és együttélésünk zökkenőmentesre sikeredett, hála a jó istennek meg a fóliasátornak.

szerencsém volt a munkahellyel is, főnökeim csak a hajam, borostám, francia tudásom és cinikus szemléletem miatt emelték fel a hangjukat, de ezt igen könnyen kezeltem, mivel ad 1 szeretek konfrontálódni, ad 2 nem értettem mit beszélnek, ad 3 amikor értettem úgy tettem mint aki nem érti. hallgatólagosan megegyeztünk, hogy én leszarom, ők leszarják, úgyhogy egyáltalán nem volt szar.

barátkoztam, ismerkedtem, dolgoztam, félrettem, elköltöttem, félretettem.

mivel a srác, aki a lakásomba költözött egy hónap után felhúzta a nyúlcipőt kénytelen voltam kintről fizetni az itteni költségeket, úgyhogy a büdzsében hatalmas gap keletkezett, de szerencsére tartható volt a helyzet.

mester kijött meglátogatni, ökörködtünk egy hétig, fényképezgettünk, tűzijátékot néztünk, rollercostereztünk.

megismerkedtem szomszédkával, akivel a mai napig is tartjuk a kapcsolatot, sőt meg is látogatott novemberben. de ez még odébb van...

a terv az volt, hogy miután a szerződés véget ér disneyben haza jövök és teljes mellszélességgel - hogy ebben mennyi dupla mássalhangzó volt - munkát keresek, egzisztenciát teremtek és úgy rendes mintapolgár módjára viselkedem.

októberben hazaérkeztem, beiratkoztam egy gyorstalpaló francia nyelvtanfolyamra, amit egy hónap alatt ledaráltam és elsajátítottam a francia nyelvtan alapjait, ami sajnos még mindig kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kifogjak egy rendes állást, de legalább már érzem, hogy pötyögök a békazabálók nyelvén.

a tilosban is rendszeresen küldtem az éterbe a house-t barátaimmal, szombat esténként meg az undergroundot próbáltam felkutatni fővárosunkban, de sehol sem találtam.

a munkakeresés a szokásos eredménnyel végződött, azaz nem találtam semmit hosszú hónapokig, cv-k küldése ide, interjúk oda, tesztek kitöltése amoda.

hogy végül mégis munkába álltam egy jóbarátnak köszönhető és üzletvezetőként elhelyezkedtem egy luxuscikk üzletben, aminek jelenleg a megnyitásán fáradozunk.

ami még szót érdemel és erősen kihat a dolgok jelenlegi állására, hogy itthon a helyzet, mind gazdasági, mind politikai számomra elviselhetetlenné vált. az index-et már csak egy levél sanaxxal tudom megnézni, egyedül a marha kurucok meg a napiszar ami mosolyt csal az arcomra meg persze a tinicuminet. szóval teljesen elment a kedvem a mintapolgár léttől, az egész itthon levéstől és úgy döntöttem, hogy ha már a nulláról kell kezdnem, akkor ezt egy olyan országban teszem, ahol a megélhetés nem a túlélést jelenti. úgyhogy amikor kaptam egy levelet mikiegértől, hogy tárt karokkal vár vissza jelentkeztem, felvettek, és február elején repülök is vissza szigorúan csak oda jeggyel. itthon amit udok felszámolok, értem ezalatt a kisautómat, a lemjáimat...

pár napja betöltöttem a 33-at, eldúdoltam a midlife crisis-t, számot vetettem, de akárhonnan néztem az maradt, hogy újra becsomagolom a bőröndöm.

ennyi a terv. kimegyek franciába, megtanulom a nyelvet ezúttal on the fly rendesen, pénzt gyűjtök és elengedem magam. első körben hazavágytam a csajomhoz. abból nem lett egy together-forever. másodszor hazavágytam a honvágy miatt, nah azt elintézte ez a 4 hónap itthonlét. szóval most azt hiszem szabad vagyok.

jelenleg a legnagyobb bajom, hogy bedöglött a bal egérgombom. erős handicap ha az ember starcraftozni akar. sebaj, éjjel berakom a hűtőbe a trappista mellé, hátha kiengesztelődik.

most pedig kinyitottam egy doboz sört és fnm koncertet nézek, mert az élet szép és egyszerű az értelme pedig 42.

szombat, december 24, 2011

xmas

boldog karit mindenkinek

nemsokára jelentkezem. év végi zárójelentéssel. :)

hétfő, december 12, 2011

loco

lehet h becsavarodok...

szombat, december 03, 2011

wintertime

december 3

kint szürke, bent műfény, még beljebb rengeteg kérdés, kis rész üresség, kis rész magány.

szomszédka eltöltött itt 12 napot. leginkább indoor egymás mellett, békében, harmóniában.

én hide and seek-et játszom a munkaadókkal. legtöbbször ők nyernek, mert nem találom őket. voltam interjún egy munkára, ami érdekesnek ígérkezik, de megkövetel tőlem egy olyan létet, ami nem mondanám, hogy nem adaptálható, de az is biztos, hogy kevésbé áll közel hozzám. mindenesetre megpróbálom.

most pedig csirkemell és rizs. ami végre nem tapad. fogalmam sincs miért?

2316

kint sötét, bent műfény, még beljebb 2 sör és diétás zsírjára sütött tarja, már ha létezik ez az állatfaj.

mindegy már megettem.

nem csináltam semmit. illetve de. reggel thai chi-ztam egy 33 perces david carradine dvd-re. ilyet sem csináltam még. nem tudom h fogok e. de azért elvoltam. körkörösen lélegeztem és kalimpáltam, mindezt kung fu cuccban, amit még dizniben vettem.

majd batmanként elkalapáltam néhány rosszfiút és belebújtam catwoman bőrébe. sajnos nem úgy ahogy szeretnék. átvettem felette az irányítást, azt sem úgy ahogy álmaimban szoktam. anyway.

de még a napnak nem volt vége. kisikáltam a fürdőt. felmostam.

megnéztem az amikor a farok csóválja c filmet. évek óta meg akarom nézni. most beteljesült. nem annyira jó mint amennyi éve filózok a dolgon.

ahogy kifogy a kacsazsír a hűtőből elkezdem a diétát.

mivel elfogy a pénzem... :)

vasárnap, november 20, 2011

c.o.l.d.

negyed hét. sötét van és hideg, olyan mintha késő este lenne.
itthon vagyok már másfél hónapja. munkát keresek. voltam interjún, töltöttem a tesztet, igyekeztem olyanokat mondani, amit azt hittem hallani akarnak, de vmit elszámíthattam, mert mégsem lett belőlem telefonos kisasszony.

szorgalmasan jártam franciára. beszéltem, tanultam, írtam, olvastam. sőt mindez jelen időben. és jővő is. főleg holnaptól. megérkezik szomszédka és itt is marad velem 10 szép napig.

munka ügyben akadnak újabb fejlemények. csak össze kell hoznom egy olyan cv-t, amiből sugárzik vmi olyan ami egy szikrányit sem én vagyok. de talán ha megfésülködöm. úgyhogy majd veszek egy fésűt. vmikor.

tegnap elmentem megint a dobozba. ezzel be is fejeztem a pályafutásomat ott. elég volt. igénytelen borzalom. majd jövő héten merlinben kiugrálom magam hosszúpuskára. kis francia ördöggel az oldalamon. :) remélem bírni fogja.

a francia nyelvvel az a szitu, hogy elsajátítottam a nyelvtan alapjait és szerencsére bortokomban van egy elég nagy szókincs. most a finomhangolás és a nyelvtani szabályok gyakorlatba való átültetése zajlik. szóval megpróbálok jövő héten a lehető legtöbbet franciául brekegni.

vasárnap, október 16, 2011

back

hi

összeszedem milyen is itthon lenni. úgyis mindenki ezt kérdezgeti.

elindult a francia nyelvtanfolyam, ami az első és igen fontos lépés, hogy megszerezzem azt a munkahelyet ami egyenesbe hozhat és alappillére lehet az itthon maradásomnak, a létbiztonságnak. a tanárnőm jó fej, fiatal és egyedüli tanulója vagyok szóval abszolut igazodik a tanóra a kommunában és dizniben megszerzett zugfranciámnak. nyelvtanból hatalmas lemaradásokkal küzdök, és a fr nyelvtan nem túl barátságos.

a lakást már berendeztem nekem tetszőre és a népélelmezést jó házikoszttal oldom meg, aminek az a következménye hogy állandóan kajálok. most is pácban úszik a karaj.

hétvégém mozgalmas volt. pénteken átjöttek öcséim, tomi és ádám + tomi bnője. beszélgettünk, söröztünk, majd lementem ötkertbe. nah hát oda se megyek többet. :) posh vacak, kiöltözött emberekkel és szar zenével. ami még rosszul is szól. egyértelmű hogy nem én vagyok a célközönség.
viszont újra láthattam a barátaimat, ami miatt bőven megérte. hogy levezessem a bulit hazasétáltam éjszaka. szép túra volt, de megvan a romantikája.

szombat este sinkókával iszogattunk.

ma nem voltam erőm teljében. szerencsére átjött öcskös lazulni, elmentünk a tescoba, újabb adag ételért. elkezdtem ninja filmeket letölteni. belenéztem kettőbe. a 60-as években készültek. egyik fekete fehér, japánul van és a sötétben osonnak benne a feketébe öltözött ninják. gyakorlatilag semmi sem látszott a képernyőn. :) a másik már színes volt, de a történet telejsen értelmezhetetlen volt számomra. a végéig sem jöttem rá arra hogy kit mi motivál arra hogy shurikent hajítson a másik hátába.

asszem visszatérek jackie chan filmjeihez.

az a faramuci helyzet állt elő, hogy nincs erőm + álmos is vagyok, de tudom, hogy ha fel is másznék a galériára akkor sem tudnék elaludni. úgyhogy még túráztatom magam kicsit itt a monitor előtt.

találkoztam régi jóbarátokkal teljesen váratlanul, bár ne lettem volna annyira berúgva hogy azt se tudjam miket beszélek össze vissza. :)

kedd, október 11, 2011

hétfő, október 10, 2011

time

i need some

a hétvége jól telt. lementem tatára. találkozni régi jó barátokkal. majd lementünk lókútra. isteni nagyokat ettünk, beszélgettünk. kiándultunk. majd hazajöttem, beszereztem alapanyagot egy kiadós fasírthoz és lerészegedeséhez. majd miután véghez vittem mind a kettőt itt ülök. a monitorra nem nézek mert kapásból beszédülök. megcsináltam a francia házim felét, holnap megtanulom a hátralévő felet és este bemegyek a tilosba.
pihennem kell. egy kicsit. felborulni. defragmentálni.

szombat, október 08, 2011

back home

hi fellows

hazaértem végre. letelt a dizni kiküldetés. ezúttal végig csináltam, nem vágtam le egy percet sem, nem úgy mint tavaly.
az utolsó napok borzalmasan unalmasak voltak. mivel az id-mat elvették gyakorlatilag szobafogságban voltam.
szomszédkától elbúcsúztam, mit mondjak? ... inkább semmit. ...

a hazaút zökkenőmentes volt. busszal a reptérre, repzivel haza, öcskössel még hazább. ahogy terveztem. láttam a kis unokaöcsémet. nagyon jó fej. első este pár baráttal a kertemben ittunk párat, storyztunk. itthon úgy látom semmi sem változott.
ez volt hétfőn, most péntek éjjel van. elintéztem pár dolgot. rendbe raktam a lakást, mert minden a feje tetején állt. beiratkoztam francia tanfolyamra. ma volt az első bemutatkozó óra. a tanárnő kedves. remélem meg lesz az eredménye és nem vakvágányra futok.
holnap átjön gyerek, elmegyünk meglátogatni anyukáját, ott talizunk cukorkával is, majd visszamegyünk tatára. terveim szreint készítek majd sok fényképet.

vettem egy állványt a kamerához. tesztelgetem jelenleg is.csak folyton kibaszik velem az aksi.

teljesen felborult a bioórám. este 8ra elfáradok és lefekszem aludni, majd 11kor felkelek és hajnalig baszom a rezet. aztán dodo és reggel 9kor ébredés. agyrém.
mióta itthon vagyok nem nagyon mozdultam ki. a városban nem is voltam. minden este egyedül itthon. de legalább itthon. még leírni is jó.

egy hete vagyok munkanélkül. kezdem magam haszontalannak érezni.

anyway...

vasárnap, szeptember 25, 2011

nemmondoksemmit

semmi ujat.
azt elmeselem, hogy lassan vege ennek a kiruccanasnak. van meg 4 munkanap. nemsokara el is kezdodik. a takony megszállta a pofám. 4 napja csak orrot fújok és lélegezni próbálok. ráálltam a fokhagymára. az segíteni szokott...

szomszédkával is találkozom elég gyakran. jó fej a kiscsaj nagyon. még a végén hiányozni fog. egy kicsit.

nem tok mit írni. várom h véget érjen. várom h meggyógyuljak.

péntek, szeptember 09, 2011

ocean

pocsolyányi idő van hátra és tengernyi eltelt már. most éppen nem fuldoklom, de ez csak amiatt van hogy leér a lábam.

az elmúlt hetek eseménytelenül teltek. munka, szomszédka combo. tegnap be is mutatkoztam a szüleinek. meghívtak vacsorára, anyu készített vmi tengeri herkentyű kaját, amit normál esetben meg sem közelítek, de most inkább nem válogattam, hanem bekajáltam mindent. még a rákot is.
sztoriztunk, nevetgéltünk, vittem egy üveg portot, de nem iszik a család alkoholt így nagy sikerem nem volt vele.

ma elindultunk macska parkba. kis és nagy macskák, tigrisek, oroszlánok voltak ott. csak éppen mi nem. mivel a busz ami odavitt volna nem jelent meg. így bementünk a parkba, de ott meg nem bírom 32 percnél tovább. szóval a szabadnapom itthon tölöttem, star wars-t bámulva. most lefürödtem és várom mit hoz még az este.

otthon történt pár dolog. janó birtokba vette a lakásom. sajnos kiderült, hogy a hűtőgép letette a fegyvert és nem akar hadba állni. világít és zúg is de hideget nem csinál. küldtem haza pénzt, mire hazaérek már új hűtő fog szolgálni.

ami a pénzt illeti elég szarul állok. sokat buktam azon, hogy fizetnem kellett az otthoni rezsit is, hogy a ménkő csapna bele a srácba aki bátran elszaladt a hajlékomból. mindegy. ez van.

terveim szerint beiratkozom egy francia nyelvtanfolyamra és leteszem a középfokút. talán azza és az angollal már lesz esélyem a munkaerő piacon. B tervem nincs. ha ez sem jön be és csak elfogy a pénzem akkor kardomba dőlök. kétszer háromszor. de reméljük idén másképpen lesz.

vasárnap, augusztus 28, 2011

horror night

éjjel borzalmas gyomorgörcsökre ébredtem. lehet h megjött? asszem nem. plusz a tudat h be kell mennem dolgozni, huhhh, nem könnyű. reggelente tréningelem magam mielőtt felvenném a ruhám, hogy nyugi atti, még pár hét és vége, gyerünk...
kivagyok a parktól. az emberektől, az állandó tömegtől. szerencsére a szeptemberi iskola kezdéssel véget is ér a napi 40 ezres látogatottság.
ami pedig a haloween-t illetni, már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy akár 2 hétre is vissza akarok jönni.

most pedig a jó dolgok.

sinkóka megnősült. tündi férjhez ment. én meg jövő héten bemutatkozom szomszédka szüleinek. ez mindenképpen szükség ahhoz, hogy a kisasszonyt elengedje apuci budapestre. ami őrült nagy móka lenne.

mivel pénzem nincs már egy hete, ezért minden fellelhető kaját megfőzök, sütök. ez lehet magyarázat a gyomorgörcsre. de vmit mégiscsak enni kell...

minden más kerek és gyönyörű. kivéve az időjárást, mert az szürke és esős. de itt az egész kurva nyár ilyen volt.

jah nem. van még jó hír, janó beköltözött a kecómba. halleluja.

szombat, augusztus 20, 2011

it's getting hot in here

egyre inkább melegszik a légkör. eső nuku, csak napocska és turisták. ma kb 48 ezer. érthető, véget augusztus lassan és szeptembertől suli. majd pihenek az utolsó hónapban itt.

nincs nap, hogy ne azon törjem a fejem, h mi lesz ha hazamegyek. mi mindent kell elintéznem. kivel mikor tudok találkozni. úgy általában milyen lesz újra, több mint fél év után otthon.

hiányzik a lakásom, az autóm, és legfőképpen a barátaim, öcskösök, meg a kis unokaöcskös is.

lakótársam elhúzott egy hétre, így többet tudok szomszédkázni, a gyesznó spanyol is lelépett így kellemesebb is lett a lét.

a gondolataim szétesettek, ami nem csoda. most értem haza melóból. be kellene mászni a kádba de túl távol van.

a halloweenről az a hír járja, hogy majd egy hónap múlva tudják megmondani h kell e ember. őszintén szólva elment a kedvem tőle teljesen h visszajöjjek ide. akár csak 2 hétre is.

najó úszom egyet.

csütörtök, augusztus 18, 2011

manic monday

igaziból csüti. de itt nekem hétfő.

hétfő este mikor végeztem melóval az egyik kollegam odaadta a lakáskulcsát, hogy engedjem be a többieket mert este buli, o meg ejfelig melozik.

nah remek. én keveset aludtam elozo ejjel, szoval ahogy hazaertem felborultam majd este 10 kor találkoztam a lelkes kis csapattal akik alig vartak mar h lenullázzák az agyukat.

egy ora alatt belottem a hi-fit. de a zenemet nem ertekeltek es inkabb nyál slágerek mentek. ittam pár sört, majd 2 körül leléptem. nagyon rosszul lettem. nem az alkohol miatt, inkább a társaság, honvágy tört rám nagyon erősen.

kialudtam, átjött tarácska. szabadnapja volt ugyhogy egyutt loghattunk egesz nap. foztunk, fight clubot neztunk.

tobbit kesobb mert elmegy a busz

peace

vasárnap, augusztus 14, 2011

helyzet

nem írok, várok. arra, hogy teljenek a napok szép egymásután.
közben bejárok dolgozni, hazajövök, szomszédkázom, nagy ritkán legurítok egy portoit, a cigiről teljesen leálltam. és alszom. eleget. jó sokat.
nem írok, mert nincs miről. a semmit meg nem cicomázom fel.
a spanyol kiköltözik pár napon belül. ez jó hír. vmi francia jön majd a helyére.
elbúcsúztam pár jóbaráttól, befejezték pályafutásukat és bölcsen továbbálltak. sajnálom... volt köztük, akit igencsak megkedveltem.


kedd, augusztus 02, 2011

abt 60 sthg more

day off van és süt a nap. meg is nézem este ahogy lemegy tarácskával és készítek pár fotót. plusz benyalunk egy üveg portoit is. ezzel megünnepelve öcskös és kriszti szerelemgyermekének világra jöttét. szép nap ez a mai.

eddig bevásároltam, takarítottam, nekiálltam rakott krumplit főzni és diablo2-zni.
mire kész lesz az ebéd már vagy 15ös szintű varázslónő leszek.

nem járok el sehova és nem ismerkedem senkivel. munka után itthon alszom vagy játszom, míg a többiek rommá isszák-basszák magukat. nem mintha ellenemre lenne a dolog, de így legalább nincs frusztráció.

nagyon várom már a hazamenetelt.

gyors hír

öcskösnek megszületett a kisfia. láttam róla képet is. alig várom hogy hazamenjek és össze vissza puszilgassam.

csütörtök, július 28, 2011

delay

kis blondie soulmate-em felhívta a figyelmem a tényre, hogy infosivatag lett a blogom, így most bepótolom amit kihagytam az utolsó pár hétben.

vannak dolgok amikről hallgatok mint a sír, ezeket majd ... kal jelzem.

ilyenkor mindig vissza kell olvasnom h miről írtam legutóbb... /ez most nem az eltusolós .../

hinnye micsoda optimizmus árad az utolsó postból. asszem a pálinka lehetett az oka. meg ... /nah ez most olyan/

mester kijött és nyaraltunk egy hetet. bejártuk a rengeteget. rengeteget jártunk be. diznilendben, esőben, párizsban tetőről néztük augusztus 20át, másnap kolbász a városban. láttunk tornyot, folyót, hidat, vettem egy objektívet, ami felér egy súlyzókészlettel, viszont az égről a csillagot lezoomolja.

aztán mester hazament. én munkálkodtam tovább. kicsit döcögősen. nagyon elviselhetetlennek éreztem minden percet és ettől még lassabban telt az idő. ez a hangulat rányomta a bélyegét a munkán kívül töltött időre is, és már egy hónapja nem járok el sehova. se házibuliba se najó máshova itt nem is lehet.

szomszédka megvan, találkozgatunk elég gyakran. béke van. amit őrzök. amiben sokat segít h nem járok el itthonról.

most jobb kedvem van. hátra van még vagy 10 hét. vdani felvetette h iszkiri menjünk ausztráliába. felőlem. én még visszajövök ide 2 hétre október végén, de azután szabad vagyok mint a madár.

kedd, július 05, 2011

brothers and sisters

itt vagyok a nappaliban. jó zene szól hangosan, day off-ok jönnek és kinyitottam pár sört ennek örömére egy kedves francia baráttal. az isten tegye a kopaszok közé az egész létezést ahogy van.

tegnap az amcsik ünnepelték országuk dicsőség teljes szülinapját. én egy spanyol haverral kiültem melléjük, néztem ahogy tökig fel lobogózva dobálják a rugby labdát, énekelik a himnuszt. megpróbáltam elképzelni magam ahogy aug 20-án lóhátról hátrafelé nyilazok, de nem jött össze.
aztán meguntam őket. átjött szomszédka, akivel a fekete hattyú c filmben próbáltunk elmerülni, de inkább egymás társaságát kerestük, mint a vetített katarzist.

ma meg bejártam munka címszó alatt a fél parkot. ott voltam mindenütt. mivel kiárusítás van ragasztgattam a 50% engedmény címkéket a pólókra, pulcsikra. a nap végeztével hazahozott egy kollégám. rendes 22 éves feka kölök, csak annyira próbál haverkodni, hogy néha azt gondolom h hálótársat keres. pedig a lányok vonzzák azt mondja.

most pedig most van. benyakaltam a szobatársam maradék pálinkáját, áthívtam egy lánykát és milyen fura a világ franciául beszélgetünk. mmint vele mindig. ez nem fura. a fura az hogy meg is értjük egymást.

nemsokára kijön ide mester. eltöltünk pár fasza napot ebben az ideg gyógy és intézetben.

aztán még jópár nap - de már látszik a vége - és hazatérek. vini vidi vici.

szombat, július 02, 2011

big time

haliho

mi a fenét hablatyoltam össze legutóbb?

updated

volt azóta egy szép nagy castmember party. biztos jó volt, én elég későn értem oda. átmentem skandinávékhoz alapozni, alkohol nélkül. nah nem náluk volt szárazság, én nem kívántam. a csajok leköröztek mindenkit vodka tekintetében. hegyekben állt a konyha pulton a teli és üres üvegek sokasága. ők meg töltötték magukba, mintha víz lenne.

este 10 körül lenéztünk bulizni. én találtam magamnak egy lánykát akivel átdumáztam az éjjelt, a dj-k még megvártam, mert ez az egyetlen alkalom hogy hangos zenét hallgassak, de lady gyagyával nyitottak, amit barba straisand követett, szóval inkább az éjszakai buszt választottam.

szomszédkával továbbra kellemes estéket töltök együtt, beszélgetünk, sétálunk, filmezünk, ami szem szájnak ingere.

megvettem a repjegyet hazafelé. szigorúan egy irányba.

vasárnap, június 26, 2011

mooo

mostanaban alszom. eleget. eddig felébresztettem magam 9 körül, hogy a lehető legtöbbet legyek még ébren meló előtt. nah ezt most lecseréltem arra, hogy majd felkelek magamtól úgyis. nah szép is lenne ha nem. és esküszöm jobb így. gyülöltem a telefonomom beállítani az ébresztőt mert utána gúnyosan mindig kiírta, hogy 07:19 van még hátra. hogy kötnének bombát anyád hátára ezzel a számlálóval.

tegnap megérkezett tuuli, át is ugrottam hozzá. szegénykémet meggyötörte a midsummer. ő is ünnepelt egy nagyot.

ma már remélem több élet lesz benne. de még sztem alszik.

van még 3 órám a buszig.

szombat, június 25, 2011

sugar and spice

and everything nice.

és hála istennek valóban minden kellemes. a munkásélet megy. a tegnapi nap egész elviselhető volt. most hétvége van, de kétlem, hogy őrület lesz majd a parkban, mivel az időjárás pocsék. csak úgy mint az elmúlt hónapban. napfényt utoljára egy természetfilmben láttam. ennél még egy vámpír is többet napozik, mint ami itt van. de nem baj. inkább ez, mint a 40 fok.

tegnap munka után bennem volt a boogie, ki mentem hát a kisdombra, ahol a népek szoktak gyülekezni. skandináv testvéreink ünnepelték a midsummer-t, ami náluk ittas pajtatánc. a hagyomány szerint meztelenül tó körül futva majd 7 különböző virágból csokrot fonva a jövendőbelijét is meglátja az ember lánya, de hiába ajánlottam a szomszéd tavat és kezdtem szedni a bokrétát senki sem indult neki cooper tesztet csinálni. mindegy is. nem azért mentem h csajozzak.

hogy árnyaljam még egy kicsit a képet, 8 szőke lányra jutott 2 srác, ami itteni viszonlyatban 1 hetero és 1 meleg fiút jelent. én éjjel fél háromkor összetűztem a biztonságiak főnökével, aki nem engedte, hogy még két szőkét beinvitáljak. amit én nagyon rossz néven vettem, elvégre nekem is vannak jogaim. neki viszont emberei voltak, de érvei harmat gyengék.

el is mentem hát aludni, pár szót váltva szomszédkával. bírom a tyúkot. ma majd meló után meg is látogat. emiatt még jobban bírom. :)

jön ma látogatóba tuuli is. a drága. tavalyi dizni legjobb cimbije. itt lesz egy hetig. joban rosszban.

most meg hami...

csütörtök, június 23, 2011

foot foot balance

hi

itt s65. megint kiutve kicsit. de hogyan maskepp?
ma van ocskos szulinapja. isten eltesse.

szobatarsam elhuzott 2 hetre. szoval egyedul vagyok teljesen. fejbe is kolintott a magany. kezelem persze. de attol meg valodi az erzes.

vege a szabadnapoknak is. holnap vissza a mókagyárba. és még 3 hónapig ez lesz. a felén legalább túl vagyok. csak kicsit kimerültem. de csinálom.

ma megint összedobtam egy igen ízletes levest. sétáltam nagyot. meg basztam a rezet.

az van hogy berúgtam kicsit megint, de nem nyomja el a honvágyat. semmi sem tudja. se csaj. se pia. pedig akad mind a kettőből.

egyébként minden okés. csak nem szabad komolyan venni.

kedd, június 14, 2011

from the usa

hey

aki az egyesült államokból olvassa a blogot, írja már meg nekem kommentbe, hogy kiféle miféle keféle, mert megöl a kiváncsiság.

kösz. aka thx.

cool, huhhh

vagány francia gyerekek legújabb mókája a busz leghátsó négyes ülésén hasist tekerni, majd nyitott ablaknál elpöfékelni azt. akurvaanyját bár én is ilyen menő lehettem volna régen. nem azért, szívtam én is eleget, de ha elképzelem, hogy a 32-esen rágyújtottam volna egy joint-ra, szerintem még mindig ütnének.

melónak vége mára, holnap reggel el sem kezdődik. a hatodik nap. én pedig azt olvastam, hogy a foglyok kínzása törvénytelen dolog.

sebaj. van 10 söröm, egy doboz cigim, pár telefonszámom. ha ebből nem hozok össze egy elviselhető estét akkor lemondok.

hétfő, június 13, 2011

megint esik

mértékletesség. ahogy fecó mondja... itt egyfolytában esik. és valami csoda folytán akkor kezd rá amikor véget ér a műszakom. nyár végére vízhatlan leszek.

2 hete elküldtem öcskösnek egy csomagot. mondanom sem kell, hogy nem kapta meg. valahol egy postás most nagyon örülhet a "talált" kamerájának. bassza meg...

lakásomba sem találtam senkit aki beköltözne, hiába nem kérek érte semmit szinte, csak hogy a számlák legyenek rendezve. ami annyit jelent, hogy innen küldhetem haza a pénzt, így pedig jóval kevesebbet tudok félretenni. csupa jó hír, mi?

van még?

asszem ennyi is elég.

ma volt a 4edik nap. van még kettő a szabadnapokig. lenyomom valahogy, pedig most úgy érzem, ha elalszom akkor sosem kelek fel. teljesen ki vagyok merülve. lehet nem is erőltetem az ébrenlétet. csak még annyi energy kell, hogy a töltővel a szobámig eljussak...

vasárnap, június 12, 2011

kulon

bugyor van fenntartva számomra

péntek, június 10, 2011

midnight cowboy

hi all

itthon. jézusom, már otthonnak nevezem. mindegy. itthon.

ma áthelyeztek egy napra az űrközpontba, így hercegnő ruhácskák helyett műanyag lézerpuskákat árultam. bazz megvesznek itt az emberek mindent. gondoltam ma rá, hogy kihasználva a staff kedvezményt 25%-os haszonnal lehetne eladni az összes kütyüt párizsban.

a munka megvan. csinálom. nemvagyokrobot.

az élet is ráállt egy elviselhető ritmusra. ami jelentősen kevesebb partyzást jelent és szigorúan betartva a napi 7-8 óra alvást.

szomszéd lánykával továbbra is randizgatunk. időutazás az egész.

ma megismerkedtem hófehérkével. jó fej angol kiscsaj. egyszer már együtt ittunk egy házibuliban. zokinban volt.

hétfő, június 06, 2011

fair play

hi guys and girls

mit írjak, hol kezdjem? megint nem írtam sokáig és nehéz összeszedni. persze nem az események buja kavalkádja miatt.

lassan 3 hónapja hogy itt vagyok, a félidő is eljő és ez megnyugtat. kezdek lábrázást kapni. de végig csinálom.

ami történt. lakásomból kiköltözött a mókus, hirtelen felindulásból. nem közölte velem hogy miért, nem is forszírozom, felőlem megy amerre lát.

most keresek valakit aki betölti az űrt és kitölti a csekkeket.

elég sokat dolgozom hála a beosztásomnak amit szelíden úgy írnak meg hétről hétre, hogy a hét 8 napos és abból 6 munkanap. de már elkezdtem reklamálni egyes fokozaton, holnap felváltok kettesbe, ami már hangerő növeléssel és csúnyán nézéssel jár. ha nem járok sikerrel akkor eszméletlen sebességbe kapcsolok és asztalt borogatok.

fokozódik a helyzet lányka vonalon. szomszéd lánykával aki igen kedves a lelkemnek szorosabbra fűztük a szálat, de még nem tudni, hogy sima masni vagy tengerészcsomó. ha minden igaz akkor szerdán randizunk és megtudjuk mit is akarunk kihozni ebből.

majd folytatom...

szerda, május 25, 2011

bombtrack

megint szabadnapom van. és imádom.
délután 3 óra körül jár az idő, tegnap este dínom-dánom volt, úgyhogy ma tolom a narancslevet és hegyi menetben lassúzok magammal.

a hét elég volt arra hogy kiheverjem az utolsó party-t. munkában semmi sem változott. továbbra is árulom a hercegnő jelmezeket, miniegér füleket és az összes kínai vackot amit idehordtak.

magánélet más kérdés. nah változás itt sincs sok, de a kínai lim-lomok helyett francia tizenévesekkel ütöm agyon az időt. amit őszintén bevallva már kurvára unok.

más.

van itt a recepción egy csóka. elvileg az a dolga hogy a mi ügyes bajos dolgainkkal foglalkozzon. mivel az internet itthon nem remekel mostanában úgy döntöttem hogy kipróbálom a helyi netet.

kérdezem az ürgétől hogy hogy működik. ő egy masinára mutat, abból kell megvenni. jó.
kérdezem h jól megy -e a net? válasz h a net nem megy sehova, de jól funkcionál.
már kezdett az agyam főni, de gondoltam mindegy atti, hagyd a fenébe a vén szivart, úgyis kinyúvad nemsokára magától is.

a gépen volt vagy 8 gomb, egyik a havi net előfizetés hát megnyomtam. lukak rajta, 15 euro/hó, nah akkor betoltam egy 20ast. úgyis fel van rajzolva a gépre az 5os, 10es, 20as bankjegy.
amit a faszkalap elfelejtett mondani h a gep nem ad vissza.

amikor reklamáltam csak annyit dünnyögött h jah rá van írva a masinára. kösz. egy null a javadra köcsög, de ahogy a mester mondta, majd ha a németek újra elkezdik bombázni párizst kivilágítom a házad az tuti.

most átmegyek egy a tegnapi bulin megismert német lánykához és megszerelem. nem őt. a laptopját. jah ha már ott vagyok megkérdem hátha pilóta az apja...

vasárnap, május 22, 2011

aludtam

:)

olyan jó volt. végre többet szundiztam 5-6 óránál. egészen 9-et. lefekvés előtt dumbo-t néztem, hogy biztos szépeket álmodjak, de ez a rajzfilm messze nem kedves dolgokkal van tele. viszont a boltban van egy plüssdumbo, amit egész nap nézegetek ezért gondoltam felelevenítem az élményt.

van ám disneylandnek mellékhatása is. nem kell megkérdezni hozzá a gyógyszerészemet sem, látom magamtól. mégpedig az hogy miki egérre nem bírok ránézni fintorgás nélkül. annyit látom, hogy már futkároz a hideg a hátamon. és ilyenkor hogy örülök, hogy nem nőgyógyásznak mentem.
de ez egy másik történet.

van itt minden ami szem szájnak és még ingere is. eljött az a pont, hogy sok embert ismerek, engem is megismertek jópáran, így folyamatos pacsizás meg "szava"-zás megy ahogy kiteszem a lábam.
lányok is akadnak, akikkel jól kijövök és agyoncsapom az időt. elég izgalmas most minden úgy ahogy van.

kivéve a melót, mert ott csak millió üvöltöző szuperfogyasztó gondolja úgy hogy tartalmas szórakozást vásárolhat magának és a kölkeinek. nem tudom, hogy leszek e apuka, de remélem sosem süllyedek majd le ilyen mélyre.

péntek, május 20, 2011

the empire stikes back

lázadók maroknyi serege a birodalom szívében titkos összejövetelt szervezett. ám hiába volt minden gondos előkészület, az ellenség kémjei bemószárolták őket és birodalmi egységek jelentek meg éjjel egy órakor.
a megmozdulásból merevedés lett, majd a szélrózsa minden irányába szétfröcsköltek embereink.

magyarul.

tegnap este hatalmas hepajt csaptunk itthon. én már előre szirénáztam, hogy a 30 nm-es lakásban nem feltétlenül kell meghívni 70 embert, de a többiek leszavaztak.
növényünk fogta az ágyát és elszaladt a buli elején. de jobban is tette.
22 körül megjelentek az első vendégek még visszafogottan iszogattunk, 23-ra már teli volt a lakás idegenekkel én meg bevetettem magam a winamp mögé ls szórtam rájuk a boogie-t.
ebből két dolog is adódik. egyik h gecijó zene volt - éljek én. másik h senkivel sem beszélgettem meg nem ismerkedtem. de nem baj.
éjjel egykor megjelent a secu h nah akkor itt a vége fuss el véle. majd kimentünk beszélni a főnökükkel, gondoltam bevetem a jedi trükköt és kidumálom magunkat mint ahogy szoktam. félig bejött. csak egy óra múlva küldték ránk a kutyás őröket. de addigra már mindenkit kiebrudaltunk a lakásból. én meg itt békében néztem a top secret végét egy lánykával.

6 óra alvás után újra ébren, lassan meló, hello.

más.

pár napja kicsit elengedett a ragasztó, és egy fr lánykával majd egy másikkal benyomtunk 2 üveg portot. nah azóta olyat nem iszom. sőt másmilyet sem. tegnap is pár sörrel buliztam végig. viszont, látásra mondta jutka... jah nem. viszont az élet szép és egyéb közhelyek.

hétfő, május 16, 2011

nem vagyok

jól

:(

szombat, május 14, 2011

nah

megint itt.

nem figyeltem oda rendesen és elfelejtettem megünnepelni az 1000ik post létrejöttét. nah talán majd kétezernél. újabb 6 év.

annyit le kell szögezni, hogy itt mindig buli van. ész nélkül. ami miatt nem panaszkodom, mert ahol lakom lehet aludni, ha meg úgy adódik kimozdulok és party.
hogy milyenek?
pfff... sok elmesélni. rengeteg ember, sok náció, temérdek alkohol, csapnivaló zene. ilyenek.

mi tegnap szülinapot ünnepeltünk, heves jegest nézve.

a munka még megvan. de egyre kevésbé hiszem h itt akarok majd maradni ha lejár a szerződésem. túl sok.

ami nagyon zavar az az örökös zaj. ezzel vallatni lehet. komolyan.
az állandó kiabáló tömeg, főleg a spanyolok, akiknél a jóisten kicsit feljebb húzta a gain-t, plusz a rejtett hangfalakból áradó állandó és 30 percenként ismétlődő mesefilm melódiák. az ellenállásom a nap végére teljesen megtörik.

egyébként az élet szép. várom mestert h meglátogasson. krs is írt h jönne ami csodálatos lenne. minden klafa.

szombat, április 30, 2011

dead man walkin'

véget ért ez a hónap. és nem bánom kicsit sem. ez a húsvéti hajtás lenullázott.

ma napom pedig reggeltől kezdve csak rohangálásból állt. be diznibe a csekkért. azt nem találták. közben versenyfutás az idővel mert a bank délben bezár. csekket megtalálják. én lóhalálában vágtatok a bankba. onnan vissza melózni. ahol persze tömeg, plusz a teamleaderem bekavart vmit a kasszámba, úgyhogy szorgalmiból fél órát túlfélóráztam.

nah ennyit a nyekergésből. egyébként minden fasza. csak kellene egy lélegzetvételnyi szünet. de nagyon.

szerda, április 27, 2011

hell on earth

olvasom az otthoni híreket és komolyan mondom h felüdülés utána a fallout zombie világába menekülni. brrrr...

dayoff van ma. meg tegnap is az volt. nem mondanám h hasznosan töltöttem. tervbe volt véve egy kiruccanás párizsba, de az idegenvezetőm lerobbant. így maradtam inkább a fenekemen.

lassan véget ér ez a hónap, amit kicsit sem bánok, mert kifogytam a pénzből és anélkül elég nehéz az élet még itt is.

péntek, április 22, 2011

falu végén

ruhát mosnak a lányok.

ezer éve nem hallgattam ezt az albumot. :) akár kispál is lehetne.

ha jobban belegondolok be kell vallanom, hogy nem is tetszik. sebaj.

ma már kedd van itteni időszámítás szerint.

az van hogy összebarátkoztam egy kolleginával. itt lakik a szomszéd ulicában. sétálgatunk, beszélgetünk. sajnos a 20 életévét még nem érte el ő sem, mint ahogy itt a lányok többsége.

mindegy. illetve nem mindegy, de kezd lassan mindegy lenni.

meg az is van, hogy egyre inkább azon vagyok, hogy amint itt befejezem a pályafutkorászást átrepüljek floridába a diznibe. és ott eltöltsek egy évet. asszem az be fog jönni nekem.

ilyenek...

szerda, április 20, 2011

dayoff2

ma még mindig szabadnap van. tettem egy kellemes sétát a déli hőségben. gondoltam veszek vmi innivalót és banánkát és kidőlök napozni. csakhogy mire elértem a boltba meg vissza, jó egyórás séta volt, annyira elegem lett a melegből, hogy ki sem akarok mozdulni.

ám.

mikor benyitottam a lakásba a nappaliban találtam a az őrült spanyolt, amint a kanapén feküdt tökig pincérszerkóban.
- mi van?? szabadnapos vagy? - kérdeztem
- nem, kirúgtak. - mondta félig angolul félig franciául spanyol akcentussal, ami magyarán annyit tesz, hogy érthetetlenül.
megmutatta a levelet, melyben a hotel managere közölte vele, hogy nem annyira elégedett a munkájával, mint amennyire látni se akarja a pofáját többet.
ezzel mindannyian így vagyunk, csak nekünk itt nincs levélpapírunk.
a csóka túltesz gasmi-n is, aki tavaly borzolta az idegeimet.
ismeritek azt a típust aki amint elkezd beszélni hőbörög? nem mondatokat fűz egymásba, hanem, mint egy rudapithecus bömböl. és ami még a hangjánál is rosszabb az a szaga. a testes emberek alapból hajlamosak többet izzadni szvsz, de ez itt ahogy jár, mint egy éti csiga húzza maga után az izzadt testszagát. azt mesélte, hogy dizni előtt egy állatkertben takarította a ketreceket, de onnan is kirúgták, mert a görények fellázadtak.
szóval bezárkóztam a szobámba. kinyitottam minden ablakot és a nap hátralávő részében elkerülöm őt.

hétfő, április 18, 2011

highway 61

belezúgtam bob dylan-be. eddig is csipáztam, de most már egyenesen rajongok érte, görbén meg még inkább.

tudom nem írkáltam pár hétig. leginkább azért mert nem volt kedvem.

tegnap volt egy hónapja, hogy kijöttem ide és úgy érzem nagyon hamar eltelt ez az idő. amennyire nem akartam idejönni, annyira eszemben sincs hazamenni. ami nem jelenti azt, hogy innen megyek nyugdíjba.

a munka még mindig szórakoztató. most éppen szezon van, amit leginkább abból lehet észre venni, hogy sokkal több új svéd castmember van. amit nem bánok. egyáltalán.

voltam pár napja justine-nel botanikus kertben. semmit sem értek a növényekhez, az orgonát felismertem meg a tulipánt és ennyi. az égbe meredő fák jobban érdekeltek mint a bimbódzó virágocskák, erről gondolom freud órákig tudna elemzést írni, és a végén kijönne hogy cső buzi vagyok, de ez van...

az elmúlt 4-5 napban roomie-m családja megszállt nálunk, én kaptam egy felfújható matracot és beágyaztam az ebédlőasztal alatt.

az van, hogy kicsit lassú a felfogásom és most kezdenek a dolgok a helyére állni a fejemben. nah annyira nem, hogy tudjam mi lesz dizni után, de már azzal is megelégedek, ha a jelenig defragmentálok mindent. szóval az h nem írok emiatt is van. túl sokat révedezek a múltba, ami miatt szellemképes a jelen és borzasztó ködös a jövő. nah gecc ezt elküldöm ákosnak és platina lemezt csinál belőle... broáffff

vasárnap, április 10, 2011

billy bobs

nah itthon végre. éjjel 2kor.

ma dayoff volt. takarítás, ebéd készítés, kis napozás, délután ismerkedés, sörözés, este ugyanez, éjjel dsn village, posh pub és fos diszkó.
kb mint cipruson a bar street. onnan is ki lehetett kergetni a hangulattal és zenével, itt is 13 percig bírtam. maximum. amikor tavaly itt voltam se tettem be a lábam, most gondoltam adok neki egy esélyt, főleg a kollégáim unszolására, de ez a mainstream-nek az elviselhetetlen fokozata.
keresnem kell a közelben egy underground klubbot, vagy le kell tennem arról, hogy én itt bulizni fogok. már ami nem a házibulit illeti. mert abból akad elég a boiserie-ben.

készítettem ma pár képet, de sajnos használhatatlan lett mind, így holnap újra póbálom.
fáradt vagyok és kicsit éhes is. de igyekszem elaludni.

az élet szép. az ég kék. a víz nedves. a nők titkolóznak.

péntek, április 08, 2011

alice

ez lett a halacska neve, amit itt felejtettek immár 3 hete. el van velünk. szinte szavát se hallani.

nem úgy a spanyol flatmate. aki folyamatosan küldi a szöveget olyan angolsággal, hogy belefájdul az ember füle. zoli még hallgatja, én már a mondat felénél felállok és bemegyek a szobámba. nincs kedvem smúzolni vele.

eltelt még egy hét. ami péntek lévén furcsa lehet, de itt más időszámítás van. ma még bemegyek és lenyomok egy reggeli shift-et, majd 2 nap jól megérdemelt pihenés következik.

nem tudom mikor adtam hírt magamról utoljára, de ez a hét elég sűrű volt. du-este munka. rohanás a buszhoz. 23ra hazaértem, majd bandáztam itt a népekkel.

voltam egy spanyol sznapi buliban, ahol mindenki cowboynak volt öltözve. éjjel egykor ránk támadt kb 20 indián. fél óra múlva a biztonsági őr. aki szerint a rendőrség érkezéséig még úgy 20 perc van ha nem halkítjuk le magunkat azonnal.

én kollégákkal iszogattam az egyik sarokban, külön jó, hogy a teamleader-em is velünk szlapált.

zoli visszajött MO-ról. egyik este átmentünk albertohoz, akinél igen fura társaság igen furán bulizott. volt rengeteg hangszer, alkohol, meleg, részeg angol lány, karaoke, részeg orosz lány. részleteket nem írok, mert már indulnom kell, de a lényeg, hogy jól éreztem magam.

folyt köv

szombat, április 02, 2011

mini mal

egész jó a hang a nappaliban. zolinak van egy 2.1 es hangszettje. abból ömlik most a techno.

munka eltelt gyorsan. változatosan. minden napra esik egy két elveszett gyermek, vagy éppen pánikrohamos anyuka aki fejvesztve üvöltözi a kölke nevét. megható látvány. egy ekkora parkban ennyi emberrel pillanatok alatt el lehet hagyni a bámészkodó 4 évest. furcsa módon nagyon kevés gyereknek adnak a szülei "ha elvesztem, hívd ezt a számot" karszalagot. és marad a kiabálás. :(

munkatársaimat még mindig nagyon bírom. van olyan akivel már beszélgetek is. persze franciául. ami megnehezíti rendesen. de legalább tornázik az agyam.

meló után meg marad a forró fürdő + net kombó. lakhelyemen alig ismerek embereket. a szociális életem a béka feneke alatt. ez most kicsit bánt.

péntek, április 01, 2011

1/4 24

péntek este. éjjel.
úgy eltelt a so called 7vége, mint a sicc. még a gugli sem tudja mi a sicc. a cicén kívül. mindegy.

szombat-csütörtök reggel felkeltem. később mint terveztem. vagy 3 órával. de sebaj. attilával meg volt beszélve, hogy elmegyünk a parkba csekkért majd az auchanba népélelmezést megoldani.

a parkban felhívtam a boltomat, hogy látták-e a pénzem. nem. a service pay látta. de a régi boltomba küldte el. elmentem érte. örvendeztem vala.

okosan a számlámon hagytam az összeg felét. és ha a fene megharapja a fenét, akkor sem nyúlok hozzá. még nem tom mire gyűjtök de tuti nem autóra és nem arra h otthon télen feléljem a hideg undorságban.

a nagyboltban elköltöttem rengeteg zsoldot, de most a vörös hadsereget és 2 hétig táplálhatnám.

sajnos az időből kifutottam. így a nagytakarítás kimaradt. de nem volt gond, szerencsére nem sznob a kisasszony. beszélgettünk, zenét hallgattunk, kapott tortát miki egereset, szó szót követetett, leszállt az este, a szó még mindig követte a szót, kb így el is kergetőztek hajnalig, amikor végre aludtunk 3 órát. reggel még mindig fogócskáztak a mondatok, sétáltunk tó körül. nem egy városliget de van ebben is kacsa.

du a lányka hazament, én át attilához, főztem ebédet holnapra, gépeztünk és itt tartunk most. álmos vagyok. odakint party tombol. energiám szinte semmi. a forró fürdő is holnap reggelire marad.

most 5 nap munka jön. semmi különös benne. max annyi, hogy a jövő héten 3 szabadnapom lesz hála a szervezésnek és lehet h meglátogat dodoka, aki megjárta afrikát és olyan rég nem láttam, hogy az már túlzás.